„Jacko fájdalomcsillapító-függő volt”
Michael Jackson három gyermekének volt nevelőnője szerint az énekesen rendszeresen gyomormosást kellett végrehajtania a fájdalomcsillapító-koktélok miatt.
Michael Jackson három gyermekének volt nevelőnője szerint az énekesen rendszeresen gyomormosást kellett végrehajtania a fájdalomcsillapító-koktélok miatt.
Ma felejteni sem okunk, sem lehetőségünk nincsen - jelentette ki Botka László (MSZP) polgármester a szegedi és a Szeged környéki zsidók deportálásának 65. évfordulója alkalmából rendezett gyászistentiszteleten vasárnap a csongrádi megyeszékhely zsinagógájában.
Michael Jackson családja új, független boncolást kért - közölte Brian Elias, a Los Angeles-i törvényszéki orvostani intézet egyik szóvivője.
Fájdalomcsillapító injekciót kapott Michael Jackson azelőtt, hogy leállt a szíve - közölte a TMZ.com hírportál pénteken, egy nappal a popsztár halála után. Az énekes holttestét kiadták családjának.
A jövő hétre ígértek tájékoztatást a Londonban ez év júliusától tervezett mintegy ötven Michael Jackson koncert szervezői arról, hogy esetleg visszafizetnék a már megvásárolt jegyeket.
Az Erzsébet téren gyűltek össze gyászolni pénteken Michael Jackson magyar rajongói. Az előtt a szálloda előtt, ahol magyarországi koncertje idején megszállt a csütörtökön elhunyt világhírű popénekes. A gyászolók egymást vígasztalták, miközben csengőhangként Jackson zenéje szólt. Nézze meg videónkat!
Az 50 éves korában meghalt Michael Jackson már nem lélegzett, amikor házából segélyhívást kaptak a mentők.
Száz évig dohosodott a bécsi Burgtheater pincéjében Gustav Klimt négy korai vázlata, az 1985-ben megtalált s később restaurált rajzokat ezután a nagyközönség is láthatja.
Kevesebb mint egy nappal a tragikus eseményt követően számos találgatás látott napvilágot arról, hogy mi okozhatta Michael Jackson hirtelen halálát hetekkel londoni koncertsorozatának indulása előtt.
Michael Jackson halálhíre villámgyorsan terjedt el a közösségi oldalokon, lenyomva a Farrah Fawcett haláláról néhány órával korábban beszámoló megemlékezéseket. Az Urban Legends városi legendavadász oldal értesülései szerint azonban pár embernek ez sem volt elég, ők gyártottak új, ál-halálhíreket.
A butaság különbözteti meg az embert az állatoktól, és a civilizáció alapja sem más, mint az ostobaság - véli Matthijs van Boxsel holland irodalomtörténész, akinek az idei könyvfesztiválra jelent meg első magyar nyelvű kötete, A butaság enciklopédiája.
Michael Jackson szívroham következtében elhunyt, újraélesztése nem sikerült. 50 éves volt, 50 fellépésből álló londoni koncertsorozatán készült a nagy visszatérésre.
Az UNESCO törölte az Elba-folyóvölgy drezdai szakaszát a kulturális világörökségek listájáról, mert rontani fogja a látképet az a híd, amely a szászországi főváros központjában épül.
Az emberek már 35 ezer évvel ezelőtt is zenéltek, legalábbis erről tanúskodik egy németországi barlangban talált furulya, amelyet a világ legrégebbi hangszerének tartanak a szakemberek.
Összevonta az ingatlantulajdonos Kisrókus 2000 Nonprofit Kft.-t és a programszervező Millenáris Tudományos Kulturális Kft.-t a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - tudta meg a HVG.
Nem akármilyen programot tűzött műsorára idén a Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál: Bartók Béla színpadi művei mellett a bécsi klasszikus mesterek és az új bécsi iskola alkotásaival találkozhatott a közönség. - Kritikusunknak tetszett a miskolci felhozatal.
Több tízezer műtárgyat kellett sietve elszállítani a bécsi Albertina múzeum alagsori raktárából, miután víz szivárgott be a helyiségbe.
Elég a hosszú szövegekből: megújult a hvg.hu programajánlója! Napi legalább egy tipp, a szerkesztők ajánlásával. Coco Chanel, Parsifal, Ezadivat, Kusturica, Peter Brook Gyulán, Buju Banton, ColorStar, Dream Theatre. Ajánlatok egy hétre!
Nemigen látunk negyvenes, ötvenes női műsorvezetőt, kérdezőt a hazai televíziók képernyőin. Nem kellenek? Vagy csak a tévés szabadverseny túl fiatal még minálunk? Vannak, akik szerint nem fontos, hogy minden korcsoport viszontlássa magát a képernyőn. És vannak, akik szerint egy érett nőre jobban odafigyelünk, ha ő mondja a híreket.
Arnold Schönberg Mózes és Áron című alkotásának két ősbemutatója is ismert: az 1954-es hamburgi koncertszerű és az 1957-es zürichi szcenírozott. Azóta legalább hatvan premiert ért meg, a nemzetközi opera- és fesztiválközpontokban rendszeresen színre kerül.