Sztrókot kapott a Queen gitárosa, Sir Brian May
A 77 éves zenésznek korábban volt egy szívrohama is, amiből sikeresen felépült.
A 77 éves zenésznek korábban volt egy szívrohama is, amiből sikeresen felépült.
hvg.hu
Az Oasis frontemberével reklámozza termékeit egy olasz luxusruházati márka.
hvg.hu
A spanyol rendező új alkotása a kegyes halál témáját járja körül, és egyértelműen állást foglal az életvégi döntések lehetősége mellett. Ezt most nyilatkozatban is megerősítette.
hvg.hu
A brit énekes az egész nyarat otthon töltötte, de már jól van.
hvg.hu
A színművészt a július 30-án elhunyt Király Levente helyére választották maguk közé a Nemzet Színészei.
hvg.hu
88 éves volt a nem csak színészként, de énekesként is szép karriert maga mögött tudó Darren.
hvg.hu
Az év zenei bejelentése volt, hogy ismét összeáll, és jövőre koncertezni indul a 90-es évek legendás britpop együttese, az Oasis. Az érdeklődés érthetően hatalmas volt, de sokan nagyot csalódtak, amikor meglátták a jegyárakat.
hvg.hu
A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Jászai Mari-díjas színész kulturális antropológia szakon végzett a miskolci egyetemen, új kutatási témája az éttermi és kávéházi cigányzene megmentésére indult kezdeményezés. A rendszerváltás idején politizált, tagja volt az első roma nemzetiségi önkormányzatnak, hamar kiszállt, de a politika ma is érdekli. Nem csak Miskolcon játszott, a Romano Teatro társulat az ő vezetésével klasszikusokat is feldolgozott, a La Mancha lovagját Rom Quijote címmel vitték színre. HVG-portré.
A Magyarországon, magyar származású főszereplővel forgatott film 13 perces ovációban részesült.
hvg.hu
A 80-as években játszódó filmdráma egyik jelenetében Trump szexuális erőszakot követ el akkori feleségével szemben.
hvg.hu
Gyümölcsös vagy kesernyés, áttetsző vagy ködös, könnyed vagy erőteljes: a kézműves sörök évekkel ezelőtt már a magyar sörrajongók szívét is meghódították, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy még mindig van új a nap alatt. Az idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Belvárosi Sörfesztivált, ennek apropóján a beszélgettünk a fesztivál sörét is jegyző szakemberrel.
SPAR
A négynapos Szegedi Ifjúsági Napok népszerűsége évről évre töretlen, a zárónapon ki is kellett tenni a „telt ház” táblát, és a péntek is közel állt hozzá. Fotóriporterünk, Oláh Tamás így látta a fesztivált.
hvg.hu
A szatirikus-erotikus reneszánsz novellafüzér a Netflixen olyan túlélési valóságshow, amelyben a győztes jutalma az, hogy szerepet kaphat a következő évadban.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: váltóállítás, lapítás, végállomás, delírium, csengőhang.
Közzétették a World Music Charts Europe szeptemberi toplistáját, amelyen a Söndörgő együttes Gyezz című, egy világsztár közreműködésével készült új lemeze az első helyezett.
hvg.hu
Az Alien: Romulus végén megjelenő szörnyről alighanem a legtöbb néző azt hitte, hogy számítógéppel hozták létre, de valójában szó sincs erről.
hvg.hu
Újraszabályozták, milyen eszközöket lehet és nem lehet bevinni az iskolákba, és például az okostelefont hogyan lehet majd használni. Kiskapuk azért maradtak, disznóperzselőt például simán vihetnek magukkal a gyerekek, jegyzi meg Litkai. És hogyan akarják megvalósítani a gyakorlatban a mobilokra vonatkozó szabályt, merül fel a kérdés. A humoristák szerint még az a helyzet is előállhat, amikor majd tanárt kell bevinni az iskolába. Végül megtudhatjuk azt is, melyik az a lőfegyver, amelyik segíti a tanulást.
hvg360