Szegény Oprah Winfrey más másodszorra kénytelen elszenvedni a megaláztatást, hogy egy szerzőről, akinek könyvét műsorában ajánlja, kiderül, hogy hazudott. James Frey után most Herman Rosenblat ismerte be, hogy bár a könyvében írtak nagy része úgy történt, ahogy benne áll, néhány részletet megváltoztatott a hatás kedvéért. Egész véletlenül a könyv címe és a cselekmény jelentős része az aprócska megváltoztatott részlet körül forog, pedig Oprah a világ legnagyobb szerelmi történetei közé sorolta a romantikus holokauszt drámát. A jelenség igen gyakori. Tavaly már közzétettünk egy összeállítást, amelyben a modern kor irodalmi átveréseit mutattuk be, de a valóság szépítése vagy átalakítása a legkevésbé sem új találmány. A Time magazin gyűjteményében egészen régi példák is akadnak.
Az első ilyen típusú ferdítést Constantinus császár adományleveleként ismerik, és az egyik pápa követte el valamikor 750 és 850 között. I. Adorján azért hamisíttatta az okiratot, hogy megerősítse hatalmát, ugyanis az adománylevél szerint a császári hatalom elismeri a pápai jogok felsőbbrendűségét, és a keleti pátriárkákat is a pápa alá sorolja be. A dokumentumot nyelvezete és stílusa miatt is hamisítványnak tartják, a kétségek már egészen korán felmerültek, de már eleve az gyanús, hogy egy uralkodó csak úgy lemond a hatalmáról, nem túl életszerű megoldás.
Az időrendben következő átverés egy 19 éves brit fiatalember, William Ireland nevéhez fűződik. Irelandnek sikerült meggyőznie a 18. századi angol tudósokat, hogy tucatnyi szerelmes levelet talált egy régi fiókban maga a nagy mester, William Shakespeare tollából. Még egy “régen elfeledett” Shakespeare darabot is színpadra állított az ifjú, amely azonban egyetlen egyszer került előadásra, Edmond Malone-nak köszönhetően, aki két nappal a premier előtt leleplezte Ireland mesterkedéseit. Csak az idősebbik Ireland, a szegény becsapott apa nem akart hinni fia bűnösségében, no, nem azért, mintha olyan ártatlannak tartotta volna, de szerinte a kis William nem volt elég okos ahhoz, hogy ilyen jó hamisítványokat készítsen.
A hamis emlékiratok divatja is hamar eljött, az első, amelyről tudunk, a 19. századból származik. A Crockett ezredes hőstettei és kalandjai azonban annyira nem volt valódiak, hogy még csak nem is maga Crockett ezredes írta. A jó katona ugyan létezett és Alamonál esett el 1836-ban, de könyvet sosem írt, azt egy philadelphiai író, Richard Penn Smith követte el, állítólag kevesebb, mint 24 óra alatt. Bár a memoárnak komoly szerepe volt abban, hogy Crockett ezredes emléke fennmaradt, a róla festett kép nem biztos, hogy ínyére lett volna a főszereplőnek, aki komoly embernek tartotta magát. A könyvben viszont az ezredes mókamester és nagyivó, Penn Smith ráérzett, hogy mi érdekli igazán az olvasókat.
Frederick Philip Grove is a hírnév érdekében próbálta magát svéd arisztokrataként eladni Kanadában, holott eredetileg Felix Paul Greve-nek született valahol a mai Lengyelország területén. A költőnek készülő fiú hamar börtönbe került csalásért, de szabadulása után új életet kezdett. Kanadában sikeres íróvá vált élet a prérin témájú könyveivel. Aztán elkövette azt a hibát, hogy a fikció helyett megpróbált önéletrajzot írni, ehhez kellett a svéd főúri háttér. A hazugság végül csak Grove halála után húsz évvel, a hatvanas években derült ki D.O. Spettigue vizsgálódásának köszönhetően.
Timothy Barrus szintén elégedetlen volt a népszerűséggel, amelyet meleg szadomazo pornó könyvek írásával sikerült elérnie, azért elgondolkodott, mivel dobhatná fel a valóságot. Az eredmény egy navajo indián lett, Nasdijj, akinek a fia meghalt magzati alkoholmérgezésben. Barrus esszéjét The Blood Runs Like a River Through My Dreams (A vér úgy folyik át álmaimon, mint egy folyó) címmel hozta le 1999-ben az Esquire magazin és azonnal felkeltette a kiadók érdeklődését. A szerző hamar ráérzett a siker ízére és két további díjnyertes memoárt jelentetett még meg. Hét évnek kellett eltelnie, míg az LA Weekly utánanézett az író hátterének és kiderült a turpisság. Barrus arról panaszkodott, hogy senki vette komolyan témajavaslatait, amíg nem önéletrajzként adta elő azokat. Azért némi valóság volt azokban a könyvekben - különösen, miután az író a csalás miatt teljesen elszegényedett, pont, mint a történet főszereplője.
