Próbaüzem a Nemzeti Hangversenyteremben
A budapesti Művészetek Palotájában létrehozott Nemzeti Hangversenyterem január 8-án próbaüzemmel kezdi meg működését; a hivatalos nyitó hangversenyt március 14-én tartják.
A budapesti Művészetek Palotájában létrehozott Nemzeti Hangversenyterem január 8-án próbaüzemmel kezdi meg működését; a hivatalos nyitó hangversenyt március 14-én tartják.
MTI
Harkányi Endre színész vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház csütörtöki házi ünnepségén.
MTI
Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.
hvg.hu
A nézettségi adatok alapján sikerült a Viasat3-nak az RTL Klub és a TV2 mögött a harmadik számú hazai kereskedelmi tévévé válnia – nyilatkozta Kocsis Attila vezérigazgató szerdán.
MTI
Lehívta az intézmény rendelkezésére álló négymilliárdos bankhitel első részletét az MTV Rt. Közben a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége jóváhagyta, hogy az MTV a jelenleginél előnyösebb megállapodást kössön műsorainak továbbításáról az Antenna Hungária (AH) Rt.-vel.
MTI
Nyolc hónap és tizenegy adás után megszünteti Boris Becker "Becker 1:1" című televíziós talkshow-ját a német sportcsatorna, a DSF.
MTI
Szenteste a szokásosnál kevesebben ültek a tévé előtt, szombati visszatérésükkel szakítottak a Megasztárok és Ludas Matyi, vasárnap estére pedig már a megszokott nézősereg tapadt a képernyőkre.
hvg.hu
Holtan találták meg a békéscsabai televíziós társaság, a Csaba Tévé főszerkesztőjét Békéscsaba határában, egy árokban - közölte a televíziós társaság egyik tulajdonosa.
MTI
A délkelet-ázsiai földrengés és szökőár ellenére megrendezik a dél thaiföldi - a szökőár sújtotta - Krabi szigetére tervezett GreenSpirit újévi goa fesztivált.
Folk György (hvg.hu)
Hétfőn elhunyt Bessenyei Ferenc színművész - tudatta Iglódi István, a Magyar Színház igazgató-főrendezője az MTI-vel. A Kossuth-díjas kiváló művészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, a nemzet színésze cím kitüntetettjét 86 éves korában érte a halál.
MTI
A júniusban nyíló 51. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjának kurátori feladatait Fitz Péter művészettörténész, a Fővárosi Képtár igazgatója látja majd el. A pályázaton nyertes kiállítási terv szerint Velencében jövőre Kicsiny Balázs Navigációs kísérlet című munkája képviseli Magyarországot.
MTI
MTI
hvg.hu
Akik exkluzív rendezvényeken, zenével ünnepelnék az újévet, azoknak itt a Szilveszteri Operabál, a 100 tagú cigányzenekar koncertje, vagy a Zene és bor ünnepe.
MTI
Történeti kertté válhat a Népliget zöldterülete a jövő év elején; a fővárosi park műemlékké nyilvánítását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kezdeményezte - mondta el Győr Attila, a KÖH védési osztályának vezetője hétfőn az MTI-nek.
MTI
A február 1-én kezdődő Filmszemlén több mint harminc nagyjátékfilmet mutatnak be, köztük a Sorstalanságot; négyen kapnak életműdíjat, köztük Zenthe Ferenc. A Millenárison és a Mammutban rendezendő szemlét csaknem egészében a Magyar Mozgókép Közalapítvány finanszírozza.
MTI
Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.
hvg.hu
Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.
hvg.hu
Hamisítvány az a régészeti lelet, amelyet két és fél évtizeden át Salamon király jeruzsálemi templomából megmaradt egyetlen ereklyeként tiszteltek Izraelben - jelentette be a leletet őrző jeruzsálemi Izrael Múzeum.
MTI
A Haszon című folyóirat legfrissebb száma százas toplistát közölt a legfontosabbnak vélt hazai személyiségekről.
MTI
A ParaRadio a Carnation-t bízta meg a "Mi a zene 2005-ben?" címet viselő kiemelt eseménysorozata website-jának, valamint annak tartalomfrissítési folyamatait támogató szerkesztőségi rendszerének fejlesztésével - írja a BTL.hu.
unknown
A Tűsarok, amely magát ellenkulturális nők lapjaként definiálja (www.tusarok.org), január 5-én egy érdekes és talán kissé provokatív esttel kezdi az évet.
hvg.hu