Rögtön összeveszett a görögökkel országa nevén az új észak-makedón államfő
A vélt vagy valós nemzeti érdekeket védi Gordana Sziljanovszka-Davkova, az első nő Észak-Makedónia államfői posztján.
A vélt vagy valós nemzeti érdekeket védi Gordana Sziljanovszka-Davkova, az első nő Észak-Makedónia államfői posztján.
Egyre egyértelműbbek az ukrán társadalom kimerültségére utaló jelek. Ennek ellenére a többség kitart, és elutasítja a területvesztéssel egyenlő orosz békekezdeményezéseket.
A hidegháború vége óta legnagyobb fogolycserét hajtották végre Oroszország és a Nyugat között, 26 személy nyerte vissza a szabadságát. A fogolycsere jól jöhet a Fehér Háznak, de lehetnek negatív következményei is.
A magyar látogatók tavaly minden korábbinál több, közel 600 ezer vendégéjszakát töltöttek el Szlovéniában, s bár a turisták többsége a nyári csúcsszezonban érkezett az országba, Szlovénia sokkal több mint 47 kilométer csodálatos adriai partszakasz.
Komoly siker az EU számára, hogy megállapodott Belgráddal a nyugat-szerbiai lítiumkincs közös kitermeléséről, mert megszűnhet függősége Kínától. Korábban a környezetvédők meg tudták akadályozni a projekt megvalósítását.
A veszélyes embercsempészeket nem, csak a sofőröket engedte szabadon a kormány – ezt mondta az RTL Híradónak Bakondi György Tusnádfürdőn.
Kínától megkaptuk a maximális ajánlatot, ennél jobbat már nem fogunk kapni – így értékelte a májusban Budapesten a kínai elnökkel megkötött gazdasági megállapodást Orbán Viktor.
A párizsi olimpia szervezőbizottsága bocsánatot kért a katolikusoktól és más keresztény csoportoktól, akiket felháborított a megnyitó ünnepségen egy jelenet, amely Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményét idézte meg, transznemű transzvesztitákkal, egy transznemű modellel és egy görög boristennek maszkírozott énekessel.
Több tucat autós kapott defektet vasárnap reggel az M0-áson és az M5-ösön.
Túl könnyű volt az autója, ezért utólag kizárták a győztes George Russellt, a Mercedes brit versenyzőjét, így végül csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat.
Lezuhant két japán hegymászó a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, a Pakisztán területén található K2 meghódítása közben. A hegymászók valószínűleg nem élték túl a balesetet.
A jövő héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből. A hőmérséklet a hét elején két napra visszaesik.
Nyílt háború törhet ki Izrael és az Irán támogatását élvező Hezbollah között azt követően, hogy a terrorista szervezet egy légitámadással 12 gyereket és egy felnőttet gyilkolt meg egy Golan-fennsíkon lévő focipályán.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, elsősorban annak köszönhetően, hogy menet közben más stratégiára váltott, mint a mezőny többsége.
Nem kívánta kommentálni vasárnap Marcel Ciolacu a magyar miniszterelnök Tusványoson tartott szombati beszédét. A bukaresti kormányfőt egy sajtóeseményen faggatták az újságírók Orbán Viktor tusnáfürdői szerepléséről.
Egy hatalmas erdőtűz területe egy óra alatt húsz négyzetkilométerrel nőtt Kalifornia északi részén, és a tűzoltók egyelőre képtelenek megfékezni a lángokat. A tüzet valószínűleg egy gyújtogató okozta.
Vlagyimir Putyin orosz államfő figyelmeztette az Egyesült Államokat, ha Washington 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepít Németországba, Oroszország hasonló eszközöket fog lőtávolságon belül állomásoztatni nyugaton.
A Szovjetunió 1991-es szétesése után Belarusz lehetett volna az egyik sikeres, önálló útra lépő utódállam. Mostanra orosz gyarmati sorba süllyedt, amiért a 30 éve tartó hatalmához mindenáron ragaszkodó Aljakszandr Lukasenka államfőt terheli a legnagyobb felelősség.
Amíg Ukrajna nem oldja fel a Lukoil orosz olajipari vállalat szlovákiai és magyarországi tranzitszállításaira vonatkozó tilalmat, Budapest nem járul hozzá ahhoz, hogy az EU-tagállamok megkapják korábbi ukrajnai fegyverszállításaik 6,5 milliárd eurós ellentételezését. Az Európai Békekeretre vonatkozó, több magyar miniszter által is megerősített döntést más megvilágításba helyezi, hogy Magyarország már a Lukoil-ügy kipattanása előtt is megakadályozta a kifizetéseket. A magyar–ukrán kapcsolatokban nem ez az első zsarolás, a viszony utóbbi tíz évét a szankciókkal való kölcsönös dobálózás jellemzi.
Átalakuló és egyre embertelenebbé váló háborúk és az országuk jövőjét veszélyeztető, különféle betegségektől szenvedő politikai vezetők – ezen a héten sem volt uborkaszezon a világban. A hírlevélben szó esik még arról, valóban a legzöldebb lesz-e a napokban kezdődő párizsi olimpia, illetve, hogy talán lesz esélyünk arra, hogy belátható időn belül valóban megbízható időjárásjelentéseket kapjunk. Végül egy elemzés arról, miképpen lehet a Föld képére formálni a Marsot, hogy legyen hova átköltöznünk, ha már elviselhetetlenné válik a klíma.