139 embert csaptak be az interneten, milliókat kereshetett a fiatal magyar pár
Internetes csalássorozat ügyében emelt vádat az ügyészség egy 24 éves férfi és 22 éves élettársa ellen.
Internetes csalássorozat ügyében emelt vádat az ügyészség egy 24 éves férfi és 22 éves élettársa ellen.
hvg.hu
Mintha az Ezeréves Sólyom fedélzetén járna az ember, úgy érezheti magát az, aki az alábbi, csöppet sem olcsó ingatlanban kapcsolná be kedvenc mozifilmjét.
hvg.hu
A Qatar Airways QR779-es járata Sao Paulóban akart landolni, ám egy ballon miatt korrigálni kellett a leszállásnál.
hvg.hu
Bár elsősorban az alvásra gyakorolt hatása miatt emlegetik gyakran a kék fényt, sajnos a bőrünkre és az egészségünkre sincs jó hatással.
hvg.hu
A Vattenfall Reuter erőművénél egy különleges hőtároló tornyot építenek, ami akkor is képes lesz fűteni a berlini lakásokat, ha az oroszok netán elzárják a gázcsapokat.
hvg.hu
Minden negyedik felnőtt tehát rendszeresen rágyújt hazánkban, pedig tíz magyarból kilenc tudja, hogy ez nem jó ötlet. Ezt a látszólag ellentmondásos helyzetet szeretnék jobban megérteni az ELTE pszichológus kutatói – egy rövid kérdőív gyors kitöltésével ön is sokat segíthet.
hvg.hu
A kutatók azt találták, hogy ha az agyban legátolnak egy agyi enzimet, azzal csökkenthető az étvágy, ezzel pedig az elhízás és a cukorbetegség is megelőzhető.
hvg.hu
A Microsoft a középkategóriás mobilokra szánja az Outlook Lite-ot, ami könnyebb és gyorsabb az eredeti appnál, mégis egy teljes értékű programból beszélhetünk.
hvg.hu
Tizenhét, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) megfordult űrhajós csontjait vizsgálta egy új kutatás, hogy felmérje az űrutazás emberi szervezetre és különösen a csontokra gyakorolt hatását a lehetséges jövőbeli hosszú űrutazások előtt.
MTI
Bill Gates szerint ma már mindenkinek jobban néz ki az önéletrajza az övéhez képest.
hvg.hu
A vizeletürítés megfigyelésére készített Audioflow egyelőre csak hangszigetelt környezetben működik, de már dolgoznak a fejlesztők az általánosan használható változaton.
hvg.hu
A Google az abortuszklinikák mellett más egészségügyi és szociális intézmény esetében is úgy döntött, törölni fogja a helyelőzmények közül azok felkeresését.
hvg.hu
Június 29-én a Nap 67 százalékát takarta ki a Hold a Solar Dynamics Observatory nevű napszonda elől.
hvg.hu
Az easyJet EZY8303-as járata Londonból szállt fel, ám a spanyol légierő jobbnak látta, ha elkíséri útjára a gépet.
hvg.hu
A vízbontáson alapuló hidrogén a hosszú távú energiabiztonság kulcsfontosságú eleme lehet a Bosch szerint. A cég új megoldásokat kíván elterjeszteni az energiabiztonság és a klímavédelem jegyében az iparban és a közlekedésben is.
hvg.hu
Az amerikai Princeton Egyetem kutatóinak sikerült egy olyan perovszkitos napelemet készíteniük, ami 30 évig is bírja a strapát.
hvg.hu
Az érkező új funkció azt is javasolhatja majd, hogy az óra viselője forduljon orvoshoz, vagy mérje meg a lázát.
hvg.hu
A Terra műhold által megfigyelt felhő mintegy 100 kilométer átmérőjű területet foglalt el. Jóval érdekesebb viszont az, ahogy kinézett.
hvg.hu
A szivacsból készült sapka a ragadozó halak ellen nyújt védelmet.
hvg.hu
Az oroszokkal szimpatizáló hackerek több száz alkalommal próbálták megbénítani Ukrajna rendszereit a háború február végi kitörése óta.
hvg.hu