Elhunyt Soproni József, a Zeneakadémia volt rektora

Kilencvenéves volt a zeneszerző-zenepedagógus.

  • MTI MTI
Elhunyt Soproni József, a Zeneakadémia volt rektora

Kilencvenéves korában szombaton elhunyt Soproni József, a Zeneakadémia volt rektora, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző-zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa.

Az elhunyt zeneszerző Sopronban született 1930-ban, ott kezdett zongorázni hatévesen, később a Zeneakadémián Viski Jánosnál tanult zeneszerzést, 1956-ban diplomázott.

Ezután a Bartók Konzervatóriumban, majd 1962-től a Zeneakadémián is oktatott, 1968-tól docensként, 1974-től egyetemi tanárként; 1984-től rektorhelyettesként, aztán 1988-tól két cikluson át 1994-ig rektorként is tevékenykedett. Vezetősége idején kezdődött a csembaló és a jazz oktatása az egyetemen. Alapító tagja volt 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

Műveiből több rádió- és hangfelvétel készült. Két operát, hat szimfóniát, számos zenekari, szóló- és kamarazenei, valamint vokális művet komponált.

Munkásságát többek közt Kossuth-, Erkel-, Bartók-Pásztory-díjjal és kiváló művészi címmel, 2000-ben szülővárosa, Sopron díszpolgári címmel, 2020-ban pedig a Nemzet Művésze díjjal ismerték el.

Soproni Józsefet a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.