szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Ennyi még nem elég ahhoz, hogy betépjek” – nyugtatta meg rajongóit Lady Gaga azután, hogy szippantott néhányat egy jointból, amelyet a színpadra dobtak fel neki amszterdami koncertjén. Hollandiában bizonyos körülmények között tolerálják a marihuána fogyasztását, így a holland rajongóknak bejött Gaga cigitesztje – legalább is a színpadnál készített amatőr videó szerint.

Akárcsak többi koncertjén, Amszterdamban is bőven kapott ajándékokat rajongóitól Lady Gaga. Volt, aki kenderleveles pólót dobott a színpadra szuvenírként, és volt, aki lerendezte az ajándékozást egy doboz hagyományos cigarettával. Az énekesnő szálanként dobálta szét a füstölnivalót, és közölte, hogy „no, no, no”. Egyébként illedelmesen megköszönte az ajándékokat.

Egy előretekert jointot viszont kibontott a tokjából, és megkérdezte, hogy az valódi-e. Megszagolta, és végül hangos üdvrivalgás mellett meggyújtotta a cigit, amelyből szívott párat. Valószínűleg nem ő volt az egyetlen, aki így tett a helyszínen, az amszterdami Ziggo Dome-ban. „Oh, ez valódi” – mondta, majd gyorsan felvilágosította azokat, akik esetleg arra voltak kíváncsiak, hogy elszállt-e: „ennyi még nem elég ahhoz, hogy betépjek”. A jointot nem tartotta meg, visszadobta a közönségnek.

Lady Gaga korábban sem csinált titkot abból, hogy korábban drogozott, de elmondása szerint később rájött: a zene sokkal fontosabb neki a kábítószereknél.

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt

Búcsúüzenetet hagyott a Trump szállodája előtt robbantó férfi

Búcsúüzenetet hagyott a Trump szállodája előtt robbantó férfi

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt