Arató László

Arató László
Változó indokkal, de  folyamatosan blokkol Magyarország egy szerződést, most a gender került elő indokként
 

Változó indokkal, de folyamatosan blokkol Magyarország egy szerződést, most a gender került elő indokként

Eleinte a migrációra, legújabban a nemek közötti egyenlőségre hivatkozva utasítja el a magyar kormány, hogy aláírja az EU és 79 afrikai, karibi, csendes-óceáni országgal kötendő együttműködési megállapodást. Ha meghiúsul az egyezmény, akkor közel ötvenéves intézményes kapcsolat szakad meg ebben a formában. Holott az új szerződés az illegális bevándorlással szemben is fel kíván lépni.


Anélkül is visszaküldhetik majd az illegális bevándorlókat, hogy az EU területére lépnének
 

Anélkül is visszaküldhetik majd az illegális bevándorlókat, hogy az EU területére lépnének

A migráció szabályozásával kapcsolatos rendkívül fontos jogszabály ügyében hozott döntést az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE). Ennek azért van jelentősége, mert ez lesz majd az alapja a parlament tárgyalási mandátumának, amelynek birtokában a tagállamokkal megkezdik a tárgyalásokat. Az új szabályok az eddigieknél lényegesen szigorúbbak.


Az uniós vezetők szerint a háborúról szól a most kezdődő EU-csúcs, Magyarország inkább a demográfiáról akar beszélni
 

Az uniós vezetők szerint a háborúról szól a most kezdődő EU-csúcs, Magyarország inkább a demográfiáról akar beszélni

A szokásosnál is hosszabb első napra lehet számítani az állam- és kormányfők csúcstalálkozóján. Csütörtökön délelőtt ugyanis Antonio Guterressel, az ENSZ főtitkárával tárgyalnak „kulcsfontosságú geopolitikai kérdésekről és a globális kihívásokról", majd munkaebéden vesznek részt az állam- és kormányfők, ezt követően veszi kezdetét a szokásos napirend.


Ritkaföldfémek: már van esély arra, hogy az EU ne függjön csaknem 100%-ban Kínától
 

Ritkaföldfémek: már van esély arra, hogy az EU ne függjön csaknem 100%-ban Kínától

Januárban a svéd állami bányászati vállalat, az LKAB több mint 1 millió tonna ritkaföldfémet fedezett fel Kirunában, Svédország legészakibb városában. Ez a legnagyobb ilyen jellegű lelőhely Európában, és az EU következő évtizedekre szóló egyik nagy programjának szimbólumává válhat. Az Európai Bizottság bemutatott egy javaslatot a kritikus fontosságúnak minősített nyersanyagok jövőbeni beszerzéséről.



Miért olyan nehéz felelősségre vonni Putyint a háborús bűnökért?
 

Miért olyan nehéz felelősségre vonni Putyint a háborús bűnökért?

A létező jogi keretek nem teljes mértékben alkalmasak arra, hogy az Oroszország által Ukrajnával szemben elkövetett bűncselekményeket kivizsgálják és a felelősöket bíróság elé állítsák. Vannak olyan bűncselekmények, amelyek miatt már meg is indultak a nyomozások, a legfelsőbb orosz vezetők (ide értve az elnököt) a háború megindításáért való felelőssége ügyében azonban egy több mint hetven éves ENSZ-határozatot hívhat segítségül a nemzetközi közösség.


Uniós pénzeket kockáztat a kormány az orvosi kamara élve boncolásával
 

Uniós pénzeket kockáztat a kormány az orvosi kamara élve boncolásával

A magyar kormány jogalkotási tervének, amely a Magyar Orvosi Kamara kivéreztetéséhez vezetne, számos uniós következménye lehet. Ezek egy része azonnali hatású, másik része pedig hosszú távú, illetve a várható fejlemények részben a jogállamisággal, részben pedig az uniós forrásokkal kapcsolatosak. Pontosabban: akárhogy is, de mindenképpen hatással van ez a lépés az EU-s pénzekre.




Az Európai Néppártnak megtetszettek a határkerítések
 

Az Európai Néppártnak megtetszettek a határkerítések

Idén ismét nekivág az Európai Unió a migrációs probléma megoldásának. A cél az, hogy még ebben a jogalkotási ciklusban, azaz 2024 közepéig lezáruljon ez a folyamat, ami az eddigi történéseket ismerve rendkívül ambíciózus célkitűzés. A tagállami vezetők jövő héten tárgyalnak erről, az Európai Parlament pedig már túl van egy irányadó vitán.



Navracsics Brüsszelben: arcmentés és pénzeső is célja a tárgyalásoknak
 

Navracsics Brüsszelben: arcmentés és pénzeső is célja a tárgyalásoknak

Az e heti brüsszeli miniszteri látogatásokkal semmi sem dől el végérvényesen, de ha a tárgyalások eredményesek, akkor az egyetemek uniós finanszírozása új lendületet kaphat – állították az EUrologus által megkérdezett források. Mind a magyar kormánynak, mind az Európai Bizottságnak van mozgástere, ha akarják, tudják is használni. Ehhez azonban kölcsönös kompromisszumokra van szükség.



Kétszázhúsz oldalt kapott Magyarország a jogellenes kitoloncolásokról készült fekete könyvben
 

Kétszázhúsz oldalt kapott Magyarország a jogellenes kitoloncolásokról készült fekete könyvben

„Merkel mamához mész? Sajnálom, de nem ma." A jéghegy csúcsának tartják annak a 25 ezer embernek az esetét, akiket valamelyik európai határon toloncoltak vissza jogellenesen a hatóságok. Ezek az emberek a legkülönbözőbb bántalmazásoknak voltak kitéve. A 25 ezer személyes elbeszélés alapján készült gigantikus kiadvány tanúsága szerint a magyar hatóságoknak is sok van a rovásán.





Zelenszkij teheti különlegessé az EU-csúcsot Brüsszelben
 

Zelenszkij teheti különlegessé az EU-csúcsot Brüsszelben

Minden bizonnyal Volodimir Zelenszkij beszéde lesz a legfontosabb téma az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján, noha hivatalosan még meg sem erősítették, hogy az ukrán elnöke a belga fővárosba fog érkezni. Mindenesetre, ha így lesz, akkor Orbán Viktor végre kezet rázhat Zelenszkijjel.


Európában sehol sem bánták meg, hogy levették 30-ra a tempót
 

Európában sehol sem bánták meg, hogy levették 30-ra a tempót

Csökkenti a balesetek számát, biztonságosabbá teszi a közlekedést, az embereket átszoktatja a tömegközlekedésre és a kerékpárra, így javítja a levegő minőségét, és csökkenti a zajterhelést. A 30 kilométer/órás felső sebességhatár bevezetése eddig még minden érintett városban bejött. Az EUrologus európai körképe.


Finn tudósok kiszámolták: 2050 helyett akár 2035-re is klímasemleges lehet az Európai Unió
 

Finn tudósok kiszámolták: 2050 helyett akár 2035-re is klímasemleges lehet az Európai Unió

Európai zöldpárti politikusok felkérésére végzett átfogó elemzést a finn LUT Egyetem kutatócsoportja. Több forgatókönyvet is vázol, amelyek közül a leginkább ambíciózus az, amelyik már 2035-re reális lehetőségként vázolja a teljes zöld átállást. Az eggyel kevésbé merész, éppen ezért valószínűbb számítás szerint 2040-re, vagyis tíz évvel a most elfogadott határidő előtt teljesülhetnek az uniós klímacélok.