Sztupa Melitta Boglárka

„A művészi alkotásnak egyetlen forrása van: a fájdalom. A színtiszta, égető, lélekölő fájdalom. Amit máshogy nem lehet elviselni, mert valamilyen módon ki kell jönnie.” Mártonffy András új, 11 éjszaka című könyvében hangzik el ez a gondolat, mégpedig a magyar irodalom egyik legtragikusabb sorsú alkotójának, Csáth Gézának a szájából, aki bár csak mellékalakja a regénynek, a hatása mégis sorsfordító erejűnek bizonyul a főszereplő későbbi életében.

Mártonffy András végzettsége szerint angolnyelv-tanár, coach és business tréner, valamint saját bevallása alapján „egy kicsit író” is. Viszonylag későn kezdett el írni, és a kezdetekben rengeteg falba ütközött. „Magyarországon könyvet kiadni, úgy, hogy csak bemegy az ember az utcáról ismeretlenként, az határos a lehetetlennel” – foglalja össze saját benyomásait. Elmondása szerint neki is csak megszámlálhatatlanul sok visszautasítás és rendületlen újrapróbálkozás után sikerült.

Első regénye, az Én, Sándor Erik – Egy pszichopata emlékiratai 2016-ban jelent meg, és egy szektavezér belső világát mutatja be, egyes szám első személyben, napló formájában.  Ahogy a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon rendezett beszélgetésből kiderült, business coachként szerzett sokéves tapasztalata mondatja azt vele, hogy „a nagy cégek vezetőinek egy elég magas százaléka konkrétan pszichopata”. A velük való munka során kezdte behatóbban tanulmányozni a pszichopátiás emberek működési mechanizmusait, és ezen felismeréseiből született bemutatkozó kötete, mely felfogható egyfajta kézikönyvként is arra, hogyan azonosíthatók be a pszichopaták.

Új regényének szintén mentálisan terhelt és súlyosan traumatizált emberek a főszereplői: Győző, a nagydarab, infantilis szociális gondozó elrabolja gondozottját, a kilencvenéves Kamillát, aki olyan sok mindenen ment már keresztül hosszú élete során, hogy meglepően könnyen alkalmazkodik a szituációhoz. A férfi tettének motivációja a valakihez való kapcsolódás vágyában gyökerezik: elhagyott gyerekként nőtt fel, szeretetlenül, így ő sem képes a szeretet felismerésére és annak egészséges módon történő kifejezésére. Titkon egy biztonságot nyújtó nagymamára vágyik, akivel bepótolhatná sosemvolt gyermekkorát. Arra kényszeríti, hogy meséljen neki – ám arra nincs felkészülve, hogy Kamilla a néhai Csáth Géza tanítványaként egészen másféle meséket fog neki mondani, mint amire számítana…

A mesemondás gazdag irodalmi hagyományait (Az Ezeregyéjszaka meséi, Dekameron, Canterbury mesék) idézi fel az alaphelyzet, maguk a mesék pedig inkább közelebb állnak Edgar Allan Poe vagy H. P. Lovecraft örökségéhez, semmint a mai fogalmaink szerinti tündérmesékhez. Mártonffy a beszélgetésnek ezen a pontján emlékeztetett arra, hogy a napjainkban már szinte csak a disneyfikált verziójukban ismert Grimm-mesék eredeti, átdolgozás előtti formájukban kvázi „slasher horrorok” voltak: kínzással, nemi erőszakkal, kannibalizmussal, a brutalitás elképesztő formáival tűzdelt történetek.

Ezek a mesék nem a gyermekek megnyugtatására születtek, hanem éppenséggel a megijesztésük volt a cél: hogy lássák, milyen szörnyűségek történhetnek velük, ha elhagyják a társadalmi normák biztonságos útját (ahogy Piroska is letér az erdőben a kijárt ösvényről). Intő jelként szolgáltak és engedelmességre neveltek – a gyereket nem a tündérmeséket ígérő álomország képzetével, hanem az alapjaiban ellenséges és veszélyeket rejtő világra való felkészítés szándékával altatták el.

Mártonffy András: 11 éjszaka

Móra Könyvkiadó

Kamilla meséi is ilyen meghökkentő és bizarr történetek, amelyek éjszakáról éjszakára egyre felkavaróbbá válnak – ez a fokozása a borzalmaknak tudatos szerzői szándék volt. Az idős nő alakjának megrajzolásához egyébként az író saját nagymamája adta az inspirációt: kihagyhatatlan irodalmi témalehetőségként gondolt annak az egész 20. századot felölelő életútnak a megírására, amely során „kétszer is felbukkant a Halley-üstökös”, amely alatt forradalmak és világháborúk törtek ki, diktatúrák épültek fel és omlottak össze, végül új rendszerek születtek – ezek mind-mind más alkalmazkodási és megküzdési stratégiákat kívántak meg az egyes embertől, aki volt oly balszerencsés, hogy ebbe a turbulens korszakba született.

Mártonffy nagymamájának gazdag élettapasztalatából volt mit mesélnie az unokájának, és ezt meg is tette, az író visszaemlékezése szerint mindennap, egész gyermekkorában. Arra a kérdésre azonban, hogy a nagymamája tényleg találkozott-e Csáth Gézával, a szerző tisztázta, hogy az a történetszál is fikciós. A regényben Kamilla visszaemlékezik saját naiv, ártatlan 15 éves énjére, és arra az ismeretségre, amely Brenner Jóskához (Csáth igazi neve) fűzte, akit szülei zenetanárként fogadnak fel mellé.

A zenélés mellett a különös férfi egyebekről is megosztja véleményét a kíváncsi ifjú lánnyal: életről, halálról, művészetről alkotott sajátos elképzelései kitörölhetetlen nyomot hagynak Kamilla formálódó énjében és világképében. Ő az első érdekes férfi, akivel összehozta az élet, tapasztalatlanságát azonban mégsem használja ki az egyébként minden más nőre prédaként tekintő, levadászásukból sportot űző Csáth, aki szinte megretten a lány gyermeki tisztaságától és az életet még ámulattal figyelő friss szemeitől.

A kontrasztosságból fakadó dinamika megteremtése vezérelte a szerzőt Győző figurájának megalkotásakor is. A hatalmas termetű, de korlátolt és gyermeteg férfi lenne hivatott arra, hogy Kamilla gondját viselje, ehelyett veszélybe sodorja. Ám az öregasszony nemcsak hogy túljár az eszén, de rendkívüli ravaszsággal tapint rá Győző gyenge pontjaira, hogy aztán szenvtelenül nyúlkálhasson a férfi pszichéjének sajgó sebeiben. A gondozó és gondozott, az elkövető és áldozat jól körülhatárolt szerepei összemosódni látszanak…

„Ez a könyv a halálról szól” – összegez Mártonffy, a beszélgetést vezető Karafiáth Orsolya szerint „a beteg mesék ellenére nagyon szórakoztató olvasmány is egyúttal”. A beszélgetés végén még a szerzői hozzáállás különbözőségeiről is szó esett. Mártonffy András elmondta, hogy igyekezett a sötét témák dacára minél szórakoztatóbban megírni a regényt, és kifejezetten próbált a közönség fejével gondolkodni és elébe menni az olvasói igényeinek. Karafiáth Orsolya viszont teljesen más elveket vall a művészi alkotófolyamatról: „Én megírok valamit, ahogy gondolom, és jónak érzem, és akinek tetszik, az megveszi, akinek nem, az nem”. Mártonffy megközelítésében ugyanis

az irodalom is egy termék, ezért eladható kell, hogy legyen, ahhoz pedig, hogy eladható legyen, nem lehet öncélú, valamilyen formában szórakoztatónak kell lennie más számára is.