szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szexbotrányba keveredett New Yok-i kormányzó egy dolgot tehet: lemond - írták vezető amerikai lapok kedden. A The New York Times szerint nem egyszerűen magánügyről van szó, a kormányzó nemcsak a családját, de a közvéleményt is elárulta. A The Wall Street Journal már múlt időben írt Eliot Spitzerről, a kormányzó felemelkedéséről és bukásáról értekezett.

 A The Washington Times szerint a demokrata politikusnak a történtek után csak egy lehetősége maradt: a távozás. Az amerikai sajtóban hétfőn bombaként robbant a hír: Eliot Spitzer, New York állam demokrata párti kormányzója valószínűleg igénybe vette egy nemzetközi prostituált hálózat szolgáltatását.Spitzer, aki 2007. január 1-je óta tölti be New Yorkszövetségi állam kormányzói posztját - elődje a magyar származású George Pataki  volt - hétfőn közvetve beismerte, hogy a The New York Times által aznap megszellőztetett hír igaz. A várakozásokkal szemben azonban nem mondott le, a sajtó elé kiállva csak annyit közölt: nem felelt meg a saját maga állította mércének, bocsánatot kér családjától és a közvéleménytől.

 "Csalódott vagyok, hogy nem tudtam megfelelni a saját magam által állított mércének" - mondta a három lánygyerek apja, aki feleségével az oldalán olvasta fel rövid nyilatkozatát, miután előzőleg minden aznapi szereplését lemondta. "Úgy cselekedtem, hogy megsértettem a családom iránti kötelességemet" - mondta, de nem említette az újság cikkét és arra sem utalt, hogy le akarna mondani.

Egyetlen újságírói kérdésre sem válaszolt. A The New York Times internetes oldalán arról írt, hogy Spitzer februárban Washingtonba utazott, ahol egy luxus örömlánnyal beszélt meg találkozót az előkelő Mayflower szállodában. A telefont a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hallgatta le az Emperors Club VIP nemzetközi call girl hálózat elleni vizsgálat során. Az FBI jelentésében szereplő "9-es számú ügyfél" a tőzsdei korrupcióellenes kampányáról és erkölcsi reformtörekvéseiről ismert 48 éves Eliot Spitzer volt. Az FBI-dokumentumok szerint a 9-es kliens visszatérő ügyfél volt, aki előzetesen postázta a pénzt a szolgáltatásért a hálózatnak, nem használt hitelkártyát. Az Emperors Club közvetítője úgy fogalmazott, hogy a 9-es ügyfél olyan dolgokat szokott kérni, amelyek nem biztos, hogy biztonságosak.

James Tedisco, aki New York állam képviselőházában a kisebbségi republikánusok vezetője, lemondásra szólította fel a kormányzót. Eliot Spitzer az amerikai előválasztási versenyben Hillary Clinton mellett kötelezte el magát, a demokrata elnökjelöltet állító nyári pártkongresszuson szuperdelegátusként szándéka szerint a volt first ladyt támogatná. Azt egyelőre nem lehet felmérni, hogy Spitzer szexbotrányának milyen következménye lesz országos szinten. Julian Zelizer, a Princeton Egyetem politológia és történész professzora úgy ítéli meg, hogy az ügy csapás a demokratákra. Mint magyarázta, Spitzer csillaga emelkedőben volt, sokan egy leendő amerikai elnököt láttak benne. Az Emperors Club VIP internetes oldalán az ügyfelek meztelenül testű, eltakart arcú lányok között válogathattak, a legmagasabb tarifa 5500 dollár (952 ezer forint) volt óránként.

 

 

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont