Teljesen eltűnt egy tó az Antarktiszról, a tudósok sem értik, hogyan
Az ausztrál tudósok előtte-utána készült műholdfelvételek alapján tudták meg, hogy eltűnt egy akkora tó az Antarktiszról, mint a fél Balaton.
Az ausztrál tudósok előtte-utána készült műholdfelvételek alapján tudták meg, hogy eltűnt egy akkora tó az Antarktiszról, mint a fél Balaton.
Az első kutatási eredmények alapján kimondottan előnyös a két oltóanyag keverése, így ugyanis erősebb védelem érhető el.
Bill Nelson, a NASA első embere is elolvasta a Pentagon ufójelentését, ami szerinte egy dolgot igazol: valamik vannak odakint.
Egymillió dollár összdíjazású alkalmazásfejlesztő versenyt indított a Huawei. A vállalat közlése szerint az AppsUP program célja inspirálni a tehetséges fejlesztőket arra, hogy innovatív helyi alkalmazásokat fejlesszenek. A versenyre a világ bármely országából bárki nevezhet, tanulóktól kezdve újonc és tapasztalt fejlesztőkig.
Az Insider tesztelői program résztvevői már hozzáférnek az első (legális és hivatalos forrásból származó) szoftververzióhoz. De aki nincs benne, az is gyorsan csatlakozhat.
Meglovagolná a Microsoft a Google Fotók nem túl népszerű változása kapcsán keletkezett elégedetlenséget: új funkciókat kínál a OneDrive-hoz.
Egy új kutatás szerint mindkét mRNS-alapú vakcina erős immunreakciót vált ki, amely akár évekig tartó védelmet is nyújthat a koronavírus ellen.
A világjárvány felgyorsított egy olyan folyamatot, ami előbb-utóbb amúgy is bekövetkezett volna ezen a területen is.
Az Instagram hírfolyama felhasználó által követett fiókok tartalmaiból áll össze, de ez hamarosan megváltozik. Az üzemeltetőnek kísérletezni támadt kedve.
Egyszerűsítette a legfontosabb funkciókhoz való hozzáférést a Facebook. Az újdonságot a szolgáltatás asztali verziójában találni.
A Microsoft a napokban végre bemutatta új operációs rendszerét, a Windows 11-et. Aki azt hiszi, hogy már napi szinten próbálgathatja az újdonságokat, az nagyon téved: kiderült a rendszer elérésének hivatalos ütemezése.
Tavaly csillant fel a remény, hogy a foszfin (PH3) gáz jelenléte a vénuszi légkörben talán mikrobák létére utal.
Egy magyar víruskutató szerint a delta plusz ellenáll az olyan kezeléseknek, amelyekkel a súlyos állapotú Covid-betegeket kezelik.
Összekeveredett valami a Google rendszerében, és egy olyan ember fotóját tették egy ismert sorozatgyilkos adatlapjára, aki semmi rosszat nem csinált.
A magasabb rendszerkövetelmény csak egy, a Windows 11 esetében az sem mindegy, milyen processzor dolgozik a gépben.
Gárdos László szerint egy gyermekorvosnak nem kérdés, hogy egy betegséget akkor lehet legyőzni, ha a populáció egésze vagy nagyon nagy része be van oltva.
A számítások szerint egy ekkora napelemfarm kiépítéséhez legalább 100 rakétakilövésre lesz szükség. A fejlesztés – már ha megvalósul – 2050-től termelhet gigawatt mennyiségű elektromosságot.
A PhoneBuff csapata ezúttal az első és a legutóbbi iPhone-ok képességét mérte össze, hogy kiderüljön, mennyivel lassabb az első készülék az iPhone 12-höz képest.