Hetek óta tipródunk, hogy vajon miféle módon kellene megválasztanunk, milyen étteremről írunk  Hová menjünk vacsorázni sorozatunkban? Talán ezért is nem készült el néhány írásunk, pedig időközben is ettünk, nem is keveset. Van itt nekünk egy gasztrorovatunk a hvg-ben, ahol komoly szakmai munka folyik, barátkozunk a diningguide-dal, akiknek szintén megvannak a maguk szempontjai, olyan kényelmetlen saját élményekről írni szinte laikus alapon. De Jay Rayner könyve, az Aki végigette a világot, amelyet nemrég olvastunk, falszabadítóan hatott ránk, ezért mostantól bátran írunk a legegyszerűbb és a legpompásabb helyről is, pusztán csak azért, hogy információt adjunk olvasóinknak. A nagy különbségek jegyében következzen tehát most a Hathi és csak hogy nagyobb legyen a hatás, következő cikkünk pedig a Four Seasons hotel Gresham kávéházáról fog szólni. Mindkettő nagy kedvencünk, kár lenne tagadni.

A Hathival kapcsolatban nem csak a kültelki helyszín, az éttermektől elvárt külcsín minden hiánya és a műanyag étkészlet olcsósága tartott vissza eddig minket, hanem mert igazából vacsoraidőben keveset járunk oda. Már csak azért is, mivel a Hathi este nyolckor bezár, amikor a klasszikus vacsorahelyek épp csak kezdenek megtelni, de mi szoktunk korán vacsorázni és hátha más is. Meg az egész vacsora dolog úgyis csak egy felütés, valljuk be.

Szóval a Hathira az azóta félelmetes hatalomra szert tett Homár hívta fel a figyelmünket és mostanra több éves tapasztalattal rendelkezünk a kifőzdével kapcsolatban. Ez a tapasztalat ugyan aránylag kevés fogásra szorítkozik, de azokat igen kitűnően ismerjük és minőségük egyértelműen állandó. Erről az a rengeteg ember, akiket mi magunk küldtünk a Hathiba és akik a környéken lévő irodákból naponta megtöltik a kívülről tetováló szalonra emlékeztető helyet, szintén tanúbizonyságot tehetnek. A rengeteg rajongó mellett az évek során akadt néhány fanyalgó is, aki nem tartotta elég autentikusnak a helyet, de ahogy szintén xy írta, a francba az autentikussággal, ami sok esetben másra sem jó, mint arra, hogy korlátozza az embert. A Hathi egy angyalföldi garázsban működő étterem, ami egy felfoghatatlanul hatalmas ország konyháját próbálja prezentálni, szóval hagyjuk ez az autentikus dolgot, mert nincs semmi értelme ebben a viszonylatban. Több ember is azt állítja, hogy függetlenül attól, vajon minden íz pont olyan-e, amilyennek lennie kell, a garázsváltozat megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban is, különösen ha az ár-érték arány is szempont.

Állandó kedvenceink a vajas csirke, a csirke-marha curry, a tikka masala, a csicseriborsó és a gulab jamun, ez utóbbiból náluk ettük a legjobbat a városban, pedig próbáltunk már igazán drága indiai étteremben is. A kókuszos csirke sem volt rossz, a lencse is finom, bár az étterem aduásza a mi szemünkben egyértelműen a naan. A sima naan 250 forint, sajnos folyton emelkedik az ára, 200-nál szálltunk be talán és akár ez az “igazi”, akár nem, egyszerűen csodálatos. Nagy erőssége, hogy mindig frissen készítik, az a törékeny puha-ropogós egyensúly ezért varázslatosan élvezetes, sajnos a szállítást nem bírja. Mert a Hathi hálistennek házhoz is szállít, így akár egy óra alatt csodás indiai vacsorát tálalhatunk saját otthonunkban (már ha időben rendelünk), szóval tulajdonképpen remekül illenek sorozatunkba. Viszont bármily finom is minden étel, amit ott helyben megszoktunk, a naan nélkül azért jelentősen csökken számunkra a varázs, márpedig az a vajas frissesség sajnos elillan hamar.

Szombati bevásárlás után családi ebédhez ideális, de munka után beugrunk vacsorázni alkalomhoz is tökéletes.

Sorozatunk előző részében az Armani Caffét ajánlottunk olvasóink figyelmébe, ide kattintva elolvashatja, mit tapasztaltunk ott járva.