Hadjar óriásit ment, de Piastri indulhat az élről
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
MTI
A 22 éves Romano Floriani Mussolini győzelemhez segítette a csapatát.
HVG
„Minden erejükkel azon vannak a szövetségi földesurak, hogy a fradi szurkolók ne lehessenek ott a lelátón” – mondja a Fradi elnöke egy szombati videóban.
HVG
A szövetség 28 ember ellen indított kártérítési pert, amelyben közel 90 millió forintot követelt. Az eljárást a felek most szüneteltetik, hátha a perben maradt öt emberrel is összejön a megállapodás
A kokainozás miatt még 2016-ban két évre eltiltott kétszeres világbajnok kajakos elmondta, miért érezte fontosnak csatlakozni a Drogellenes Digitális Polgári Körhöz.
HVG
A Ferencváros a skót Rangersszel, az osztrák Salzburggal és a bolgár Ludogoreccel is találkozik a labdarúgó-Európa-liga főtábláján.
HVG
Mourinho a tavalyi szezon előtt érkezett az isztambuli csapat élére, most alig néhány mérkőzéssel az új idény kezdete után menesztették.
HVG
Edzés közben ütötte el egy autó Chris Froome-ot, öt bordája eltört és ágyéki csigolyatörést szenvedett.
MTI
Az UEFA szerint így könnyebb lesz megközelíteni és elhagyni a stadiont, és persze előbb lehet elkezdeni az ünneplést is.
HVG
Nem volt elég a 3-2-es idegenbeli győzelem a továbbjutáshoz.
MTI
Az első néhány kilométeren nehezen jutottak át a versenyzők, mert a tiltakozók elzárták előlük az utat.
HVG
Nagyot küzdött a Ferencváros az Qarabag fk elleni meccsen, de az egygólos győzelem kevés volt a Bajnokok Ligája főtáblájához.
MTI
A bicikliket legtöbbször megrendelésre lopják, majd Kelet-Európában vagy Dél-Amerikában értékesítik.
HVG
Az amerikai csapat jövőre csatlakozik a világbajnokság mezőnyéhez.
Kubatov Gábor kihasználta az alkalmat, és ismét beszólt az MLSZ-nek.
Szeptember 1-jén zárul az átigazolási piac, egy hete maradt a Liverpoolnak, hogy leigazolja Alexander Isakot a Newcastle Unitedtől. Egyelőre úgy tűnik, patthelyzet alakult ki, amelyet a két csapat hétfő esti mérkőzése pezsdíthet fel újra. Menni vagy maradni? – ez itt a kérdés, erre keressük a választ.
A kár az első becslések szerint körülbelül 250 ezer euró, nagyjából százmillió forint.
HVG
Marc Márquez azt mondta, nem volt nehéz dolga a Balaton Park versenypályán.
MTI
Csak a szerencsén múlt, hogy az operatőrnek nem esett baja.
HVG