szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Gregor Bernadett válik – írja a Blikk. A lap szerint a színésznő és férje, Somogyi István kilencévi házasság után közös megegyezéssel adta be a válópert.

Túl van az eredménytelen békítő tárgyaláson Gregor Bernadett és Somogyi István, akik kilencévnyi házasság után adták be a válópert – közölte a Blikk. A lap szerint már régóta nem is élnek együtt, a színésznő a két fiával, a 19 éves Bencével és a 7 éves Álmossal lakik budai lakásában.

"Egyszerűen elfáradt a kapcsolatuk. Még épp abban a szakaszban voltak, hogy nem mérgesedett el, vagyis békében, normális körülmények között tudnak búcsút inteni a másiknak. István nagyon szereti a közös gyermeküket, Álmost, és ezt Berni is jól tudja, így ha este fellép, akkor ugyanúgy számíthat 'gyermekfelügyelőként' válófélben lévő férjére, mint régen" – mondta a lapnak egy meg nem nevezett forrás.

A pár eddig többször is megmentette már a házasságát a Blikk szerint. 2008-ban a színésznő néhány SMS-üzenetből megtudta, hogy megcsalja őt sámán férje, és ezen annyira kiborult, hogy a traumától elvesztette négy hónapos magzatát.

Akkor úgy tűnt, hogy elválnak az útjaik hűtlen férjével, ám megbocsátott neki. Újra megpróbálták együtt, de három évvel ezelőtt Gregor Bernadett váltott, akkor kollégájával, Magyar Attilával költözött össze, de nem volt hosszú életű a kapcsolatuk, pár közösen eltöltött hónappal később mindketten visszatértek korábbi párjukhoz.

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről