A terror házai: interaktív térképpel járhatjuk be az Andrássy út 60. körüli volt kommunista államvédelmi városnegyedet

Budán még tartott a főváros ostroma, amikor 1945 januárjában a pesti belváros egyik félig romos palotájának udvarán két, harmincas éveiben járó férfi vitatkozott egymással, hogy melyikük rendezkedhessen be ott. Akkor látták egymást először, pedig mindketten a kommunista párt fontos emberei voltak már abban az időben is, és vetélytársak. Mindkettőjüket ugyanaz az ambíció fűtötte, felépíteni a kommunista titkosrendőrséget.

Az egyikük Tömpe András volt. Debrecenből érkezett, az Ideiglenes Kormány belügyminiszterének parancsával. A több nyelvet beszélő mérnök megjárta a spanyol polgárháborút, 1944 májusában a magyar büntetőszázadból megszökve átállt a szovjetekhez, majd partizánként tért haza.

A másik, az Eisenberger Benjámin néven született Péter Gábor, aki eredeti szakmájára nézve szabó volt, de tüdőbetegsége miatt nem sokat emelgette a vasalót, hivatásos forradalmári karrierjét nővére Amerikából küldött támogatásából finanszírozta. Tagja lett az illegális kommunista párt központi vezetésének. Őt budapesti párttársai nevezték ki a politikai rendőrség élére.

Kettejük harcából végül Péter Gábor került ki győztesen, övé a kétes dicsőség, hogy létrehozta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát, amely 1946-tól Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), majd 1948 után Államvédelmi Hatóság (ÁVH) néven híresült el. A rettegett terrorszervezet idővel a kommunista elvtársakra is lecsapott. A vidéki politikai rendőrséget 1945 és 1946 között irányító, híresen konfliktuskereső Tömpére is sor került volna, de szerencséjére a szovjet hírszerzésnek éppen szüksége volt spanyolul jól beszélő, megbízható kémfőnökre, és Rákosiék kölcsönadták a szovjet titkosszolgálatnak, az NKVD-nek. A dél-amerikai országokat nagykereskedőként végigutazó Tömpe a kubai forradalom kirobbantásán is ügyködhetett, és közben sikeres üzletemberként úgy vált ismertté, hogy fedősztoriját sosem kérdőjelezék meg.

1959-ben tért haza, egykori vetélytársa, Péter Gábor épp ekkoriban szabadult ki a börtönből. Időközben ugyanis őt is bedarálta saját terrorgépezete, épp olyan koncepciós eljárásban, mint amilyeneket tucatjával konstruált. 1953 januárjában egy cionista kirakatper vádlottjaként letartóztatták, majd életfogytiglanra ítélték. Végül viszonylag enyhén megúszta. A forradalom után, 1957-ben újabb nyomozás indult, ezúttal a valódi bűnei miatt, akkor már csak 14 évet kapott, majd az ítélethozatal után kevesebb mint egy évvel kiszabadult. Igaz, a hatalom közelébe már nem jutott, könyvtárosként ment nyugdíjba.

Péter Gábor párttagsági igazolványa

WIkipedia / Közkincs

Tömpét másképp, de szintén kiiktatták harcostársai, végső soron Kádár János.