szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Aggódnak a szakértők amiatt, hogy novemberben elárvereznek egy ritka dinoszauruszfosszíliát, az egyetlent, amely a Nanotyrannus lancensis teljes csontvázát őrzi. Ha magánkézbe kerül, az meggátolhatja a vele kapcsolatos kutatásokat.

A 67 millió éves dinómaradványt a Bonhams árverési háznál kerül kalapács alá november 19-én New Yorkban. Becslések szerint akár 7-9 millió dollárt (1,6-2 milliárd forintot) is megérhet egy gyűjtőnek, a tudósok szerint ugyanakkor a páratlan maradvány, amely a prédájába harapó, megkövesedett ragadozó csontvázát őrzi, felbecsülhetetlen értékű – írta a The Daily Telegraph brit napilap.

Philip Manning, a Manchesteri Egyetem őslénykutatója úgy értékelte, hogy a késő krétakori lelet "szinte túl jó ahhoz, hogy igaz legyen". A newcastle-i Brit Tudományos Fesztiválon felszólaló tudós azt mondta: rendkívüli értékét az adja, hogy rengeteg információval szolgál az egykori élőlényről. Sok fajra csak maradványtöredékek, esetleg egyetlen csont alapján következtethetnek a szakemberek, ami nagyon törékeny tudás, ehhez képest egy egész fejezet tárul fel ezzel a lelettel – magyarázta.

Nem ez az első olyan fosszília, amely két dinoszauruszt őriz, ugyanakkor ez a legnagyobb és vitathatatlanul a legdrámaibb: egy ötméteres triceratopsz nyakába mélyed a több mint hatméteres ragadozó foga, és jól kivehető a támadó koponyáján lévő lyuk, ami akkor keletkezhetett, amikor a két őslény egy folyó medrében birkózott egymással.

A 2006-ban a montanai Hell Creekben felfedezett lelet különös értékét az adja, hogy a ragadozó egy Nanotyrannus (apró zsarnok), a Tyrannosaurus rex kisebb rokona, amelynek teljes csontvázából eddig ez az egyetlen előkerült példány. Először azt gondolták, egy fiatalabb T. Rex maradványa, de a koponya és a mellső végtag további vizsgálataikor kiderült, hogy egy másik ragadozófajról van szó.

A fosszíliát azok a farmerek bocsátják árverésre, akiknek tulajdonában van. A tudósok azt remélik, hogy támogatók segítségével egy múzeum vásárolja meg a rendkívüli leletet, hogy folytatódhasson a vizsgálata. Annak idején a Sue névre keresztelt Tyrannosaurus rex-csontvázat a Disney és a McDonalds támogatásának segítségével vette meg a chicagói Field Természettudományi Múzeum.

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba