szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kínában az egyik legnézettebb műsorban kivégzés előtt álló embereket interjúvoltak meg. Öt év után múlt hétvégén szűnt meg a több mint negyvenmillió nézőt vonzó show.

A szépség a szörnyetegekkel. Így hívták a nézők azt a műsort, amelynek az eredeti címe az volt: Interjúk kivégzés előtt. Kína közepén, Henan tartományban vetítették a show-t mintegy öt éven keresztül, mígnem múlt pénteken beszüntették. Az interjúsorozat egyik arca Ding Yu riporternő volt, a másik fél az épp kivégzésére váró alany, amit Kínában hét nappal az ítélethozatal után végrehajtanak olyan bűnök elkövetésének retorziójaként, mint a felségárulás, fegyveres felkelés, zsarolás, csempészés és az emberölés. A műsor koncepciójaként azonban csak és kizárólag gyilkosokat kérdeztek, méghozzá elrettentés céljából, azzal a szlogennel: „értékeld az életet”.

Ding Yu elmondása szerint a halálra várók nem ütköztek meg a kérdezősködésen, sőt hálásak voltak érte. "Azt akarták, hogy valaki meghallgassa őket, …mert a börtönben senki nem beszélt velük a múltról” – nyilatkozta a riporternő, aki 2006 novemberétől kísérte a halálba a bűnözőket. A közönség pedig egyenesen rajongott a műsorért. Negyvenmilliós nézettséggel az egyik legkedveltebb program volt a Hanan egyik tévécsatornáján, melyből most megszűnése után a BBC is átvett néhány epizódot. A legsikeresebb részekben egy homoszexuálissal beszélgetett Yu, hisz Kínában még mindig tabu az azonos neműek közötti szerelem. A férfit anyja meggyilkolásáért ítélték el, és a nézettség megugrása miatt a szerkesztők úgy döntöttek, több részben követik a halálsoron lévő kínait.

null

"Még sosem voltam ilyen közel egy homoszexuálishoz, nem igazán tudtam elfogadni a gesztusait, szavait, hiába volt férfi, nagyon nőies hangsúllyal azt kérdezte egyszer tőlem: furcsának találsz? Igazából furcsának találtam” – emlékszik vissza Ding Yu.

A nő öt év alatt a legborzalmasabb történeteket hallgatta végig, de a szimpátiáját állítólag nem nyerte el egyik interjúalany sem: "Sajnálom őket. ...de fizetniük kell azért, amit tettek. Megérdemlik” – tette hozzá több mint kétszáz beszélgetés után.

Volt az interjúalanyok között 18 éves fiatal, huszonéves szerelmespár, és egy nő, aki gyötrelmes évek után ölte meg agresszív férjét. A jogrendszer enyhülését dokumentálták vele, ugyanis végül a legfelsőbb bíróság felülbírálta a halálos ítéletet és börtönbüntetésre változtatta.

A Kínai jogrendszer azért korántsem olyan emberi: a halálos ítéletet fej- vagy hátba lövéssel hajtják végre, de alkalmazzák az injekciót is. Nemrégiben vették ki a halált érdemlő bűncselekmények közül az áfacsalás, a műkincscsempészés és a hitelcsalás tényállásait. A BBC cikke szerint a vádlottak sokszor ügyvéd nélkül tesznek vallomást, és a büntetőjog nem az ártatlanság vélelmén alapul.

hvg.hu Shake

Halálra kövezik az emósokat Irakban

Irakban az utóbbi három héten legalább 14 fiatalt köveztek halálra, mert emo stílusban öltöztek fel - állítja a Reuters, a belügy viszont cáfol.

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett