A Reclusive Barclay Brothers formációja úgy döntött nem indirekt reklámra költi a marketing-költségvetését, hanem közvetlenül a "fogyasztóknak" adja a pénzt. A Youtube-ra felrakott videón nem csupán első dalukat és a hozzá tartozó klipet lehet látni, hanem a felajánlást is: 27 angol font, ha meghallgatja őket valaki és megadja az e-mail címét.  

A zenekar azt is elárulja, hogy a lemezkiadók "pay-for-play" gyakorlatát koppintotta le kicsiben. 2005-ben a Sony BMG-nek például 10 millió dollár büntetést kellett fizetnie, mert kiderült, hogy folyamatosan lefizették a rádióállomásokat annak érdekében, hogy játszák a náluk szerződő zenészek dalait. Nem csak készpénz, hanem luxusutak és értéktárgyak is kecsegtető motivációs eszközök voltak, hogy a zenei szerkesztők egyes dalokat szívesebben vegyenek listájukra. Főleg, ha a miami-i nyaralás után pihenten válogathattak az előadók közül. 

A tettrekész muzsikusok, amennyiben nyilvánosságra vágynak, egyre nagyobb konkurrenciával kell megküzdeniük. Főleg, hogy manapság a világháló számtalan ingyenes csatornát biztosít az ilyen-olyan tehetségeknek, önmaguk megmutatására. Az ádáz harc itt is elkezdődött, az ingyenesség már nem is elegendő a rajongótábor kiépítéséhez. A válogatós közönséget unszolni kell, hogy adjanak egy percet az életükből.

A Reclusive Barclay Brothers ezt felismerte. A klipből az is kiderül, hogy "felelőtlenül" nagy összeget kölcsönöztek ki egy banktól, hogy finanszírozzák zenei karrierjüket. A guardian utánajárt a sztorinak. Állítólag több, mint 25 ezer font kezdőtőkével indult a banda, amit öt év alatt kell visszafizetniük 16,9%-os kamatlábbal megspékelve. Ebből a pénzből kifizették a lemezfelvételt, a háttérzenekart, a klipforgatást no és persze az első dalukhoz kapcsolódó kivételes adományozást.

A szkeptikusok szerint viszont kifejezetten káros a direkt marketing ilyen formája: az amúgy is felhígult zenepiacot ilyen akciókkal még jobban lehúzzák, miközben a minőségi zenélés elértéktelenedik.

Kérdés, hogy ez a dal értékelhető-e egyáltalán zeneileg? A hallgatók zenei ízlésére lehet bízni a dolgot. A véletlenszerűen kisorsolt száznál bizonyára nyitottabb fülekre talál majd a próbálkozás. Elképzelhető azonban, hogy az ötletgazda a marketinghez jobban ért, mint a kottaolvasáshoz. A pr ugyanis nagy úr: nem a zenét kell eladni, hanem a történetet. A feltűnéskeltés mestereinek pedig gyorsan kifizetődött a befektetése azzal is, hogy a tekintélyes brit lap cikkezett róluk.