szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A november 17-18-i hétvégén az ország leghosszabb platánsorát hozzák létre az Etyeket Biatorbággyal összekötő út mentén.

Az ország leghosszabb platánsorát hozzák létre az Etyeket Biatorbággyal összekötő út mentén lelkes faültetők a hétvégén. A csemeték telepítése nyolc éve a Fejér megyei Etyeken kezdődött, majd a szomszédos Biatorbágyon folytatódott. Az akkori hatalmas lendületnek köszönhetően a két települést kevés választja el attól, hogy európai mércével mérve is jelentős platánsor kösse őket össze.

A nyolc év alatt azonban sok csemete pusztult el. Most ezek pótlása van soron. A Fasor Társaság nevű csoport tagjai minden részletre kiterjedő tervvel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy az újonnan ültetendő csemeték az időjárás viszontagságai ellenére is biztosan igazi fává serdülhessenek.

A sikerhez eddig főleg az áldozatkész helyi magánszemélyek és az önkormányzat adták az anyagi támogatást. A mostani őszi ültetést jövő tavasszal egy újabb hullám fogja követni, amihez már az egész országból várják a támogatók jelentkezését.

A fákat az ültetés után még hat évig gondozzák, amihez a támogatóknak havonta kevesebb mint egy liter üzemanyag árával kell hozzájárulniuk.

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?