Ilyen filmből nincs még egy
Makk Károly 1971-es mesterműve, a Szerelem a valaha készült legjobb és legfontosabb magyar nagyjátékfilm a hvg.hu által felkért szakértők szerint. Hogy miért, arról megkérdeztük Enyedi Ildikót, Vámos Miklóst, Háy Jánost, Tasnádi Istvánt és Gigor Attilát.
„Makk Károly 1971-ben bemutatott filmje úgy beszél a mindent kibíró szerelemről és az elfojtott, de valójában már alig elviselhető vágyról két ember között, hogy a filmidőnek csak egy töredékében, mindössze néhány pillanatában van egyszerre jelen az a két szereplő, akik összekötötte az életét. És így, valójában még elsöprőbb az egész. A Déry Tibor két novelláján (Két asszony és Szerelem) alapuló film jelentős részében a Törőcsik Mari alakította Luca életébe nyerünk bepillantást, aki idős anyósáról (Darvas Lili) gondoskodva várja, hogy író férjét (Darvas Iván) végre kiengedjék a börtönből. Nem meri megmondani az ágyba kényszerült anyának, hogy fiát politikai fogolyként cellába zárták, ezért azt hazudja, hogy a férfi Amerikában forgatókönyvíróként csinál filmes karriert. Mire a férfi kiszabadul, az anyja már nem él.”
Így foglaltuk össze a Szerelem cselekményét az április 30-án épp 120 éves magyar film 30 legfontosabb alkotásáról szóló cikkünkben. A cikksorozathoz összesen 42 művészt vagy filmes szakembert kértünk fel, hogy állítsák sorrendbe, szerintük melyek voltak a magyar élőszereplős nagyjátékfilmek történetének legjobb alkotásai – és a lista élén a Szerelem végzett. (Itt találhatóak a harmincas listából az első tíz, itt a második tíz, itt pedig a harmadik tíz legjobb filmről szóló cikkeink.)
Arra kértünk több, más és más életkorú, a filmhez más és más irányból kötődő művészt, fogalmazzák meg, ők miért gondolták úgy, hogy a Szerelem is egyike minden idők legjobb magyar filmjeinek.
Enyedi Ildikó
A Szerelem. Mennyire keveset markol. Néhány – szándékosan soha nem igazán mélyre menő – beszélgetés két nő között. Egyfajta állóháború aminek az oka, célja, terepe és összes fegyvere egyetlen dolog, a szeretet.
Egy hazatérés. Villamosra szállás. Átkelés a Dunán. Egy csomag cigaretta. Minden egyes képe nem az elmémbe, nem a szívembe, de a húsomba ég. Bármikor fel tudom idézni. És a gombócot is a torkomban, a mellkasomban azt a fura, bizonytalan érzést, a fejemben azt az ájulásközeli szédülést a fák és felettük a tágas égbolt látványától. Én szabadulok. Én vagyok idegen ebben a kinti, tágasabb börtönben. Egy érintés. Én érintek és az én bőröm érzi az érintést.
Zsigeri leckét kapok abból, hogyan tolakszik be, dúl fel, pusztít el minden intimitást egy diktatúra.
Zsigeri leckét kapok abból, mi az, ami igazán fontos az életben, bármekkora zajjal is próbálja előlem elfedni, velem elfeledtetni a külvilág. Nézem a filmet, vagy csak magamban felidézem. Szerény leszek tőle, alázatos, csendes és végtelenül hálás. Hálás, hogy mennyi eltorlaszolt, betemetett ajtót kinyit a bensőmben, s hogy csengő, határozott, de cseppet sem erőszakos hangon megszólalhat bennem a Mindenható.
Vámos Miklós
Makk Károly Szerelem című remekművét gyerekkoromban láttam, az akkori Szikra moziban. Nem értettem pontosan, de utána sírnom kellett. Az anyámmal mentünk, nem tudott megvigasztalni. Ő a vállalatánál közönségszervező volt, ezért kapott ingyenjegyeket, hétvégi matinékra. Huszonévesen a filmgyárba kerültem, dramaturgnak. Megismerhettem Makk Károlyt – általában Karcsiztuk. Imádtam. Ekkor derült ki, hogy Déry Tibor két különálló novelláját illesztette össze egy történetté.
Törőcsik Mari és Darvas Lili (Molnár Ferencné) duettje olyan átütő, hogy
ahányszor újranézem a filmet, mindig kipotyognak a szememből a könnyek.
Ne feledjük a csodálatos Darvas Iván nézéseit és hallgatásait sem. Ez egy fekete-fehér film, és az is tartalmi eleme. Több Oscar-díjat kapott volna, ha Észak-Amerikában forgatják. Mert the one and only. A magyar filmgyártás zászlóshajója. Bár mindenki megnézné.
Háy János
Mint minden tiszta dolog, átlátható és egyszerű, s csak mikor testközelbe kerül, mert sorsok vannak, s ezek a sorsok pontosan vannak felrakva, egy idő után már nem a szereplők után megyünk, hanem a saját létünkkel benne a történetben, s mikor így a közvetlenségben éljük meg a történetet, az egész mégis olyan rettenetesen aprólékos és összetett. Annyi helyen el lehetett volna taknyolni benne. Ha kicsit túlpakolja a múltat, az álomszerűen felvillanó múlt-képeket (operatőr Tóth János), az egész belecsúszik az érzelgős nosztalgiába, ha ráerősít a közéleti-politikai realitásra, elvesznek a valós sorsok, elveszik a filmben megélhető idő, ami szűkösségében és időnként végtelenségre nyitottságában, mégiscsak alapvető szereplő, ha kicsit túlerőlteti a szenvedést, a gyötrődést, elveszítjük a valóságérzékelést, a valódi lét-terhek megélését szenvelgésbe futunk.
Vannak olyan művészi teljesítmények, ahol olyan mély az alkotói szándék ereje, olyan erős koncentráció van jelen a tárgyra és a benne zajló érzelmi folyamatokra (rendező Makk Károly), hogy minden és mindenki jó, nem csak a két lenyűgöző páros alkotó nő, az idős fiát visszaváró (Darvas Lili) és a fiatal, férjét váró (Törőcsik Mari), nem csak ők vagy a film utolsó harmadában személyes megjelenésében is centrumba kerülő, börtönből szabaduló férfi főhős (Darvas Iván), hanem mindenki, a mellékszereplők, de még a tárgyak, a tárgyak textúrája, a taxi és a villamos is épp olyan, amilyennek lennie kell. Még az a munkatárs, akinek alkotói életútja ízlés szempontjából szerintem nem meggyőző, itt remek munkát végez a forgatókönyv létrehozásával (Bacsó Péter).
Ez, ha valaki nem tudná, egy régi film, ráadásul fekete-fehér, de még véletlenül sem lépünk valamifajta archívba. Nagyon is jelenvaló az a mély művészi állítás, az életünkre vonatkozó legfontosabb vezérelv, hogy
csakis és kizárólag érzelmi elkötelezettség révén élhető meg a világ, válhat a tárgyiasultságból, az idegenségből otthonossá.
Eszembe jutott az a két nagyszerű novella (Szerelem, Két asszony), aminek felhasználásával készült a film, aztán Déry Tibor anyjának írt levelei (Liebe Mamuskám!), köztük a börtönlevelek. Plusz öröm, hogy egy ilyen film, legalább egy kicsi fényt fordít egy manapság oly mostohán kezelt író életművére.
Tasnádi István
Ráncos öregasszony fekszik a halálos ágyán fehér hálóruhában, fekete bársony főkötőben. Ez a néni hajdan a világ egyik legszebb színésznője volt. A Szerelem filmalkotásként is elsőrangú, a képalkotások, a flashback inzertek, a lenyűgöző színészi játék, számomra azonban azért is nagy kedvenc, mert sűrítve benne van szinte az egész XX. századi színháztörténet.
Darvas Lili 1902-ben született, húszévesen már Júliát játszott. Akkor szeretett bele a nála 25 évvel idősebb Molnár Ferenc, aki el is vált gyorsan Fedák Sáritól, hogy feleségül vehesse a lányt. Darvas Lili múzsa is volt, Molnár neki írta az Üvegcipő főszerepét. De a vígszínházi főszerepek sem tudták itthon tartani, pár évvel később már Max Reinhardt világhírű berlini társulatában játszott (németül). Később emigrált az Egyesült Államokba, és nagy hollywoodi filmek dívája lett (angolul). Aztán a halála előtt pár évvel hazajött, hogy eljátssza a Szerelem főszerepét. Tört magyarsággal, szinte végig ágyban fekve, mégis természetes méltósággal, játékosan csillogó szemekkel.
A fiatal Törőcsik Mari hasra veti magát az ágyon, és mosolyogva froclizza az öregasszonyt.
Szép asszony lehetett a mama!
Igen, nagyon szép voltam. Akkor minden úrfi megfordult utánam.
Elképesztő ennek a két nőnek az összjátéka, ahogy kíváncsian fürkészik egymást, alájátszanak a másiknak professzionális szakmai tudással, de ami ennél is fontosabb, nagy-nagy emberi melegséggel. Mert hát szeretik egymást, ez lejön a vászonról így ötven év elteltével is. Két korszak ikonikus színésznője játszik együtt mindenfajta rivalizálás nélkül, érzelemgazdagon és hallatlan játékintelligenciával. Azt játsszák, hogyan tehetjük elviselhetővé egymás számára az életet. Akár hazugság árán is. Kit érdekel, mi az igaz? Ki tudja, mi az igaz? Minden játék, még a haldoklás is.
Gigor Attila
Ha külföldi ismerőseim érdeklődnek a magyar film vagy általában a magyar kultúra iránt, a Szerelem az első, amit megmutatok nekik. Ez a film nem „ahhoz képest” jó: ez egy filmklasszikus, akárhová született is az ember; úgy tud mindenki számára érvényes lenni, hogy közben mégis tipikusan magyar történet. Három ember elképesztően finom drámája, amelyből nagyon kevés konkrétumot tudunk meg – a lényegről mégis benne van minden.
Különös, hogy egy ennyire specifikus történelmi helyzetből ennyire általános filmet lehet készíteni.
Számomra már az is katarzist jelent, hogy az a címe, ami. Nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy ne hangozzon banálisan, mégis: ez a film „csak” azt mutatja meg, ahogy zajlik bármelyikünk élete, és ezzel gondolkodtat el a szeretet és szerelem természetéről. Bármi más is lehetne a címe, nagyon érdekes, hogy miért mégis pont ez. Amikor 16 évesen először láttam, azt gondoltam, azért, mert arról szól, milyen kitartóan várja haza a nő a férfit, de amikor pár éve újranéztem, már teljesen mást gondoltam erről, és szinte eszembe se jutott a „szerelem” szó, inkább egy nagyon komplex érzelmi háromszöget láttam, amelyben egész mást jelentett nekem a szeretem fogalma, mint ahogyan korábban értettem.
Csodálatos a három színész játéka, a két Darvasé és Törőcsik Marié: gyönyörű, amit csinálnak. Fantasztikus az is, hogy a filmnek, főképp Törőcsik Mari karakterének van egyfajta, a korra kevésbé jellemző humora; ezt kevés film vállalta fel akkoriban, pláne ilyen mélyen drámai művek. Különösen szimpatikus, hogy melankolikus hangneme ellenére az egész filmben ott van egy mosoly.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Minden idők legfontosabb magyar filmjei – HVG TOP30 (2.) – A focitól Valentinóig
Idén 120 éves a magyar film, ennek apropóján filmeseket, írókat, kritikusokat, szakújságírókat kértünk fel arra, hogy segítsenek összeállítani a valaha készült legfontosabb magyar filmek 30-as listáját. Mephisto, Eldorádó, A tizedes meg a többiek – sorozatunk második részében a toplista 11–20. helyezettjeit mutatjuk be.
Ez minden idők 10 legfontosabb magyar filmje
Idén 120 éves a magyar film, ennek apropóján filmeseket, írókat, kritikusokat, szakújságírókat kértünk fel arra, hogy segítsenek összeállítani a valaha készült legfontosabb magyar filmek 30-as listáját. Megáll az idő, Saul fia, Szindbád – sorozatunk befejező részében a toplista első tíz helyezettjét mutatjuk be.
