Gyenis Ágnes

Életem több mint a felét, 32 évet töltöttem már el a HVG-nél. A kicsiny pénzügy rovatnál kezdtem. Akkor érzem magam elememben, ha izgalmas, okos, érdekes és érzelmes emberekkel beszélgethetek, vagy pénzügyi simlisségek és simlisek után nyomozhatok. Szeretek szerkeszteni, főleg fantáziadús fiatalok cikkeit. A HVG integrációja után a nagy kihívás számomra az online világ és az ottani verseny – még tanulom.

Gyenis  Ágnes






Felszámolásra juthat a másik új Dunaferr-cég is
 

Felszámolásra juthat a másik új Dunaferr-cég is

Összeomlani látszik a Liberty Dunaújváros néven újjászületett Dunaferr, miután mindkét utódvállalata ellen felszámolást kezdeményeztek. Több mint 300 millió forintjáért küzd az a cég, amely évtizedig alvállalkozóként kezelte az acélhulladékot.



„Akkor maga mit keres itt?” – portréinterjú Varga Zoltánné idősgondozóval, két olimpiai bajnok édesanyjával
 

„Akkor maga mit keres itt?” – portréinterjú Varga Zoltánné idősgondozóval, két olimpiai bajnok édesanyjával

Varga Dániel és Varga Dénes 2008-ban Pekingben lettek aranyérmesek a vízilabda-válogatottal, világbajnokok is, és ezt soha nem érték volna el, ha édesanyjuk nem viszi el őket az uszodába. Pályafutásuk jelentős részében főállású anyaként segítette fiait, aztán amikor erre már nem volt szükség, házi gondozónak állt, idős, beteg emberekkel foglalkozik. HVG-portré.







Mi is volt a Quaestor-bukás, a legnagyobb befektetői átverés és kinek lett haszna belőle?
 

Mi is volt a Quaestor-bukás, a legnagyobb befektetői átverés és kinek lett haszna belőle?

Tudatlanság és mohóság, kormányzati kapcsolatokkal kérkedő, gátlástalan hazardőr kötvénykibocsátó, hatósági lazaság – mindez együtt vezetett ahhoz, hogy a 2015 tavaszán bedőlt Quaestor-birodalmat fenntartó 32 ezer kisbefektető a kivételes kártalanítás ellenére is százmilliárdnyit vesztett. Tiborcz István és körei jól jártak. Hétfőn érkezik az elsőfokú ítélet.




„Kiábrándult a szakmából, amikor egy végrehajtás során összetörték az autóját, és kis híján rajta is áthajtottak”
 

„Kiábrándult a szakmából, amikor egy végrehajtás során összetörték az autóját, és kis híján rajta is áthajtottak”

Pár nappal a halála előtt döntött: elhagyja a végrehajtói pályát, és légiirányítónak tanul. Sosem biztatta a Völner–Schadl-ügy 1. számú titkos tanúját arra, hogy bizonyítékok nélkül, önként tegyen vallomást – állítja Bajkó Ernő István bátyjáról, arról az erdélyi fiatalemberről, aki felvidéki menyasszonyával az Árpád hídi ámokfutó áldozata lett.



Kiderült, hogyan borult az Apple magyarországi rendszere
 

Kiderült, hogyan borult az Apple magyarországi rendszere

“Az ügyfelet vajmi kevéssé érdekli, ki követte el a bakit, azt látja csak, hogy jogosulatlan tranzakciók folynak a bankszámláján, amelyek miatt esetenként mínuszba fordult az egyenlege. Ráadásul a hónap végén! És ki a hibás ezért? Természetesen a bank!” – fakadt ki egy szakértő a HVG-nek annak kapcsán, hogy a múlt hét szerdán és pénteken magyar ügyfelektől közel 800 ezer tranzakcióban kétmilliárd forintot emelt le az Apple jogosulatlanul.