Belváros: értékes ingatlanok a korábbi botrányhősöknek
A korábbi botrányoknak sem volt elegendő elrettentő erejük ahhoz, hogy a pesti Belváros fideszes önkormányzata ne megint ugyanannak a körnek adjon el értékes ingatlanokat.
A korábbi botrányoknak sem volt elegendő elrettentő erejük ahhoz, hogy a pesti Belváros fideszes önkormányzata ne megint ugyanannak a körnek adjon el értékes ingatlanokat.
A kormányfő legújabb személyzeti politikájának megfelelően Perényi Zsigmond magasan képzett, több nyelvet beszélő, világlátott szakember. Miután pedig a Fidesz keltetőjében nevelték ki, ezért maximálisan lojális, fegyelmezett katona, aki egyaránt bevethető itthon és a brüsszeli csatákban.
Méregdrága élményparkjával Szepesi Richárd a legeredményesebb a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatain, már 9 milliárd mennyei mannához jutott.
Döcögve indult a nemzeti turisztikai adatszolgáltatás, de az állam megint sikeresen központosított egy ágazatot. Ráadásul a vendégekről gyűjtött információkkal valóságos kincsesbányához jut.
Míg Palkovics László szép új Magyarországot álmodhat a miniszterelnök víziója szerint, Kásler Miklós irányítása alatt kormányzati elfekvővé válhat a humántárca. Az elmúlt hónapokban a miniszteri bársonyszékek mögött jelentősen átalakult Orbán negyedik kormánya.
A Mészáros-klánt is hizlaló látványberuházások a focifinanszírozással együtt a térség jóval több pénzt kapott, mint amennyi a leszakadó régiókra jut.
A vendéglátás újabb területén próbálja ki magát Seszták Miklós felesége, miközben a politikus éppen a térség turisztikai fejlesztéseiért felelős kormánybiztos.
A magyarországi munkaerőhiány abszurd helyzeteket szül: a Balatonnál már napi 2 órára is felvesznek embereket, másutt óvodai konyhásnéniket alkalmaznak szakácsnak. A jegybank és a pénzügyminisztérium terveket dolgozott ki a külföldre vándorolt magyarok hazacsábítására, csak éppen fordítva ülnek a lovon.
Röpke két év alatt megnégyszereződött az EU-n kívülről érkezett, Magyarországon legálisan munkát vállaló emberek száma. Ez sehogyan sem illeszkedik a kormányzati kommunikációhoz, ezért az adatokat éppúgy rejtegetik, mint a vállalkozók a tömegszállásokra zsúfolt vendégmunkásokat.
Röpke két év alatt megnégyszerezõdött az EU-n kívülrõl érkezett, Magyarországon legálisan munkát vállaló emberek száma. Ez sehogyan sem illeszkedik a kormányzati kommunikációhoz, ezért az adatokat éppúgy rejtegetik, mint a vállalkozók a tömegszállásokra zsúfolt vendégmunkásokat.
Sorompóval korlátozzák a lejutást a strandra, és nem engedik be a horgászokat az egykori pártüdülő területére, amely ma már Tiborcz István és Mészáros Lőrinc cégének birtokában van.
Egy átlagos jövedelmű családnak a tízmilliós babaváró hitel csaknem 40 százalékáról le kell mondania, ha már korábbról is van adóssága, és azt a Pénzügyminisztérium legújabb irányelve alapján nem tudja előre törleszteni. Mutatjuk, mivel kell számolni.
A NER-ben semmi sem történik véletlenül, így a legnagyobb kondérok körül sem akárki legyeskedhet. A paksi bővítésnél a jól bejáratott építési vállalkozók kaszálhatnak, a turizmus milliárdjai körül a miniszterelnök családja tűnik fel.
A közszolgáltatás helyett a hatalomgyakorlás eszközévé silányította az Orbán-kormány az állami vállalatokat. A friss beszámolók alapján a cégek a propaganda szócsövei, az oligarchák táplálói és a Fidesz szavazatvásárlói.
Veszteséggel működik a friss hírek szerint a közmédia - ez elsőre meglepően hat, de ha a számok mögé nézünk, kiderül, hogy az MTVA is kifizetőhely lehet annak, aki jól tud helyezkedni.
A hirdetési piac megszállásával pénzügyileg is ellehetetleníti a független médiumokat a kormány. Orbán Viktor mesterműve a bankrendszer átalakításától a Pecina-féle strómanok mozgatásáig terjed.
Új médiavállalkozást alapított a felcsúti milliárdos felesége. Habár a kormányközeli médiabirodalom, a Kesma nonprofit alapítványi tulajdonban van, a neki beszállító cégek természetesen profitra hajthatnak.
Újabb kísérletet tesz az Orbán-kormány, hogy bevegye a budapesti repülőteret, és saját köreihez juttassa a nyereségesen üzemeltethető szolgáltatásokat. A manőver fideszes berkeken belül sem nyerte el mindenki tetszését.
Nem kapott környezetvédelmi engedélyt a budapesti körgyűrű kiváltására szánt M100-ashoz kapcsolódó egyik elkerülő út, ami a tiltakozó pilisi falvak érveit támasztja alá. A kormány lépései miatt egyre követhetetlenebbé válik az M0-s fejlesztésének folytatása, az azonban már látszik: jól járhat Varga Mihály.
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága meghívja a legfőbb ügyészt, hogy számoljon be az OLAF által is érintett ügyekről.