szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Világrekord született a Talamba Ütőegyüttes Gödöllő szombati esti koncertjén a gödöllői Művészetek Házában: Zombor Levente egy perc alatt 862 ütést mért vibrafonjára a kromatikus skálán.

A szervezők közlése szerint Zombor Levente, az ütőegyüttes vezetője egy percig szólaltatta meg a kromatikus skálát vibrafonján. A produkciót kamera rögzítette, majd az ütéseket Gémesi György polgármester és Kovács Balázs, a Művészetek Háza igazgatója számolta meg, közjegyző jelenlétében, aki az egész folyamatot végig felügyelte. A végeredmény 1 perc alatt 862 ütés, ami világrekordot jelent, erről magyar és angol nyelvű igazolást állítottak ki. 

A Spirit of Life elnevezésű, a Harmónia Garden közreműködésével tartott koncerten a gödöllői ütőegyüttes új albumát mutatták be, amely a cd mellett dvd-t is tartalmaz - ez utóbbi anyagát a gödöllői királyi kastélyban rögzítették a nyár folyamán. Az albumon olyan világslágerek hangzanak el, mint Grigora Dinicu Pacsirta, Liszt II. Magyar Rapszódia, Hacsaturján Kardtánc, vagy Piazzolla Libertango című műve.

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?