„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépséges királylány, ám ezen a királylányon olyan rettentő átok ült, amelyet csak az első szerelmes csók törhetett meg” – áll a vastag, bőrkötéses könyvben, amelyet Shrek épp trónolás közben, a kerti vécén olvasgat, majd közli, hogy ilyen is csak a mesében történhet, és ez egyébként is egy rakás szar. Egy másodperc múlva már üvölt a Smash Mouth slágere, az All Star, a fura, zöld szörny iszapfürdőt vesz, fogat mos, majd boldogan ugrik be a tóba, hogy eleresszen egy jókora galambot. Később szemgolyót vacsorázik, gyertyát pedig a saját fülzsírjából gyújt mellé.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a fenti képsorok láttán kissé lefagyott a 2001-es Cannes-i Filmfesztivál díszes közönsége, pedig meglepő módon ott mutatkozott be Andrew Adamson és Vicky Jenson rendezése: a Shrek olyan filmekkel versenyzett, mint David Lynch Mulholland Drive-ja, Baz Luhrmann Moulin Rouge-a, Michael Haneke A zongoratanárnője vagy a Coen testvérek Az ember, aki ott se voltja. A visszaemlékezések szerint a közönség hosszú percekig ült szótlanul, senki nem nevetett, csak megpróbálta feldolgozni, amit látott. Aron Warner producer erről később elmondta, amikor Shrek a vízbe ugrott és fingott egyet, a kezeibe temette az arcát, Vicky Jenson rendező pedig érzékletesen festette le, mi is történt abban a néhány percben:

nos, itt vagyunk szmokingban és estélyi ruhában, kölcsönzött ékszereket viselünk, és mindenki azt nézi, hogy Shrek rotyogtat a tóban.

via GIPHY

Erősen kétesélyes volt tehát a bemutatkozás, de a film végén a közönség ovációban tört ki, és bár az ogre nem hozta el a nagydíjat, Cannes-ból egyenesen világhódító útjára indult. De hogyan született maga a karakter? A figura megteremtője William Steig volt, aki 1990-ben Shrek! címmel adta ki vékonyka mesekönyvét. Az alaptörténetben is volt hercegnő és szamár, de Shrek jóval ijesztőbb és gusztustalanabb volt, mint ahogy a filmből megismertük. Steig könyvének jogait Steven Spielberg vásárolta meg 1991-ben, de a projekt egészen addig parlagon hevert, mígnem 1994-ben Jeffrey Katzenberg – akinek nevéhez többek között A kis hableány, az Aladdin és Az oroszlánkirály fűződik – csúnya körülmények között távozott a Disney-től, majd Spielberggel és a zeneipari guruval, David Geffennel létrehozta a DreamWorks SKG-t (az utolsó három betű az alapítók vezetéknevének kezdőbetűjét jelölte).

A DreamWorksnek nem az ogre története volt az első utazása az animációs filmek világába, korábban a hagyományos technikával készült Egyiptom hercege, illetve a számítógépes Z, a hangya is náluk készült, ami egyébként csak néhány héttel érkezett korábban, mint a Pixar Egy bogár élete című filmje, kiélezve ezzel a két stúdió közti versenyt. A Dreamworksnek végül a Shrek hozta el azt az anyagi és kritikai sikert, ami már komoly fenyegetést jelentett a Pixar fölényére, a zöld ogre pedig le is nyomta a Szörny Rt-t 2002-ben az Oscaron, az akkor frissen létrehozott legjobb animációs film kategóriában.

Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Miben rejlik a sikere?

Amellett, hogy Mike Myers, Eddie Murphy, Cameron Diaz, John Lithgow és Vincent Cassel kiválasztása a főbb szerepek hangjára hatalmas húzásnak bizonyult, a Shrek alkotói jó érzékkel vállalták a kockázatot, hogy parodizálják azokat a – főleg Disney által készített – meséket, amelyeken generációk nőttek fel: fogták, és addig csűrték-csavarták az untig ismert tündérmese-motívumokat, mígnem sikerült egy, a megszokottól teljesen eltérő rendszerbe ágyazni őket. A csúf epizodistából imádnivaló főhőst, a dicső királyból hataloméhes, kisstílű rosszfiút, a megmentésére váró, naiv (néha csak spinéként emlegetett) királylányból pedig korántsem tökéletes, verekedő, büfögő, belevaló nőt faragtak. Hófehérke lett a „halott csaj az asztalon”, Pinokkió meg nemes egyszerűséggel női bugyiban rekonstruálta a Mission Impossible egyik legismertebb jelenetét. Mindezt egy olyan zseniális mesevilágban, ahol a király verőemberét Lezúziusznak hívják, a boszorkányok egy külön, nekik létrehozott leszállópályán landolhatnak, a mézeskalácsot meg úgy kínozzák, hogy tejbe mártják a lábánál fogva.

A Shrek egy népmese-olvasmányélményekkel is rendelkező, de Disney-meséken szocializálódott gyerekközegbe érkezett meg, és a Disney által végtelenül idealizált kereteket feszítette szét azzal, hogy Shreket hőssé emelte. Egy marginális figurát, akiben elsőre ráadásul semmi potenciál nincsen egy nemesebb szint felé – nem úgy, mint egy békakirályfinál vagy a Szépség és a szörnyetegben az elátkozott hercegnél. Nem is csoda, ha a hagyma rétegességének allegóriája vagy olyan szállóigék, mint a „csak a gombokat ne, gumicukorból vannak” sokkal jobban megmaradtak, mint bármelyik más mesefilmnél. 

via GIPHY

Miközben tengernyi popkulturális utalással öntötték nyakon a rajzfilmet, az alkotók széles közönségre céloztak. A gyerekeket kézen fogva vezették, de ezalatt megállás nélkül kacsingattak a felnőttekre is. Szokatlan volt egy mesefilmtől, hogy a szülőket is zavarba ejtette, hiszen nemcsak, hogy tündérmese-paródiáról volt szó, de tele volt gusztustalanságokkal is. Korábban egy Disney-filmben, mondjuk már egy büdös mocsárban való dagonyázás sem volt elképzelhető, nemhogy olyan illetlenségek, mint egy jól eleresztett puki vagy büfi. A Shrekben ezek alaptevékenységek, minimum vicces, de igazából majdnem szerethető tulajdonságai a főszereplőknek, hogy ilyeneket csinálnak. És amikor együtt nézi a család a mesét és a felnőttek majd megpukkadnak a röhögéstől egy-egy olyantól, ami „jobb kint, mint bent”, olyankor nehéz illemre tanítani a szintén ezen derülő gyerekeket. Hogy a finom szexuális utalásokról már ne is beszéljünk.

A varázstükör úgy konferálja fel Hófehérkét, hogy „hét pasihoz sok szál fűzi, de a kapcsolatuk szűzi, csak egy csók a holt ajakra és tiéd lesz kajakra”, de Farquaad nagyúr is sejtelmesen igazítja meg magán a zebrás takarót, amikor az ágyban iszogatva újra megmutatják neki Fiona fotóját. A minden lében kanál szamár finoman jelzi a nála százszor nagyobb sárkánylánynak is, hogy „nem szeretne belerohanni egy testi kapcsolatba, mert az neki túlságosan is… nagyszabású lenne”.

via GIPHY

Az olyan dumák, mint

• a „jobb kint, mint bent”,
• a „nagyon ott voltál szakmailag”,
• a „kék virág, piros tüske, kék virág, piros tüske, mennyivel könnyebb lenne, ha nem lennék színvak”,
• az „ott vagyunk már?”
• a „vágtatok, vágtatok, de milyen pofát vágtatok?”

beégtek a köztudatba, és a film jó érzékkel adagolta ugyan mind az akciót, mind a romantikát, nem ettől érvényes még 2021-ben is: a zöld ogre története csodás mese arról, megengedjük-e magunknak a sérülékenységet, amikor a fásult magányból kimozgató érzések túlságosan is félelmetesnek látszanak, és persze arról is, hogyan és mi alapján ítélünk meg másokat. Máig emlékezetes az a jelenet, amikor Shrek próbálja elmagyarázni Szamárnak, hogy az ogrék olyanok, mint a hagyma. Nem, nem büdösek, nem ríkatnak meg, nem barnulnak meg, ha a napon hagyjuk őket. Ahogy a hagyma, úgy az ogrék is többrétegűek, és mivel szépségben és kifinomultságban nagyon messze állnak a tökéletestől, a boldogságuk már szinte lázadásnak hat a cukormázas mesevilágban. Barátokat szerezniük, párt találniuk meg egyenesen forradalmi tett. Főleg, ha a megfelelő filmzene szól alatta.

DreamWorks Animation / DreamWork / Collection ChristopheL via AFP

Then I saw her face, now I'm a believer

Az alkotók azt is felismerték, hogy az eredeti betétdalok helyett a kortárs zenék szépen megtámaszthatják Shrek és Szamár kalandjait, illetve érzéki aláfestésként szolgálhatnak a Fionával kapcsolatos részekhez. A már említett Smash Mouth mellett egy Eels-, és egy Proclaimers-dal is becsúszott, de ne felejtsük el azt sem, hogy az első rész szívszaggató jelenetének aláfestése (a filmben John Cale, a filmzenealbumon Rufus Wainwright előadásában) gyakorlatilag a fél világra rászabadította a krakent: a kétezres években a létező összes tehetségkutatóban Hallelujah-t énekeltek, némelyik műsorban külön blokkot szántak az az évi Hallelujah-előadásoknak. A második részben az alkotók már eldobták az agyukat, a Mérgezett alma nevű kocsma kampókezű zongoristája például Tom Waits-et és Nick Cave-et játszik, hogy Antonio Banderas és Eddie Murphy Livin’ la Vida Loca-duettjét már ne is említsük.

A Hollywoodba páros lábbal beleszálló, rendkívül szórakoztató második rész után a harmadik és a negyedik Shrek sajnos már nem tudta hozni a megszokott színvonalat. A franchise kifulladt, Shrek pedig különböző színpadi előadásokban, de főleg a neten élt tovább: igazi ogre-reneszánsz indult, a filmekből több jelenetet is kiragadtak és átértelmeztek online fórumokon: Farquaad nagyúr beszéde, amelyben nagyvonalúan feláldozza mások életét, vagy éppen Shrek kiakadása, amikor Szamár nem hagyja öt percig nyugodni a kérdéseivel milliószor kapott új értelmet, de az online mémkultúrában kitüntetett szerepet kapott az első film főcímdala, az All Star is. Készültek a filmből olyan átdolgozások, amelyben akárhányszor Shrek megtesz egy lépést, a lejátszás 5 százalékkal felgyorsul (ezzel 9 percesre redukálva az egyébként 90 perces első filmet), Shrek egyszerűen megrajzolt karakterét pedig internetezők tömegei animálták újra, egészen abszurd helyekre varázsolva a leghíresebb ogrét. Ezek közül talán az alábbi videó a kedvencünk, amelyben Shreket egy agility-versenyen szaladó kutya helyére illesztették be, hogy miniatűr formában küzdje le az akadályokat.

Hosszú ideje rebesgetik, hogy készül egy ötödik rész is a Shrekből. Ennek a részleteiről egyelőre nem sokat tudni, de az alkotók mindenképpen az előző rész nagyágyúival szeretnének dolgozni, és még az is felmerült, hogy rebootolják az egész történetet. Egy dolog azonban biztos: ha lesz ötödik rész, az a magyar rajongók számára már biztosan nem lesz ugyanolyan. A kiváló magyar szinkronban Fiona hercegnőt Für Anikónak, a nagydumás Szamarat Kerekes Józsefnek, a zöld ogrét pedig a tavaly elhunyt Gesztesi Károlynak köszönhettük, aki annyi energiát és karcos melegséget adott a karakternek, amit mástól már elképzelni sem tudnánk. Shrek valahogy mindig vele lesz az igazi.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: