A tudósok három éven át a csendes-óceáni Palau-szigeteknél tanulmányozták 39 akusztikai jeladóval ellátott feketeúszójú szirti cápa függőleges mozgását. Megfigyeléseikkel – amelyekről a PLOS ONE című folyóiratban számoltak be – a cápák védelmét szolgáló jobb stratégiák kidolgozásához akarnak hozzájárulni.

A szakemberek azt tapasztalták, hogy a cápák teleholdkor a mélyebb vizekbe hatolnak, ahonnan újholdkor jönnek fel. Ez a magatartás más tengeri ragadozókra, így a kardhalra, a sárgaúszójú tonhalra és a nagy szemű tonhalra is jellemző. Napközben a cápák akkor merülnek a mélybe, amikor a nap a legmagasabb ponton áll az égen, és éjjel emelkednek vissza, függetlenül a holdciklustól. 

"Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a cápák délelőtt fokozatosan hatoltak lefelé a mélybe, és délután pontosan az ellenkező pályát tették meg, fokozatosan emelkedtek a felszínre" – magyarázta Gabriel Vianna kutató.

A cápák feltehetően a hasonló stratégiát követő áldozataikat követik, és akkor távoznak a felszínhez közeli fénylő vizekből, amikor ők is a legjobban ki vannak téve a rájuk vadászó ragadozóknak, főként a nagyobb termetű cápafajoknak.

A hidegvérű cápák átlagos merülési mélysége télen 35 és tavasszal 60 méter között mozog a Nyugat-Ausztráliai Egyetem Óceánkutató Intézete és az Ausztrál Tengeri Tudományos Intézet tanulmánya szerint.

A holdnaptárt, illetve a napközbeni fényviszonyok változását figyelembe véve, a bevetett háló mélységére ügyelve a halászok hatékonyabban kerülhetnék el a "járulékos" fogásokat.