Mert hát ki akarna legidősebbként annak árán a legintelligensebb lenni, hogy közben jó eséllyel szorongóbb és féltékenyebb lesz testvéreinél? Vagy azért rugalmasságra szert tenni középső gyerekként, mert közben a testvéreinek árnyékában kénytelen élni? Végül, ki akarna legkisebb gyerekként körberajongva élni úgy, hogy közben épp ez lehet a gátja a fejlődésének? És akkor a pozitív tulajdonságok miatt a testvérek iránt érzett esetleges bűntudatról, a negatív tulajdonságok miatti esetleges haragról, a szülők ezekkel kapcsolatos megéléseiről még csak nem is szóltunk. Merthogy a fenti tulajdonságok kizárólag a többiekkel relációban értelmezhetők és értelmezendők.

Mindazonáltal hatalmas az érdeklődés a testvérek személyiségre gyakorolt hatása iránt: 1976 és 1993 között 1065 tudományos cikk foglalkozott a témával. Ez heti több mint egy. S mivel közöttük (no meg az azóta megírt tudományos és a számtalan nem tudományos cikk között) kiigazodni szinte lehetetlen, ezért kutatók egy része már nem is azzal foglalkozik, hogy az újabb és újabb eredményeit publikálja, hanem hogy a már meglévő kutatásokat összevesse, eredményeit értelmezze.

Ilyen például az a 2010-es vizsgálat, amely születési sorrenddel foglalkozó kétszáz tanulmány eredményeit foglalta össze. Ebből az derül ki, hogy az előbb említett sztereotipikus állítások öt évnél kisebb korkülönbség esetében valóban stimmelnek, de a testvérek közötti ilyen különbségtételnek a kontextus – további információk a családi helyzetről – valódi ismerete nélkül semmi értelme.

Többrendbeli sorrendmegborulások

Például ezek a tanulmányok nem foglalkoznak a testvértéma fontos aspektusaival, melyek bőven átkeretezhetnék a sztereotipikus, a születési sorrenddel szorosan összefüggeni látszó pszichológiai tulajdonságokat. Szinte semennyi szó sem esik például az örökbe fogadott gyerekekről, akiknél egészen más sorrendről lehet beszélni a biológiai, illetőleg az örökbe fogadó család esetében. Aztán mi van a mozaikcsaládokkal, ahol szintén többrendbeli sorrendmegborulásról lehet szó? Vagy az olyan gyerekekkel, akik elveszítik a testvérüket? Nyilván egy kisebb testvérnek nem fog megváltozni az intelligenciája azáltal, hogy az idősebb testérét valamilyen okból elveszíti. Végül egész mást jelent például öcsnek, mint nővérnek lenni, és nyilvánvalóan az sem mindegy, hogy a gyerekek között hány év korkülönbség van.

Önmagában tehát a születési sorrend nem képes arra, hogy pszichológiai tulajdonságokat határozzon meg, arra kizárólag a szülői, családi rendszer, no meg persze a személyiség ezektől részben független tulajdonságai képesek. Ezt hangsúlyozza Mózes Tamás és Vargha András is 2007-es tanulmányában, amelyben 151 ember közel 40 ezer adatát dolgozták fel. Megerősítve a nemzetközi eredményeket, a hazai kutatás fő üzenete is az, hogy nem önmagában a születési sorrenddel együtt járó (de azzal nem ok-okozati viszonyban álló) pszichológiai sajátosságok a meghatározók, hanem a teljes kontextus.

Kié lesz az erőforrás?

A születési sorrenddel összefüggő vonások persze vitathatatlanok. Ilyen például, hogy az elsőszülöttek, amíg nincs testvérük, osztatlan figyelmet kapnak, számukra tehát a testvér születése óhatatlan trauma és veszteség. Az is tendenciaszerű, hogy a második gyerekkel a szülők sokszor már jóval lazábban tudnak viselkedni, a harmadik gyerek pedig már jutalomjáték, amivel viszont csak az a gond, hogy a másodikból hirtelen középső gyerek lesz, aki majd folyamatosan azt tapasztalhatja, hogy bezzeg neki nem szabad azt, amit a nagyobbnak már igen és a kisebbnek még igen.

Akárhogy is, az jól látszik, hogy minden családtag érkezésével alapvetően megváltozik a család szerkezete. A gyerekek pedig tudattalan, majd persze egyre tudatosabb célja Mózes Tamás és Vargha András cikke szerint, hogy a rendszerben lévő erőforrásokat (szeretet, étel, ital és egyéb fizikai és érzelmi javak) magukénak tudják. S mivel minden gyerek a testvér születésekor a személyiségfejlődése különböző stádiumában van, az erőforrások megszerzéséért is más és más erőket tud mozgósítani. A cél tehát minden gyerek esetében ugyanaz, csak éppen az eszközök komoly varianciát mutatnak, egyrészt attól függően, hogy hány évesek és milyen neműek, másrészt, hogy a szülők hogyan reagálnak erőfeszítéseikre.

Összességében tehát elmondható, hogy minden családi rendszer jóval komplexebb és egyedibb annál, semmint hogy általános állításokat lehetne megfogalmazni a születési sorrenddel kapcsolatban. Tudatos, érzékeny, és hiteles szülői jelenléttel pedig a születési sorrenddel esetleg még együtt is járó sztereotipikus pszichológiai tulajdonságokon is lehet változtatni, aminek köszönhetően éppúgy lehet intelligens és nem szorongó legkisebb gyereket nevelni, mint ahogy körberajongható és kiegyensúlyozott elsőt. Vagy éppen fordítva.

Szél Dávid pszichológus

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.