„Én is látom, sajnos, mi folyik az országban, és én is olvasok újságcikkeket, de úgy érzem, mindez nem a személyemről szól: egyesek így akarnak maguknak politikai hasznot szerezni. Abban bízom, hogy aki ismeri a munkásságomat, pontosan tudja, mi van mögöttem, és miért vállalkoztam arra, hogy igazgató legyek. Nem tartom elegánsnak, hogy leírjanak valakit, még mielőtt bizonyítani tudott volna, de végül úgyis az idő dönt majd el mindent.” Így reagál Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház újonnan kinevezett, júliusban munkába álló igazgatója arra, hogy ez az igazgatóválasztás sem volt botrányoktól mentes.

Csiszár Imre

MTI / Czimbal Gyula

A székelyudvarhelyi születésű, 41 éves, Jászai-díjas színészt – aki 2004 óta tagja a Szigligeti társulatának – április elején választották meg a szolnoki színház következő igazgatójául, miután az intézményt 14 éve vezető Balázs Péter úgy döntött, 77 évesen már nem pályázik újra. A pozícióra hárman pályáztak: Barabás mellett Kiss József, a színház egykori művészeti vezetője, a Vidnyánszky Attila által létrehozott Magyar Teátrum című lap szerkesztője és Vidnyánszky mellett bármikor kiálló publicistája, aki a modellváltás után tanári katedrát kapott az SZFE-n; valamint Szolnoki Tibor, a Budapesti Operettszínház színésze. A pályáztatási eljárás során Kiss egy idő után visszavonta pályázatát, a fideszes polgármesterrel, de ellenzéki többséggel megáldott önkormányzat kulturális bizottságának jobbikos elnöke, Berényi Gábor pedig előbb szégyennek nevezte az eljárást, majd közölte, őt egyébként az egész folyamatból kihagyták.

Az első bástya

A szolnoki Szigligeti Színház különleges intézmény az országban. Volt idő, amikor az ország legjobbjai között tartották számon; volt igazgatója a későbbi Katona József Színházat is megalapító Székely Gábor, Spiró György, Schwajda György és a hetvenes évek végén, fénykorában Kerényi Imre is. Volt itt társulati tag hosszú ideig Törőcsik Mari, de játszott itt annak idején Csomós Mari, Andai Kati, Hollósi Frigyes, Mensáros László, Pásztor Erzsi, Szakácsi Sándor, Temessy Hédi, Udvaros Dorottya és Végvári Tamás is.

De ez a színház volt az is, amely elsőként lett a Fidesz kultúrharcának bástyája: a várost már tizenöt éve, még ma is vezető Szalay Ferenc 2007-ben a szakma javaslata, majd heves rosszallása ellenére Balázs Pétert nevezte ki a színház élére, miután először visszavonták a pályázatot, mert a szakma által támogatott Rátóti Zoltán visszalépett. Másodszorra viszont a neves indulókkal szemben meghívták, majd minden tiltakozás ellenére ki is nevezték Balázs Pétert.

MTI

Az általa vezetett, a kortársi, modernebb művészi folyamatoktól távolabb tartott színházat a szakma nem értékelte nagyra, a közönségét viszont megtalálta, így az utóbbi években folyamatosan telt házakkal üzemelt, bár fesztiváloknak, díjkiosztóknak nem volt gyakori vendége. Balázs Péter pedig az elmúlt tizennégy évben soha nem titkolta politikai hovatartozását: nyíltan beszállt a szolnoki és a budapesti második kerületi Fidesz melletti kampányba is, az SZFE átalakítása kapcsán a kormányról nyilatkozott magasztalóan, az SZFE polgárságáról pedig elítélően, de aláírta azt a nyílt levelet is, amely megköszönte a kormánynak az egyetem átalakítását.

Ilyen előzmények után jelentette be Balázs Péter, hogy 77 évesen már nem pályázik újra a színházért. A helyi ellenzék szerint a pályázat előre le volt futva, hiszen Barabás Botond apósa a polgármester korábbi politikai tanácsadója – a történet ugyanakkor mégsem ilyen egyértelmű, már csak azért sem, mert a három pályázó közül senki nem fordult szembe tudhatóan a kormánynak lekötelezett színházi körökkel. Sőt: Barabás együtt pályázott a teljes szakma által elismert életművel rendelkező rendezővel és korábbi színházigazgatóval, Csiszár Imrével, aki mind a baloldali, mind a jobboldali kormányok idején kapott állami díjakat, valamint Turczi István költővel, akinek szintén nem ismert a pártállása, de az általa alapított irodalmi folyóiratot, a Parnasszust például az SZDSZ-es vezetésű zuglói önkormányzat is támogatta, és szintén kapott állami díjakat szocialista és jobboldali kormány alatt is.

Barabás Botond (k) Nestor szerepében Alexander Breffort - Marguerite Monnot Irma, te édes című zenés komédiájának próbáján a szolnoki Szigligeti Színházban 2014. november 19-én

MTI / Bugány János

A szolnoki ellenzék mindazonáltal Kiss Józsefet állította be a „csata” áldozatául, de nehezen érthető, miért állna a jobboldal érdekében Vidnyánszky fontos embere ellen fellépni, aki ráadásul legutóbb annak a Blaskó Balázsnak dolgozott az egri Gárdonyi Géza Színházban, akit a Fidesz erővel, a helyi ellenzéki önkormányzat akarata ellenére is újra kineveztetett a színház élére.

Külön utakon

„Látva a mostani sajtómegjelenéseket, úgy gondolom, a feszültségeket nem a színházi szakma generálja, hanem bizonyos szolnoki politikusok” – jelenti ki Barabás Botond.

Ha egyáltalán beszélünk ezekről a politikai támadásokról, azzal a politikusok már el is érik a céljukat. Pedig nem politikai ügyről van szó, amit a számok is bizonyítanak

– utal arra, hogy a szakmai bizottság minden tagja, azaz nemcsak a fideszes többség támogatta az ő pályázatát a kinevezése előtt.

Apósáról, Vörös Miklósról, a polgármester korábbi tanácsadójáról azt mondja: „Egy nyugdíjas emberről van szó, aki nem közszereplő, a lánya, a feleségem pedig szintén nem közszereplő. Valóban a színház munkatársa ő is, de aki dolgozott valaha színházban, tudja, hogy ebben nincs semmi ördögtől való: jelen pillanatban hét színházi család van a Szigligetiben. Mindig is külön utat jártunk az apósommal, épp azért, hogy véletlenül se lehessen összekötni a munkásságunkat; amit kijártam, azt mindig a magam erejéből értem el. Ez az igazság, és én ragaszkodom az igazsághoz.”

Csiszár Imre ehhez hozzáfűzi: „Majd a jövő eldönti, hogy mi az igazság. Ha valakit protekcionizmusból, érdemtelenül neveznek ki, és nem a tehetsége miatt, az rövid időn belül úgyis megbukik.

Ha viszont az ellenkezője igaz, még az sem feltétlenül baj, ha valaki segít elnyerni egy olyan beosztást, ahol meg tud mutatkozni a tehetsége.

Arra a kérdésre, mit tesz majd, ha netán a politika mégis valamiféle hűségesküt – nyílt levél aláírását vagy hasonlót – vár tőle, Barabás Botond azt mondja, eddig nem került ilyen helyzetbe, és úgy gondolja, nem is fog, a városnak pedig nincs más elvárása, mint hogy a színház sikeres legyen.

Turczi István

Soós Lajos / MTI

Bár Csiszár Imre a Nemzeti Színház, a Gyulai Várszínház, a Művész Színház és a Thália igazgatása után jó ideje nem vállalt hasonló feladatot, most mégis nagyon lelkesen nyilatkozik arról, miért vállalta el a művészeti vezetői posztot Barabás mellett: „Tizenhat évig vezettem színházat, utána pedig tettem egy fogadalmat, hogy soha többé. De Botonddal már korábban is dolgoztam együtt, és jó volt a munkakapcsolatunk, ráadásul Szolnokkal hosszú a közös történetem. Szívesen részt veszek egy olyan munkában, amely megpróbálja visszaidézni, újra megtalálni a Szigligeti legjobb, a magyar színháztörténet számára is jelentős korszakát. A legfontosabb színházakban soha nem a politikum dominált, de reflektáltak a közegre, amelyben léteztek. Ennek a fajta a színháznak a reneszánszát képzelem el Szolnokon.”

A csatákat nem

Barabás mindvégig a színház társulatának tagja volt, amíg Balázs Péter volt az igazgató; őt még a korábbi igazgató, Szikora János hívta a színházba. Az elmúlt tizennégy évről azt mondja: „Nem szeretném véleményezni, ami itt zajlott, mert vannak, akik szeretik kiforgatni a gondolataimat erről a témáról. A számok úgyis beszélnek helyettem: ez egy 110 százalékos látogatottságú színház. Ez a legfontosabb örökségem.”

Turczi István úgy fogalmaz: „Mint minden értékképzés, a színházcsinálás is a megszüntetve megőrzés gesztusa. A Szolnokon meglévő hagyományok tiszteletben tartása mellett egy alapvetően nem igényt kiszolgáló, hanem igényt teremtő színházfelfogás mellett tesszük le a voksunkat. A nyitás a fiatalok felé az egyik jelszavunk.”

Csiszár Imre mindezt úgy summázza: „A színházra nem mint szórakoztató intézményre tekintünk. Szórakoztató intézmény a pókerklub vagy a nachtlokal, a színház viszont művészeti központ, és ezt komolyan vesszük.”

Hogy Balázs Péter a társulat tagja marad-e, miután leköszönt, nyitott kérdés, de az új vezetés „nem zárkózik el” ettől.

Barabás nem fél attól, hogy ha esetleg kevesebb lesz a leghagyományosabb módon felfogott operettből és musicalből, az jelentős visszaesést okozna a nézőszámban: „Hiszek abban, hogy ha hitelesen szólalunk meg, és elérjük a fiatalokat is, akkor a későbbiekben olyan közönségünk lesz, amely nem csak ezt a műfajt fogja igényelni. Ez hosszú folyamat, de már az első évben is az a célunk, hogy ha operettet is veszünk elő, akkor se a legolcsóbb szórakoztatásra törekedjünk.” A tervek szerint egyébként a kísérletezőbb előadások tere a nyolcvanas nézőterű stúdió, a Szín-Mű-Hely lesz, de Turczi sok társművészeti programot is tervez az előadások mellé.

Mindehhez Barabás a meglévő társulat színészeire és vendégrendezőkre is számít; elmondása szerint eddig minden tárgyalás jól zajlott, az „országosan ismert nevekkel” is: a művészek nyitottak, az új igazgató nem látja úgy, hogy politikai alapon elpártoltak volna a színháztól az elmúlt évtizedben. Az igazgató pályázatában szerepel az is, hogy fiatalítani szeretné a társulatot: elmondása szerint ehhez „az összes hivatalos színészképző intézménnyel” felveszi majd a kapcsolatot Marosvásárhelytől Budapestig, és másodévtől figyelemmel követi majd a hallgatókat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítására nem szeretne reagálni, mert mint mondja, mivel ő Marosvásárhelyen végzett, nem ismeri az intézményt, de leszögezi:

Nyitottan állunk minden egyetemhez. Nekünk a hallgatók kellenek, a csatákat nem szeretnénk átvenni.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: