Elhatároztam, hogy ezeket összegyűjtöm és saját kis videóarchívumot hozok létre ezekből a gyöngyszemekből. A célom természetesen az volt, hogy videó-DVD formátumban, igényesen, menüvel elkészítve, Tv-n tudjam végignézni a gyűjteményt. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy ez nem egyszerű feladat, mert az elkövetők többsége figyelmen kívül hagyta a legalapvetőbb tudnivalókat az utómunkát illetően.

A végformátumok szerkesztése nehézkes

A legtöbb utómunka-program legfontosabb beállítási lehetősége a PAL és az NTSC opció, amely a készülő képanyagunk - csúnyán megfogalmazva - végfelhasználásának a földrajzi helyét hívatott megjelölni. A PAL és az NTSC azoknak a képszabványoknak a rövidítései, melyek meghatározzák a mozgókép alapvető paramétereit: vízszintes és függőleges felbontást, a képfrissítési frekvenciát, valamint egy sor más paramétert (pl. színkódolás), melybe nem megyünk bele, mert milliárd szakirodalmi írás található a neten ebben a témában, ráadásul "utómunkailag" ez most még végképp nem érdekes. Minket a két legfontosabb paraméter érdekel: felbontás, frekvencia. A képfrissítési frekvencia az egész hercehurca rákfenéje. Ugyanis Amerikában, Japánban, a konnektorok váltakozó árama 110 volt, 60 hertz. Ehhez igazodva a televíziók képfrissítési frekvenciája is 60Hz. A világ más helyein (a normálisabb helyeken), ez 220V 50Hz. Videós szemmel nézve kicsit érthetetlen az amerikai / japán gondolkodás, hogy az egy másodpercet miért kell 60 részre osztani ( 100 millisec. / 60 = 1,66666... ), miért nem jó 50 részre ( 100 millisec. / 50 = 2 ) ?! Nyílván spórolás, vagy ki tudja, különcség. Mindenesetre ezzel feladták a leckét a videotechnikának és videós szemmel nézve, megosztották a világot. 

PAL szabvány:
Kétféle méretben lehet, D1: 720 x 576, illetve D2: 768 x 576. Az fps., vagyis a "frame per second" (képkocka per másodperc, vagyis a képfrissítési frekvencia) mindkettőnél 50 félkép (25 fps).

NTSC szabvány:
720 x 480, 60 Hz, vagyis 30 fps, vagyis 60 félkép per másodperc.

Most ez nagyon zavaros lehet, így hamarosan részletezzük, mi ez a "félkép" meg fps! 
Érdekességképpen: Adatátviteli szempontból a két szabvány, megegyezik.

(720 x 576 ) x 25 = 2073600

(720 x 480 ) x 30 = 2073600

Vagyis a PAL és az NTSC videók utómunkájához, elegendő "egyféle" sebességű adatátviteli eszköz. Nyílván a szabvány meghatározásánál ez volt a fő irányelv. 

Mi a manó ez a félkép?!
Gyorsan napnál világosabbá vált, hogy a 25 kép vetítése egy másodperc alatt, zavaró vibrálást okoz, ami rendkívül kifárasztja a szemet. Ezért egy olyan pofon egyszerű megoldást vezettek be, hogy a 25 képkockát két felé bontják, páros, illetve páratlan sorokra (félképekre). Ezeket felváltva rajzolják ki, kétszer akkora sebességgel. Így a képernyőre nem 25-ször, hanem 50-szer kerül új információ. Ezáltal megszűnik a zavaró vibrálás, a képet remegés mentesnek látjuk (a legyek mondjuk nem, mert ők sokkal érzékenyebbek). Ezeknek a félképeknek a nevei, a rettegett mumusok, a "Lower field", illetve "Upper field". Ezzel megoldódott egy hatalmas probléma. Később éppen ez okoz galibát az utómunkánál, melyet később részletezünk.

Összegezve a dolgokat: minden esetben, a videó beszedésekor (capture) és az utómunkánál is válasszunk PAL, 25 fps beállítási módot. Ha amerikai ismerősöknek készítünk videót, akkor is ezzel a beállítással dolgozzunk! A PAL -> NTSC átkonvertálása később következik, amit egy másik írásban részletezünk.

Videó formátumok
Miután vázlatosan tisztáztuk a legalapvetőbb képszabványokat és a tudnivalókat, lépjünk tovább a videó formátumokra. A digitális mozgóképes világ alapvető paraméterei a processzor-teljesítmény, és a méret (ebből következik az adatátvitel). Ezek határozzák meg, hogy a képanyag milyen "használatra" készült. Vannak úgynevezett végformátumok, melyek elsősorban internetes publikálásra "valók". Ezekben a végformátumokban tárolt képsorok, hajmeresztően gépigényes eljárással kerülnek a képernyőre. Ebben a formában lévő képanyagok fő kritériumai, hogy kevés helyet foglaljanak, minden más paraméter rovására. A "minden más" nem csak a minőséget, de a processzor teljesítményét is jelenti! Minél kisebb helyet foglal az adott képanyag, a processzor annál jobban fog "izzadni", amikor a gép lejátssza nekünk a képsort. Vannak kifejezetten videószerkesztésre alkotott formátumok. Ezeknél a képminőség és az alacsony gépigény a fő kritérium, a tárhely és - ebből következően - az adatátvitel rovására. Egy ilyen formátum például a DV avi. Természetesen ez a formátum is minőségromlás mellett tömörített, azonban egy optimális egyensúlyt teremt a minőség / tárhely (adatátvitel) és a processzorigény között. DV avi editálásához manapság semmilyen extra teljesítmény nem kell, hiszen adatátvitele 3,6 mega / sec., vagyis mondhatjuk, hogy a mai vincseszterek és IDE vezérlők még "kávé - cigi" közben is tudják biztosítani ezt az adatátvitelt. Tömörítési aránya 1:5, ami azt jelenti, hogy a processzor - főleg ha w!ndóz van a gépen - "észre sem veszi" azt a teljesítménynövekedést, amit a DV avi kitömörítése igényel. Méretét tekintve azonban luxuscikknek számít, hiszen 1 órányi képanyag DV avi formátumban - hanggal együtt - megüti a 13 Gigát. Itt azonban nem az a cél, hogy kevés tárhelyet igényeljen, hanem, hogy könnyen, hatékonyan tudjuk megvágni, feliratozni, szinkronizálni, vagy épp zenei aláfestéssel ellátni. Amikor ezekkel a dolgokkal megvagyunk, akkor vehetjük elő a végformátumok valamelyikét, hogy ismerőseinkkel megosszuk a kész videónkat.

Miért nem vághatunk divx-ben, vagy mpeg-ben?
A végformátumok jelentős része, "képsor csomagokat" készít, vagyis adott képkockánként kijelöl egy képkockát, melyet kulcsképnek nevezünk (keyframe). A kulcsképek kitüntetett "figyelmet" kapnak a be-, illetve kitömörítés során. Két kulcskép között lévő képkockákat ugyanis többnyire a "változási" információkból "generálja" a kitömörítő program. Tehát mondhatjuk, hogy amit látunk, az nem is a film, csupán a film változásainak megjelenítése és azok kiegészítése. Ez azonban annyira igaz, hogy ha a lejátszó program nem egészítené ki a letárolt adatokat, akkor mi valójában csak zsizsegő, néha alakot változtató, nyúlós, "ragadós" masszákat látnánk a képen. Hasonlót biztosan mindenki látott már, főleg divx-hiba esetén.
Ebből is látszik, hogy a végformátumok szerkesztése - ha egyáltalán lehetséges - többnyire nehézkes, gépigényes, lassú és pontatlan. A kulcskockák révén a legtöbb végformátum-videót, nem is lehet képkocka pontossággal elvágni, csak a keyframe-eknél. Ezért ha mindenképpen divx, xvid, vagy mpeg nyersanyagból kell gazdálkodnunk, akkor előbb konvertáljunk szerkeszthető formátumba. Erre a feladatra kiválóan alkalmas az ingyenes VirtualDub nevű konvertáló és daraboló program.