szerző:
hvg.hu/MTI

Így alakult a labdarúgó NB I.

A Kisvárda hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az éllovas Ferencvárostól szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában. A fővárosiak sorozatban ötödször nyertek a bajnokságban, a házigazdák pedig egymás után hatodik meccsükön maradtak nyeretlenek.

Az MTK Budapest 2-1-re nyert a Diósgyőri VTK ellen, Gera Dániel duplázott. Idén először nyert házigazdaként a fővárosi csapat.

A Haladás 3-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát Szombathelyen. Az utolsó helyezett hazai csapatban nem állhatott a kapuba Király Gábor, akit az előző fordulóban heves reklamálásért kiállítottak, majd utóbb a szövetség fegyelmi bizottsága a bírói jelentésben foglaltakra hivatkozva három mérkőzésre eltiltott. Ezúttal Rózsa Dániel védett – eredményesen.

A Paks saját közönsége előtt 2-0-ra kikapott az Újpesttől. A hazaiak sorozatban negyedik meccsükön maradtak nyeretlenek, míg a fővárosi vendégek a bajnokságban 2013 novembere után tudtak ismét győzelemmel távozni Paksról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megállt a szíve egy tusnádfürdői wellnessközpontban egy 15 éves magyarországi fiúnak

Megállt a szíve egy tusnádfürdői wellnessközpontban egy 15 éves magyarországi fiúnak

Elmenekültek Oregonból a képviselők, hogy ne kelljen a klímaváltozásról szavazni

Elmenekültek Oregonból a képviselők, hogy ne kelljen a klímaváltozásról szavazni

Már tudjuk, mit kér karácsonyra: decemberben újra kiadják a Commodore 64-et

Már tudjuk, mit kér karácsonyra: decemberben újra kiadják a Commodore 64-et

Akadozik a Telekom hálózata [frissítve]

Akadozik a Telekom hálózata [frissítve]

Sokkal kevesebb gyerek született idén, mint egy éve

Sokkal kevesebb gyerek született idén, mint egy éve

Letiltotta a Facebook az ikonikus Led Zeppelin-lemezborítót

Letiltotta a Facebook az ikonikus Led Zeppelin-lemezborítót