szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar háztartások közel kétharmada kevesebb mint 20 ezer forintot szán karácsonyi ajándékra idén. Sőt, minden hetedik háztartás úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem költ pénzt ajándékra – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet decemberi kutatásából.

A magyar háztartások hetede (14 százaléka) semennyit sem költ karácsonyi ajándékra idén, azaz vagy egyáltalán nem ajándékoz semmit, vagy legalább is semmi olyat, ami pénzbe kerül. A háztartások negyede 10 ezer forintnál kevesebbet, további negyede pedig 11-20 ezer forint közötti összeget költ karácsonyi ajándékokra, azaz összességében háromból két magyar háztartatás legfeljebb 20 ezer forintból gazdálkodik e téren idén.

Az átlagosnál (14 százaléknál) sokkal magasabb a karácsonyi ajándékot nem vásárolók aránya azok körében, akik állandó megélhetési problémákkal küszködnek, illetve közüzemi díjhátralékuk van, körükben ugyanis 35 százalék illetve 31 százalék az ajándékra egyáltalán nem költők aránya. De a magányosság is szorosan összekapcsolódik a karácsonyi vásárlás hiányával: azok körében, akikhez ritkán jönnek vendégségbe, illetve akik maguk sem nagyon járnak vendégségbe 33 százaléka illetve 35 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem vesznek karácsonyi ajándékot.

A szegénység és magányosság természetesen nem azonos eséllyel van jelen a társadalom különböző csoportjaiban. Ezért nem meglepő, hogy a karácsonyi ajándék vásárlása az átlagosnál ritkább a munkanélküliek és a nyugdíjasok körében (29 százalék és 22 százalékuk nem vesz karácsonyi ajándékot). A karácsonyi ajándékot nem vásárlók aránya az iskolai végzettség növekedésével csökken.

A tavalyi karácsonyhoz képest idén minden második megkérdezett (50 százalék) kevesebbet fog költeni karácsonyi ajándékra, és csupán 4 százaléknyian tervezik azt, hogy többet költenek ebben az évben. Az idén kevesebb ajándékot vásárlók aránya a rossz anyagi körülmények között élők körében magasabb az átlagosnál. Ugyanakkor a karácsonyi ajándékra fordított összeg változása nem függ össze a magányossággal, vélhetőleg azért, mert akik az idén nem vesznek ajándékot karácsonyra, már tavaly sem tudtak kit megajándékozni.

Végzetes lehet Asszad számára Aleppó elvesztése – mi történik Szíriában?

Végzetes lehet Asszad számára Aleppó elvesztése – mi történik Szíriában?

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Halvány remény kezdett pislákolni a magyar feldolgozóiparban

Halvány remény kezdett pislákolni a magyar feldolgozóiparban

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról