Közel 200 év után befejezték Beethoven X. szimfóniáját
Ember és technológia együttműködésében vált teljessé a befejezetlen szimfónia. A mesterséges intelligencia több, mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű.
hvg.hu
Közel kétszáz éve, Beethoven, életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett, befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott az azóta is sokak fantáziáját megmozgató „befejezetlen mű”.
A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére, nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot. Az egyedülálló folyamat során ember és MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.
Biztosan sokakban felmerül, hogy a vázlatok alapján létrejött befejezés vajon a zeneszerző órás eredeti szándéka szerint valósult-e meg. A 730 nap alatt megszületett alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, sőt, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta, ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk.
A rendszer fejlesztése Prof. Dr. Ahmed Elgammal és Dr. Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust. A mű létrejöttében azonban az emberi tényező sem elhanyagolható. Már csak azért sem, mert az MI által komponált szekvenciák monoton, gépies hangzását valahogy élettelivé kellett varázsolni. A darab elkészülte után Walter Werzova osztrák zeneszerző feladata volt, hogy lelket vigyen a zenébe, többek között a tempóváltások segítségével.
Beethoven műve nem az első kreatív produktum, amit MI hozott létre. Schubert és Mahler befejezetlen darabjainak teljes változatát, Beatles dalokat, sőt képzőművészeti alkotást is köszönhetünk már gépeknek.
A befejezetlen szimfónia digitális útja:
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.