Köves Gábor

Természetes környezetem az interjúkészítés terepe, ez rendszerint egy kisebb helyiséget, benne egy íróasztalt, rajta egy laptopot, az azon futó Zoomot (fizetős verzió) és a képernyőn feltűnő két ablakot foglalja magában. Az egyikben én vagyok, a másikban külföldi interjúalanyok szoktak feltűnni. Utóbbiak közé tartozik Margaret Atwood, Adrien Brody, Ang Lee, vagy Francis Ford Coppola.







„Ezt én nem szeretem” – a Roxette alapítója a HVG-nek arról, hogy a Fidesz engedély nélkül használta a Listen to Your Heartot

November 4-én Budapesten is koncertet ad a Roxette. Marie Fredriksson 2019-ben rákban meghalt, most Lena Philipsson énekli a jól ismert slágereket. A zenekaralapító Per Gessle-vel az It Must Have Been Love karácsonyi eredetéről, a Fredrikssonra való emlékezésről és a a Fidesz engedély nélkül használt kampányindulójáról is beszélgettünk.



Woody Allen a HVG-nek: Olyan ez, mint a végbéltükrözés

Közel a kilencvenhez megjelent Woody Allen első regénye, amelyben Baumot, a sikertelen zsidó írót meglegyinti a cancel culture szele. Budapesten írt kiadatatlan regényéről, Jimmy Kimmel felfüggesztéséről, a Moszkvai Filmfesztiválon való részvételéről, a drogokról, az ejtőernyőzésről és természetesen a halálról is beszélgettünk.










Befutottak Nemes Jeles László komor motorosai – beszámoló a Velencei Filmfesztiválról

Láttuk és elmondjuk, hogyan fogadták Velencében az Árvát, az Oscar-díjas magyar rendező harmadik játékfilmjét. Közelről figyelhettünk egy köztársasági elnököt, akinek meglepő módon van tartása, a tetovált lány pedig eljátszotta Teréz anyát. És egy nagy csalódás: George Clooney menthetetlenül beleszeretett önmagába. Helyszíni beszámolónk a Velencei Filmfesztiválról.