Nagyon baba: Nóra a Városmajorba érkezik
Vannak szerzők, akiknek kifejezetten jól áll az öregedés. A portrékon ősz lobonccal, szigorú tekintettel ábrázolt Ibsen továbbra is a magyar színházak egyik kedvenc szerzője. Kevesen látták nála élesebben a házastársi pokol jelenetről jelenetre feltáruló bugyrait…
Persze népszerűsége a saját korában inkább az általa okozott botránnyal függött össze. Tudjuk, hogy a női emancipációt korán zászlajára tűző Nóra, másképp Babaszoba 1879-es bemutatója után összeurópai skandalumot okozott. Mégis hogy képzeli ez a norvég fickó, hogy a romokban heverő, mert csalóka látszatra és ingatag hazugságokra alapozott házasságából (de főleg is a férjétől született három gyermekétől) csak úgy lelép ez a nő?! Színháztörténeti csemege, hogy a felháborodott színidirektorok új befejezést írattak Ibsennel, de azt is tudjuk, hogy a párizsi szalonokban jó ideig nem volt ildomos Nóra nevét kiejteni. A bűnös nő bélyege szégyenfoltként égette a háziasszonyt.
Ma már persze minden másképp van, miközben sok dolog mit sem változott. A szigorúan kortárs olvasatait mindig gondos elemzéssel és kiváló kondícióban lévő színészekkel prezentáló Miskolci Nemzeti Színház emlékezetes Vadkacsa– és Hedda Gabler-átirata mellett az Ibsen-repertoár harmadik alapkövét is játssza: az eredeti szöveghez meglehetősen hű, mégis határozottan mai tónusú Babaház-előadás Borsod fővárosából érkezik a Városmajorba június 11-én.
Béres Attila rendezésének egyik kulcsa az extravagáns látványvilág. Horesnyi Balázs szemkápráztató, steril terében Pilinyi Márta markáns, színes jelmezei pompásan érvényesülnek. A Torvald-házaspár elég kietlen otthonának minden szeglete a sárga egyetlen árnyalatában ragyog: mintha egy állandó napkitörést néznénk az előadás két felvonása alatt. A (többségében) szigorúan egyszínű, elegáns jelmezek új kolorittal gazdagítják a steril, kórházi váróra inkább, mintsem meleg családi otthonra emlékeztető teret. A sárgaruhás gyereksereg szinte beleolvad a falba, a halálra ítélt Rank jelmeze feketét feketével variál, és így tovább. Nóra pedig vérvörös felkiáltójelként figyelmeztet arra, hogy itt valami nagyon nagy baj van…
Czakó Juliannát amúgy is látni kell ebben a szerepben (is): szorongasson bár plasztik karácsonyfát, vagy ruhájához passzoló porszívót, mindent túlmozgó és túlbeszélő Nórájára nem lehet nem odafigyelni. Amikor mosolyog, valahogy felderül a tér, sírása pedig éjsötétbe borítja a lakást. Hangulatváltásai, érzelmi ingadozásai attól lenyűgözőek, hogy az először picike krízisek lassan lavinává növekednek, és amikor a nagyszabású finálé előtt újjászületve visszatér a színre, már egy másik, felnőtt nőt látunk magunk előtt.
Nóra addig inkább cuki hajasbaba volt: elviselhetetlen, ahogy Görög László joviális, alig leplezetten agresszív Torvaldja mókuskámnak becézi a nőt, észre sem véve, mi zajlik az általa csak tetszetős dísztárgynak tartott lány fejében. Ez a bankigazgató igazi munkalkoholista, gyerekei elől szinte menekül, meg hát az ő pátyolgatásuk amúgy is női kötelesség. Van közös vonása nejével – Nagyon jópofa dolog pénzt keresni, jelenti ki Nóra –, mindenesetre hirtelenharagú, öntelt alak, akitől valószínűleg okkal tart felesége. Te jó ég, mi minden zajolhat itt a napsárgára festett falak mögött…
Béres Attila koncentrált kamaradrámaként állítja színre a világ egyik leghíresebb színpadi történetét. Mellékszereplői egytől egyig telitalálatok: játszói kevés, jól megválasztott színészi gesztussal egyértelműsítik a viszonyokat. Gáspár Tibor házibarátja nem is leplezi érzelmeit a Torvald-rezidencia látszólag teljhatalmú úrnője iránt. Edvi Henrietta az Ibsennél gyakorta előbukkanó nő a múltból: sűrű életéről félénk gesztusai, elgyötört arca tanúskodik, szóhoz nemigen jut Nóra társaságában. És persze ott az intrikus kulcsszereplő: Fandl Ferenc Krogstadja lop, csal, hazudik, de ennél fontosabbnak tartja, hogy Nóra, és általa ez az egész nyomorult családi idill végre a megfelelő irányba kanyarodjon.
