szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vékony az a határ, ami a kicsit erőltetett politikai párhuzamot elválasztja az ünneprontástól. 1848 és 2010, valamint Bécs, Moszkva és Brüsszel azonosításával Orbán Viktor most ezt a határt átlépte - olvasható a Véleményvezér blogon.

Orbán Viktor március 15-én szokásához híven ismét nagy ívű szónoklatot tartott. A beszéd valóban történelmi távlatú akart lenni, ez azonban most igen felemás módon sikerült. Nehéz dolog politikusként egy nemzeti ünnepen szónokolni. Úgy kell gyakran egy sokszáz évvel korábbi történelmi eseményre emlékezni, hogy a beszéd mégis aktuális legyen. És persze minden politikusban van némi emberi hiúság is, ezért például szívesen tetszelegnek történelmi figurák örököseként. Mégsem könnyű feladat párhuzamot vonni a régi események és a maiak között, hiszen rendkívül vékony az a határ, ami a kicsit erőltetett politikai párhuzamot elválasztja az ünneprontástól.

A Véleményvezér blog szerzői szerint Orbán Viktor ezt a határt átlépte. De miért? A blog friss bejegyzésében megtudhatja.

MTI Itthon

A Jobbik megoldása: a IV. Béla program

A Fidesz a gazdagok pártja, az Orbán-kormány pedig a gazdagok kormánya - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden pártja március 15-i ünnepségén a budapesti Deák téren.

hvg.hu Itthon

Sokezres tömeg tüntetett a sajtószabadságért

Több ezer embert gyűlt össze az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, ahová délután négy órára hirdették meg immár harmadik demonstrációját az Egymillióan a sajtószabadságért elnevezésű, nyolcvanezer tagot számláló Facebook-csoport és civil kezdeményezés, amely a Fidesz-KDNP által elfogadott médiatörvény bírálatára alakult

Felesége brutális meggyilkolásával gyanúsítanak egy csömendi férfit

Felesége brutális meggyilkolásával gyanúsítanak egy csömendi férfit

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Nem lehet a Robotaxi elnevezés csak a Tesláé

Nem lehet a Robotaxi elnevezés csak a Tesláé

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ