szerző:
Medipress
Tetszett a cikk?

A Northumbriai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a dohányosok többet veszítenek emlékezetükből, mint a nem dohányosok. Ugyanakkor az is kiderült, hogy azokban, akik leszoknak, az elraktározott információ felidézésének képessége majdnem ugyanarra a szintre áll vissza, mint a nem dohányosoké.

A kísérlet során 18-25 éves fiatalok járták végig az egyetem kampuszát. A résztvevőknek apró részleteket, például zeneszámokat vagy a különböző helyszíneken végzett feladatokat kellett felidézniük. A dohányosok rosszul szerepeltek, a feladatok csupán 59 százalékára emlékeztek. Azok viszont, akik leszoktak a dohányzásról, az információk 74 százalékát tudták felidézni, a nem dohányosok pedig a 81 százalékát.

©

A kutatást vezető Tom Heffernan szerint az eredményeknek nagy hasznát lehet majd venni a dohányzásellenes programokban. A dohányosok óriási létszámát figyelembe véve nagyon fontos, hogy az emberek megértsék a dohányzásnak a hétköznapi kognitív működésre gyakorolt hatását. Ennek kiváló példája a prospektív emlékezet.

A kutatók szerint ez volt az első alkalom, hogy a dohányzásról való leszokás hatását vizsgálták a memória működésére. Azt már eddig is tudtuk, hogy a leszokás óriási előnyökkel jár testünk általános egészségére nézve, most azonban az is kiderült, hogy a dohányzás abbahagyása a kognitív funkciókra is kedvező hatást gyakorol.

A kutatók azt tervezik, hogy következő kutatásukban a passzív dohányzásnak a memóriára gyakorolt hatásait, később pedig a „harmadlagos dohányfüst”, vagyis a függönyökben és bútorokban lerakódott méreganyagok hatásait vizsgálják meg.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Medipress Plázs

A reggeli dohányzás a legrosszabb

A Cancer folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány kimutatta, hogy nagyobb a tüdőrák és a fej-nyaki daganatok kockázata azokban a dohányosokban, akik közvetlenül a reggeli felkelés után rágyújtanak, mint azokban, akik csak később szívják el az első cigarettájukat.

MTI Plázs

Annál is van károsabb, ha dohányzik egy kismama

A várandósan tubákoló, dohányt felszippantó anyák gyerekeinél gyakoribb a légzési probléma, mint a cigarettázó kismamák babáinál - állapították meg tanulmányukban svéd kutatók.

Pont az Autókereskedők műsorvezetője mellet húzott el egy Aston Martin V12 Speedster – videó

Pont az Autókereskedők műsorvezetője mellet húzott el egy Aston Martin V12 Speedster – videó

Egyetlen elnök sem volt annyira népszerűtlen első ciklusa végén, mint Trump

Egyetlen elnök sem volt annyira népszerűtlen első ciklusa végén, mint Trump

Már a brazil koronavírus-mutáció is megjelent az Egyesült Királyságban

Már a brazil koronavírus-mutáció is megjelent az Egyesült Királyságban