„A székletétek déltől este 10 óráig minden kellemetlen székelési inger vagy kólika nélkül nálam ötször, barátomnál négyszer ismétlődtek (...) a drasticumoknál tapasztalható kellemetlen mellék- vagy utótünet nélkül.” E szavakkal számolt be 1900-ban az Orvosi Hetilapban Vámossy Zoltán farmakológus a fenolftalein nevű szerrel végzett önkísérleteinek folyományáról. A „tiszta, vizes, rendkívül bő ürülés” azért is számított örömteli eredménynek, mert akkoriban a patikusok a „kanalas” ricinusolajon és növényi kivonatokon kívül nemigen tudtak mást ajánlani a haspuffadásra és székrekedésre. Az új hatóanyag említett tulajdonságára Vámossy egyébként véletlenül jött rá. A fenolftaleint ugyanis eredetileg a szőlőtőkéket az egész ország területén pusztító 19. század végi filoxérajárvány miatt elszemtelenedett borhamisítók leleplezésére akarták bevetni (a szóban forgó vegyület hatására a hamis borok elszíneződnek). Miután nyulakon tesztelték az élettani hatásokat, Vámossyék azt is be akarták bizonyítani, hogy a szer – nagyobb mennyiségű borhoz keverve – emberekre is veszélytelen.
Az ebből készített tablettát – amit ma leginkább műtétek előtti salaktalanításra használnak – 1937-ben vették hivatalosan lajstromba, egyebek mellett azért, mert a gyógyszerek törzskönyvezését Magyarországon csak néhány évvel korábban, 1933 elejétől írta elő egy belügyminiszteri rendelet. A fenolftalein egyike volt az addigra bejegyzett több mint 4 ezer készítménynek, egyben tagja annak a 38, 70 évesnél idősebb szernek, amely ma is forgalomban van a hazai patikákban – derül ki Dobson Szabolcs gyógyszertörténésznek a Gyógyszereink című szaklapban megjelent tanulmányából (képeinken harmincas évekbeli reklámok). Igaz, az időtállónak bizonyult 38 szer az egy százalékát sem teszi ki a mai – mintegy 5700 többkomponensű gyógyszerből és injekcióból álló – kínálatnak.
© HVG |
Az ősi patikaszerek közé tartozik az épp hét évtizede törzskönyvezett széntabletta is, amelyet por alakban, külsőleg évszázadok óta alkalmaztak a (lábszár)fekélyből áradó bűz semlegesítésére, szájon át fogyasztását azonban – a Természettudományi Közlemények 1915-ös rövid híre szerint – sokáig kuruzslásnak, hasznavehetetlennek ítélték. E diagnózist csak az első világháborút kísérő tífusz- és kolerajárványok után vizsgálták felül, miután kiderült, hogy jobbak voltak a túlélési esélyeik azoknak, akik fogyasztás előtt izzó parazsat dobtak az ivóvizükbe, ráadásul a szén mérgezések ellen is hatékony. Az orvosi szenet (alias Carbo Activatus) erre aztán sietve propagálni kezdték az Osztrák–Magyar Monarchiában. Ma mintegy tucatnyi modern(ebb) hasfogóval versenyez a patikákban.
A magyarországi gyógyszeripart megalapozó Richter Gedeon nemegyszer mások felfedezéseiből faragott eladható tablettákat. Az egyik ilyen sikere a sokáig folyékony állapotban, sebfertőtlenítésre és vérzéscsillapításra alkalmazott hidrogén-peroxidhoz kötődik, amit laikusok nem tudtak használni, merthogy nehézkes volt eltalálni a helyes hígítási arányokat. Amikor aztán a múlt század első évtizedében Vladimir Stanek cseh vegyésznek sikerült elsőként előállítani a szer szilárd vegyületét, Richter azonnal lecsapott a szabadalmára, mivel ebből már állandó hatóanyag-tartalmú, mindenki által használható, vízben oldható tablettákat lehetett készíteni. Az első világháborúban a gazdaságos, könnyen tárolható és kezelhető fertőtlenítőszer nemzetközi sikereket hozott a gyógyszerésznek – tudható meg a gyár 100 éves fennállása alkalmából megjelentetett kötetből. Hasonló érzékkel nyúlt a Felix Hoffmann német vegyész által 1897-ben felfedezett, Aspirin márkanéven forgalmazott acetil-szalicilsavhoz is, melynek kis módosítással továbbfejlesztett – vízben oldható – változata, a Kalmopyrin azóta is a legismertebb hazai szerek egyike. A molekula megbabrálásától azt várták, hogy ekként kevésbé irritálja a gyomor nyálkahártyáját, ezért is javasolták sokáig a Kalmopyrint szedőknek, hogy kis kanál vízben feloldva vegyék be a tablettát. Ez az ajánlás mára „lekopott” a dobozokról.
A pirulákat már a múlt század első felében is sokféleképpen hirdették, a gyártók az orvosoknak és a patikusoknak néhány szem gyógyszert tartalmazó mintacsomagokat, reklámokkal teletűzdelt orvosi naplókat ajándékoztak – hoz a mai gyakorlatot idéző példákat Révész Miklós magángyűjtő. A szokások legfeljebb abban változtak, hogy felcímkézett trikók és eldobható golyóstollak helyett akkoriban itatóspapírok felületére, könyvjelzőkre nyomtatták reklámjaikat, a Kalmopyrint hirdető könyvjelzők például lázmérő alakúak voltak – említi Szarvasházi Judit gyógyszerész, a Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó főszerkesztője. A legleleményesebb gyártók pedig gyermekeknek szóló, önálló kiadványként terjesztett mesét szőttek portékájuk neve köré.
A saját fejlesztésű szerek tekintetében Richter elkötelezett híve volt az akkoriban divatos farmakológiai irányzatnak, a szervezet belső elválasztású mirigyei által termelt hormonokat (is) felhasználó organoterápiának. Készített pirulákat a pajzsmirigy, a petefészek, sőt az agyalapi mirigy kivonatából is. 1933-ban például az elsők között törzskönyvezte a már 1902-ben piacra dobott, a mellékveséből nyert – perifériás keringési zavarok vagy szívbénulás ellen használt – adrenalinalapú Tonogent. A gyógyszer ma is kapható, igaz, hatóanyagát az 1950-es évektől szintetikus úton gyártják.
Sokak szerint a gyógyszerészpápa organoterápia iránti megszállottságára vezethető vissza a második magyar gyógyszergyár, a későbbi Chinoin megalapítása. A tulajdonos jobbkeze, Wolf Emil vegyészmérnök ugyanis, főnökével ellentétben, a szintetizálás híve volt, és a konfliktusok miatt egy évtizeddel a Richter-gyár 1902-es megnyitása után saját céget alapított. Mások szerint inkább a garasoskodással összefüggő feszültségek állhattak az ALKA Vegyészeti Gyár megszületésének hátterében. A londoni és bukaresti leányvállalatait futtató Richter ugyanis a magyarországi anyacégen próbált spórolni. Amikor a télen dermesztően hideg kutatólaboratórium fűtését egy nyitott tüzelésű, robbanásveszélyes kályhával akarta letudni, Wolfnál elszakadt a cérna, és ekkor lépett az önállósodás útjára. Bár a kétféle alapítási verzió között máig nem tettek igazságot, az ALKA-Chinoin első terméke alapján inkább ez utóbbi valószínűsíthető. Wolf ugyanis épp egy organoterápiás készítménnyel, egy herekivonatot is tartalmazó – a világhírű csodakancáról, Kincsemről elnevezett – vágyfokozóval rukkolt elő. Ezt a szert azonban a modernebb változatai mára kiszorították a patikákból.
BALÁZS ZSUZSANNA
