Németh András

Így szenvedi meg a szankciókat az “Orosz világ”

Bár a 2014 óta nemzetközi szankciókkal sújtott Oroszország sokat megtanult abból, hogyan kell együtt élni a büntetőintézkedésekkel, a február 24-e óta tartó ukrajnai offenzíva miatti újabb megtorló lépések annyira komolyak, hogy azok hosszabb távon megrendítik a gazdaságot. Az első jelek már látszanak.



Visszaköveteli Alaszkát az orosz alsóház elnöke

Újabb fordulatot vett az orosz–amerikai szembenállás: Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház, a Duma elnöke figyelmeztette Washingtont, Oroszországnak van mit visszavennie az USA-tól. A politikus arra az Alaszkára gondolt, amit az amerikaiak 1867-ben vásároltak meg a cári Oroszországtól.


Rossz emlékeket ébreszt a balti államokban az agresszív Oroszország

Moszkva súlyos, egyelőre nem részletezett intézkedéseket helyezett kilátásba, miután Vilnius megtiltotta, hogy a nemzetközi szankciók hatálya alá eső árukat szállítsanak vasúttal a Litvánia és Lengyelország közé ékelt Kalinyingrádba. A döntés a balti közvéleményt is megosztja – etnikai alapon.


Ezért volt történelmi a NATO madridi csúcstalálkozója

Elhárult a Svédország és Finnország felvételét akadályozó török vétó veszélye, sokszorosára nő a közvetlen NATO-parancsnokság alatt lévő gyorsreagálású erők létszáma, s elfogadták a szervezet új stratégiai koncepcióját. Utóbbi Oroszországot komoly és közvetlen fenyegetésként, Kínát pedig a nyugati értékeket és érdekeket veszélyeztető kihívásként határozta meg. Az is fontos változás, hogy az észak-atlanti szövetség a csendes-óceáni térségben is komolyabb szerepre törekszik.


Meddig bírhatja még Ukrajna a háború terheit?

Ukrajna harci eszközeinek 30-50 százaléka megsemmisült, a hadsereg naponta halottakban és sebesültekben több száz embert veszít és a hadiipar kapacitása is a minimálisra csökkent. A szakértők szerint az orosz agresszió áldozatává vált ország vérrel vesz időt, azaz addig próbálja visszatartani az ugyancsak súlyos veszteségeket szenvedő támadókat, amíg megérkeznek a nyugati fegyverek és kiképzik az új eszközök alkalmazására is képes katonákat. A helyzet súlyosságát bizonyítja az is, hogy a kelet-ukrajnai Szeverodonyecket védő ukrán erőknek megparancsolták a visszavonulást.




Putyin nem visszakozik – elnöki beszéd Szentpéterváron

Őrültnek és veszélyesnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna elleni orosz offenzíva miatt bevezetett szankciókat és azzal vádolta a Nyugatot, hogy uralni akarja az egész világot, s közben jókra és rosszakra osztja az országokat. Az államfő a Szentpéterváron tartott Nemzetközi Gazdasági Fórumon beszélt, ahol a korábbiakkal ellentétben egyetlen magasrangú nyugati képviselő sem jelent meg. A jelek szerint Putyin az eddigi katonai kudarcok ellenére folytatni akarja az ukrajnai háborút.


Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter: Győzni fogunk, és Magyarországnak is jobb a győztesekkel lennie

Vannak vörös vonalak, amelyeket nem lehet átlépni, ezek közé tartoznak a személyek elleni sértő nyilatkozatok – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a HVG-nek, arra reagálva, hogy Kövér László parlamenti elnök a napokban kétségbe vonta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő mentális állapotát. Az ukrán politikus beszélt az országának nyújtott nyugati segítségről, a nyomasztó orosz erőfölényről, a NATO-tagságról és arról, hogy a győzelem végül Ukrajnáé és Európáé lesz.


A turisztikai cégek negyven százaléka tervez áremelést

A turisztikai ágazat szereplői enyhe konjunktúrát éreznek, és erős szezonra számítanak. A megugró költségek hatására a szolgáltatóknak túlnyomó többsége emelte árait és a drágulás valószínűleg folytatódni fog – ezek a legfőbb megállapításai az első alkalommal közzétett Turizmus Konjunktúra Indexnek (TKI).



Sorra tűnnek el az orosz városokból a háborút reklámozó óriásjelvények

A helyi hatóságok egy sor oroszországi városban megkezdték az Ukrajna elleni háborút – a hivatalos moszkvai elnevezés szerint különleges katonai akciót – reklámozó óriásplakátok eltávolítását. Az intézkedés egybeesik azzal, hogy nem halad jól az orosz támadás, és a legkisebb területi nyereségért is komoly árat kell fizetniük a támadóknak.






Ezért fog még sokáig tartani az ukrajnai háború

Ukrajna már a 2014-ben elvesztett Krím-félszigetet is katonai eszközökkel akarja visszafoglalni, Oroszország viszont vinné fél Ukrajnát. A Nyugat egyelőre kitart Kijev mellett, ám sokak szerint a nyugati vezetők egy része nem akarja, hogy a megtámadott volt szovjet tagköztársaság „túlnyerje” magát. Közben a csatatereken lassan patthelyzet alakult ki, az oroszok lassan nyomulnak előre és egyáltalán nem biztos, hogy meg is tudják tartani az elfoglalt területeket. Minden adott ahhoz, hogy az ukrajnai konfliktus még hosszú évekig velünk maradjon - és ez nem Brüsszelnek vagy Sorosnak tudható be, ahogy Orbán Viktor láttatni szeretné.



Mi át tudnánk térni az elektromos autókra, kérdés, a vevők készen állnak-e – interjú a BMW igazgatótanácsának tagjával

Nem véletlenül választotta a BMW Magyarországot új, legmodernebb csúcstechnológiával működő üzemének helyszínéül: az országban meghatározóvá vált a járműgyártás és számos egyéb érv is szól a beruházás mellett – mondta Milan Nedeljkovic, a BMW igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja azt követően, hogy Debrecenben szerdán ünnepélyes keretek között letették a 2025-ben megnyíló üzem alapkövét. Az üzletember a BMW terveiről és az elektromos autózás jövőjéről is beszélt a magyar újságíróknak.