Wartburg helyett Opel: 30 éve szűnt meg az NDK – 1990. október 3.
Érdemes letartóztatni a kémfőnököt, ki kell árusítani a hidegháborús tartalékokat, tiltakozás a lengyel vízumkényszer ellen. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Érdemes letartóztatni a kémfőnököt, ki kell árusítani a hidegháborús tartalékokat, tiltakozás a lengyel vízumkényszer ellen. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
A német újraegyesítés "hősét", Helmut Kohl kancellárt alig egy évvel később tojással dobálták meg Halléban. És az azóta eltelt három évtized sem volt elég, hogy a németek határtalanul lelkesedjenek az egység ünnepén.
Nem is hinnénk, mennyire friss találmány ez. Kidolgozója, a „svájci Semmelweis“ nem gazdagodott meg belőle, inkább közkinccsé tette receptjét.
Almát hasonlítanak körtéhez, de nem úgy. Pár csík kemény jogi csatákban. Összekeverhető-e a bicikliút, a sütiző és a párt? Logók ügyében a cégek nem ismernek tréfát.
Minden nyolcadik képviselőt beszerveztek, de még titkolják, hogy kik azok. Frissen festett Brezsnyev–Honecker-csók, utolsó napiparancs, menekülő kémfőnök. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Van politikai hozadéka is a digitális rádiósugárzás itthoni lekapcsolásának, de az is lehet, hogy a tévével ellentétben a rádiónál amúgy sincs nagy szükség a digitális átállásra.
Közben zajlik a történelem: a parlament megszavazza a német egyesítést, az NDK kilép a Varsói Szerződésből.
Több mint 200 évvel a Covid előtt hatalmas siker volt az orvostörténet első világméretű oltási akciója.
Lehet, hogy nem a földgázvezetékkel kellene foglalkozni, hanem a befolyásos oroszok bankszámláival.
Nemcsak a tesztek pontossága, hanem a gyorsasága is döntő lehet a járvány megfékezésében. A gyorstesztek most kezdenek terjedni, többféle változatban.
Közben erősödik a harc, amelynek vége a titkosszolgálati iratok nagy nyilvánossága lesz. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
A Német Szövetségi Köztársaság, az akkori Nyugat-Németország egészét rettegésben tartotta a szélsőbalos terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció, amelynek tagjai 34 embert öltek meg. Fő célpontjaik azok voltak, akiket a tőkés rend képviselőinek gondoltak.
Honecker elődjének személyi kultuszából most az egyszer profitáltak a keletnémetek. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Többet ígértek a keletnémeteknek, mint amit adni tudtak nekik – ismerte el a megszűnőben lévő NDK miniszterelnöke. De papír van az újraegyesítésről.
Magyarország négy év múlva utolérhet olyan államokat, mint Afganisztán, Azerbajdzsán, Bulgária, Banglades, Görögország vagy Türkmenisztán. A felsoroltak annak példái, hogy az ismert űrhatalmakon kívül is jó néhány ország üzemeltet már saját műholdakat.
Úgy tűnik, az utóbbi években többször folyamodott az orosz titkosszolgálat ehhez a vegyi anyaghoz. Most úgy tűnik, Alekszej Navalnij szervezetében mutatták ki. Minden egybeesés csak a véletlen műve lenne?
A koronavírus elleni vakcina fejlesztése problémamentesen halad, de a világ gyanakodva figyeli, hogy az oroszok mintha elkapkodnák a dolgot.
A tettesek gyakran a rokoni, baráti körben vannak, ezért a leleplezéshez a gyors rendőrség és a hatékony gyermekvédelmi hivatal mellett figyelmes, érzékeny családtagokra is szükség van.
Az amerikaiak izgága majmokkal kísérleteztek, a szovjetek inkább nyugodt kutyákat küldtek a világűrbe – és nyertek.
A tudománytörténet egyik legnagyobb blöffjével kezdődött a gyógyszer pályafutása – véli a fogamzásgátló tabletta történetírója, az amerikai Jonathan Eig. A kipróbálás pedig mai szemmel nézve etikátlan kísérletekkel, tájékozatlan nők bevonásával zajlott és mindössze egy gyártási hibának köszönhető, hogy jobb lett a pirula összetétele. Ha egy feminista özvegy nem örököl dollármilliókat, meg sem kezdődik a fejlesztés. Kezdetben nem is vállalták hivatalosan, mire való a gyógyszer, hanem a nőgyógyászok összekacsintottak pácienseikkel, úgy írták föl.