Pál Ferenc: "Nincs boldogság önfeledtség nélkül"

"A boldogsághoz az is hozzátartozik, hogy „önfeledtek” legyünk, ez a magyar szó nagyon szépen fejezi ki a lényeget.”

Pál Ferenc előadásai zsúfolt házak előtt mennek, pedig nem popsztár akart lenni, és még csak nem is pap: életét hosszú ideig a sport határozta meg. Közben, mint mondja, a spiritualitást kereste. A jógánál kezdte, a katolicizmusban találta meg, s ennek nem örült a családja. Aztán mégiscsak pap lett, de papírja van arról is, hogy mentálhigiénés szakember és lelki gondozó. Sokat beszél fiataloknak párkapcsolati kérdésekről. Miközben ő maga nem élhet párkapcsolatban.

"Huszonegy évesen lettem csak elsőáldozó, még igen távol voltam a papságtól, miközben abban az évben már sokat jártam mozgás- és légzésbénult, vastüdős emberekhez, és igyekeztem elhivatottan törődni a fizikai és lelkiállapotukkal. Válogattam és osztottam használt ruhát hajléktalanoknak, 1989-ben önkéntesként gyógyszereket csomagoltam az osztrák-magyar határon áthaladó NDK-s menekülteknek. Amikor három évre pap voltam, jelentkeztem mentálhigiénés, majd a lelki gondozói szakra a Semmelweis Egyetemen.

Elküldtek a papneveldéből és az egyetemről is. Jó szándéktól és felelősségérzettől vezérelve, de mégis másmilyennek képzelték el az ideális papot, és én kétségkívül sok szempontból nem feleltem meg ennek a képnek. Amíg ők a hangsúlyt az engedelmesség erényére helyezték, én inkább a felelősségvállalást hangsúlyoztam.

Sok mindent gondolunk a boldogságról, de a fele sem igaz. Például, hogy „a szépek boldogok”, ami egyáltalán nincs így. Hanem úgy van, hogy aki fel tudja magában fedezni a szépséget, az boldog. Vagy hogy „minél több pénzünk van, annál boldogabbak vagyunk”. Minden kutatás ennek az ellenkezőjét erősíti. Az pedig más kérdés, hogy van a létminimum, amely nélkül nincs biztonságérzet, és ez nagyon boldogtalanná tud tenni minket.

Nem lehetünk boldogok, ha görcsösen önmagunkra irányított életet élünk."