Orbán-közeli cégen keresztül veszünk harci járműveket a háborúzó Erdoganéktól

6 perc

2019.10.22. 11:00

Törökországból kerülnek katonai eszközök hamarosan Magyarországra. A HVG értesülése szerint nem közvetlenül az állam lesz a vevő, egy magyar közvetítő cég üti nyélbe az üzletet. A török páncélozott harci járműveket egy olyan kör készül behozni az országba, amelybe Orbán Viktor családja is bejáratos.

Másfél évvel ezelőtt új vállalkozást alapított az évente 10–20 milliárd forint profitot termelő építőipari vállalat, a Duna Aszfalt tulajdonosa. A HT Divison Zrt. fő tevékenységeként a gépek, berendezések kereskedelmét jelölték meg, amiben sem addig, sem azóta nem különösebben exponálta magát a tiszakécskei vállalkozó, jóllehet a banktól a médián keresztül a szállodáig már számos ágazatban kipróbálta magát. A HT Division abban is eltér Szíjj László érdekeltségeinek többségétől, hogy a székhelye Budapesten van, egy erzsébetvárosi irodaházban. Igaz, azon a címen már vannak nyomai Szíjjnak, hiszen egy másik, ott bejegyzett vállalkozásban is az ő üzlettársai szerepelnek.

A legfőbb különbség azonban az, hogy a HT Division csak felerészben az övé, a tulajdonostársa bizonyos Suat Gökhan Karakus.

Gül baba türbéje mögött egyre duzzadó török cégbirodalom bújik meg

2018 őszén nyitotta meg kapuit a Gül baba türbéje, erre 321 millió forint állami támogatást költött el a működtetésére létrehozott alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke az Orbán családhoz sok szálon kötődő török oligarcha. Adnan Polat a szívügyének tekintett türbén túl egyre hízó cégbirodalmat tart fenn Magyarországon, és az anno Tiborcz Istvánnal közös cégét már szó szerint a nevére vette.

A török üzletember alapító ügyvezetője volt annak az AMX Nador House Hungary Kft.-nek, amelyben 2015–2016-ban a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, a BDPST is tulajdonos volt.

Orbán török oligarchája még jobban beveszi Gül baba türbéjét

Adnan Polat török oligarcha alapítványa megkapja Gül baba türbéjének üzemeltetését is a működtetés után. Ugyan eddig nem reklámozták, de az alapítványt a magyar állam hozta létre, Polaton kívül Szijjártó Péter külügyminiszterhez közeli emberek vezetik, évi 700 millió adóforintból. Az alapítvány 2020-ban közhasznúvá fog alakulni, addig a külügyminisztérium támogatási szerződést köt vele, bár a 2019-es szerződés még nem készült el.

Bevásárlás

A HT Division most arra készül, hogy páncélozott harci járműveket vásároljon az egyik török gyártótól, a Nurol Makinától. A végső fázisában járó ügylet értéke mintegy 10,5 millió euró, vagyis nagyjából 3,5 milliárd forint.

Honvédségi körökben már jó néhány hónapja nyílt titok, hogy Törökországból érkeznek páncélozott harci járművek Magyarországra. Azt azonban csak a legbelső körök tudhatták, hogy ezeket az eszközöket nem közvetlenül az állam vagy annak valamelyik intézménye, például egy állami hadiipari vállalat veszi meg a török gyártótól, hanem egy magyar–török vegyesvállalaton keresztül érkeznek, amely cég ráadásul a lehető legközelebb áll a magyar miniszterelnökhöz. Hasonló közbeékelt kereskedő volt néhány évvel ezelőtt a gázbizniszben a MET nevű cég, amelynek tulajdonosai között volt akkoriban az Orbán üzleti hátországához tartozó Garancsi István.