Bodrogi Gyula kerekesszékben tért vissza a színpadra
Megoldották, hogy az Olasz szalmakalap című darabban tudjon szerepelni.
HVG
A Nemzeti Színház legendás művésze, Bodrogi Gyula csatlakozott az Olasz szalmakalap próbáihoz, ahol találkozott az előadás rendezőjével, Silviu Purcăretével – közölte a Nemzeti Színház szerdán.
A színész december 23-án esett el egy kivilágítatlan lépcsőn, és került be a SOTE baleseti sebészetére. A kilencvenéves Bodroginak megrepedt a combcsontja, így a műtét után a karácsonyt is kórházban töltötte, majd később otthon lábadozott.
A Nemzet Színésze karácsony előtt szenvedett combcsont-repedést. Még tart a műtét utáni rehabilitációja, de nagyon bízik a mihamarabbi visszatérésében.
Az Olasz szalmakalap rendezője megoldotta, hogy a színész úgy is benne legyen a darabban, hogy ne kelljen állnia: egy elektromos kerekesszékben fog színpadra gurulni. A Blikknek azt mondta, járásával még vannak gondok, ezért kell a kerekesszék. „Nagyon jó, mert összevissza, előre-hátra tudom mozgatni és tudok vele gyorsan haladni, mint komponista a darabban” – mondta.
Azt még nem tudja, hogy a többi darabban mikor tud ismét szerepelni, mert még nem gyógyult meg teljesen.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.