Finoman decentralizálják Demeter Szilárd volt birodalmát
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központon belül önállóbbak lesznek az egységek.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központon belül önállóbbak lesznek az egységek.
A TV2 Comedyn december 6-án és 7-én lesz a népszerű improvizációs műsor egy-egy epizódja.
HVG
A szertartás nyílt lesz, a család mindenkit vár, aki el szeretne köszönni a színésztől.
HVG
Az amerikai előadó a szervezők szerint megújult élő koncepciót állít majd színpadra.
HVG
Új könyvvel és kiállítással ünneplik a társadalomkritikus festőművész, író, zenész, drMáriás közelgő 60. születésnapját. Az album egyik írásában "Orbán Viktor és Magyar Péter kibékülnek, hogy együtt virágoztassák fel hazánkat".
A Bródy Sándor utcában működő, néhány négyzetméteres Doxa olyan művészeti csomóponttá vált az elmúlt három évben, ahol hallgatói projektek születnek, német–magyar együttműködések indulnak, és olyan médiumok kapnak helyet, amelyek az alapító Mucsi Emese másik munkahelye, a Capa Központ fotócentrikus közegén kívül mutatkozhatnak be. A magyar képzőművészeti színtér legbefolyásosabb szereplőit számba vevő erősorrendben jelenleg a 42. helyen álló fiatal kurátor szerint a személyesből akkor lesz valódi érték, ha közérdekű jelentést hordoz. A Doxa így lett egyszerre otthon, műhely, intézmény és közösségi labor – ahol még a padlófestés is kurátori gesztussá válik.
A rendkívüli képességű nyúl és a simliskedő róka visszatér, hogy újabb bravúros nyomozással helyreállítsa az édeni állapotot. A Zootropolis 2-ben az első rész állati nagy balhéjából még nagyobb állati balhé lesz.
Az első öt nap után csaknem 60 millió megtekintésnél jár a Netflix sorozata.
A hétfőn elhunyt színész utoljára a költészet napján lépett a helyi közönség elé.
HVG
Pindroch úgy jellemezte kollégáját, mint a legsokoldalúbb, legragyogóbb polihisztor színészt, akit azonban nem díjazott a szakma.
HVG
A színész 55 évesen hunyt el daganatos megbetegedésben, de amíg csak állapota engedte, színpadra állt.
HVG
A Kitelepítés német nyelvű kiadása nemrég jelent meg.
HVG
Színészkollégái gyászolják az előadót.
HVG
„Színészeink, küzdelmes sorsú alkotó embereink elképesztő túlterhelésben élnek…” – írta az énekes-dalszerző.
HVG
Pár hete még együtt léptek fel egy improvizációs előadásban. Harsányi szerint sem a közönségnek, sem a stábnak nem volt fogalma arról, mi történik a színésszel, aki december elsején, 55 évesen hunyt el rákbetegségben.
HVG
A keringő királyának is hívott holland hegedűművész ismét megtöltötte az MVM Dome-ot, méghozzá kétszer. Kíváncsi voltam, érdekes lehet-e a sok száz éves hagyományú komolyzene 2025-ben, még egy olyan embernek is, aki rockzenén nőtt fel.
Vörös László
A film állami támogatás nélkül készült. Az elmúlt időszak másik magyar filmjét, a Sárkányok Kabul felett-et két hét alatt 18 ezren nézték meg.
„A magyar dalok ünnepének” nevezik a szervezők a jövő évi Strand Fesztivált, ezért az augusztus 20. és 22. között sorra kerülő eseményre két egyenrangú nagyszínpad épül Zamárdiban.
HVG
HVG
MTI
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven. A kb. 30 című koncerten a Budapest Parkban a zenekar több mint két évtizedének legmeghatározóbb dalait idézik fel.
HVG