Kiadták a Magyar Klasszikus Zenei és Jazz Díjakat

A Magyar Klasszikus Zenei Díjat Seres Dóra fuvolaművész, a Magyar Jazz Díjat Dresch Mihály kapta 2005-ben. Az elismeréseket a szolnoki Szigligeti Színházban adták át. Az év legkiemelkedőbb zenei teljesítményeiért járó szakmai elismerést a Gramofon - Klasszikus és Jazz című folyóirat szerkesztősége és kiadója alapította 2001-ben.



Bíróság elé áll az elsőszámú török író

December 16-án áll bíróság elé hazájában Orhan Pamuk török író. Világszerte olvassák, elismerik, Nobel-díj várományosként emlegeteik, odahaza a "török nemzeti identitás megsértése" a vád ellene. Akár három évet is kaphat.


Tárgyalások folynak a Stones budapesti koncertjéről

Felröppent sajtóhírek szerint jövő nyáron Budapestet is érinti a Rolling Stones turnéja. A zenekar több környékbeli városban is tervez koncertet, első ízben például Belgrádban is fellépnek majd, ám a hivatalos koncertműsorban egyelőre nem olvasható Budapest neve.



Letölthető lesz Lennon életműve

Decembertől letölthető lesz az internetről John Lennon teljes szóló-életműve - jelentette be az EMI Music. Tárgyalások folynak a Beatles-oeuvre online terjesztéséről is.


Zorro zordul az élen

Bemutatója hetén első az elnyűhetetlen igazságosztó, Zorro a pesti mozikban. Már gyerekkorunkban is rá akartunk hasonlítani, és azóta se sikerült, legfeljebb annyit tanultunk meg, ha igazat beszélünk, nemhogy mi dekorálnánk Z-t a gonosz homlokára, hanem a mi fejünket törik be. A moziban azonban minden másképp van!



Tarr: a politikai és a piaci cenzúra ugyanaz

"Amikor fiatal voltam, politikai cenzúra volt, most a piac cenzúrája uralkodik, és ez ugyanaz" - nyilatkozta Tarr Béla az AFP francia hírügynökségnek, spanyolországi életműdíja után.




Szentéletű parázna

Nem mindig élt önmegtartóztató életet a 93 éves Pierre abbé, és ezt be is vallja Mon Dieu . . . Pourquoi? (Istenem… Miért?) címmel most megjelent, bestsellerré avanzsált önéletrajzi művében. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - ő ma Franciaország egyik legnépszerűbb embere.


Megzenésítették az amerikai jegybankelnök egyik elemzését

Erin Crowe virginiai festőművész már egy sor festményen örökítette meg a Fed elnökét, aki most Robert Pound zeneszerzőt ihlette meg. A 12 perces klasszikus zenei alkotás címe, "Irracionális exuberanciák", Alan Greenspant egyik leghíresebb, a tőzsdeárfolyamok gyors növekedéséről eltűnődő 1996-os beszédére utal.


Először adják át a Summa Artium-díjakat

A Summa Artium-díj fő célja a kultúra és a művészetek segítésének, a művészetek támogatásának befektetési formaként való elismertetése. A díjakat a Summa Artium 2005-től kezdve évente adja majd ki. Az idei, első alkalommal meghirdetett díjakra a 2000-2005 közötti időszak támogatóit lehet jelölni - áll a Summa Artium Kht. közleményében.


Robbie Williamset veszik a legjobban

A brit Channel 4 tévécsatorna szerint Robbie Willams az új évezred legeladhatóbb előadója Nagy-Britanniában 6,3 millió lemezzel. A legtöbb pénzt hozó turnék listáját pedig a U2 vezeti 77 koncertttel és 236 millió dollárral.



Depeche Mode: angyali üdvözlet II.

Tudta Ön, hogy Magyarország az egyik legkomolyabb Depeche Mode rajongói bázis? Ez akár kvízkérdés is lehetne egy könnyűzenei játékban. Ám nem az: maga a valóság. A WAN2 magazin DM-összeállításának második része az elmúlt koncertekre tekint vissza s közben mélyfúrást végez a hazai DM-rajongók társadalmában.


ORTT-aggályok a Mónika-show miatt

Az RTL Klub egyik talkshow-jának szereplőivel aláírt szerződéssel kapcsolatos aggályainak adott hangot ismételten a médiahatóság a kereskedelmi csatorna képviselőivel folytatott konzultáción - mondta el Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője.


Vágástechnika

Kiszorították cégéből a népszerű és befolyásos pozsonyi Markíza tévé alapítóját, a gazdasági miniszteri posztról nemrég kibuktatott, szlovák Berlusconiként is emlegetett Pavol Ruskót.


Robbie Williams ismét jön Budapestre

Robbie Williams 2006. július 19-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban ad koncertet. Az angol énekes, napjaink egyik legnagyobb sztárja, európai turnéja keretében lép fel - jelentette be Hegedűs László, a Multimédia Concerts ügyvezetője szerdai sajtótájékoztatóján a Puskás Ferenc Stadionban. Bejelentette, hogy december 3-án rendezik az Apassioanata lovas-showt, december 4-én pedig a Simply Red ad koncertet.