Egyre több fiatal felnőttnek van memóriagondja, a 18–39 éveseknél a legrosszabb a helyzet
Amerikai kutatók mintegy 4,5 millió ember adatai alapján arra jutottak, hogy az elmúlt 10 évben jelentősen romlott az amerikai lakosság kognitív állapota.
Amerikai kutatók mintegy 4,5 millió ember adatai alapján arra jutottak, hogy az elmúlt 10 évben jelentősen romlott az amerikai lakosság kognitív állapota.
HVG
Eredetileg a szemétben kötött volna ki az az 500 vape, aminek sokkal jobb felhasználási módot talált egy brit YouTube-videós. Az eredmény magáért beszél.
HVG
Hiába járnának jól a felhasználók, a rendszergazdák szerint rossz ötlet lenne egyszerűsíteni a frissítések nevét a Windows 11-ben – és úgy tűnik, a Microsoft hallgat a kritikákra.
HVG
Nemcsak fotók, videó is készült a Samsung egyelőre csak üvegfal mögé tett, duplán hajlítható okostelefonjáról. A felvételről több apró részlet is kiderül.
HVG
Több látványosság is látható lesz az égen a következő napokban, érdemes lesz felnézni esténként.
MTI
A Play Áruház sem mindig véd meg a kártevőkkel szemben: egy jelentés szerint szűk egy év alatt is százas nagyságrendben kerültek be veszélyes alkalmazások a kínálatába.
HVG
Az Apple közlése szerint decembertől az EU területén is elérhető lesz az élő fordítás, ami segíti a két különböző nyelvű ember beszélgetését az AirPods és az iPhone segítségével.
HVG
Amerikai kutatók még 2018-ban fedezték fel azt az eseményt, amely 10 milliárd fényévre játszódik a Földtől. A főszerepet egy szupermasszív fekete lyuk és egy gigantikus csillag játsszák.
HVG
Az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar IT-sikersztorijának titkairól, az AI-ügynökök lehetőségeiről és korlátairól, valamint a mesterséges intelligencia mentális veszélyeiről is beszélt interjúnkban a Supercharge digitális termékcsapatának vezetője. Lukács Bence részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol workshopján számos gyakorlati példán keresztül mutatja be, hogyan automatizálhatunk különféle folyamatokat az AI segítségével, kódolási tudás nélkül.
BrandLab
SIM-kártyán tart fenn kapcsolatot kínai gyártójával az az elektromos busz, melyből a főváros 160 darabot rendelhet. A szerződés most aláírás előtt áll. Ebből a szempontból éppen jókor jött az oslói közlekedési vállalat vizsgálata: kiderült, hogy a járművek távolról leállíthatók. A norvégok ezért inkább kivették a SIM-kártyákat.
A jelenleginél jóval olcsóbb laptopot dobhat piacra az Apple 2026-ban, ennek azonban ára lehet – a teljesítmény és a kijelző terén biztosan.
HVG
A szigorú európai adatvédelmi törvény, a GDPR ellenére az adatbrókerek könnyedén tudják adni-venni az európaiak érzékeny adatait – köztük az uniós vezetőkét is.
HVG
Elolvashatja az üzeneteit, és akár reagálhat is azokra a WhatsApp új, Apple Watchra tervezett változatában.
HVG
Az OpenAI még szeptemberben adta ki a Sora nevű videógeneráló alkalmazását iOS-re, amit alig öt nap alatt 1 milliószor töltöttek le. A siker láttán most Androidra is megjelent.
HVG
A bőrrák és a tüdőrák növekedését gátolta, a mellráknál pedig teljes gyógyulást eredményezett az a kísérleti gyógyszer, melyet a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói közösen fejlesztett ki.
HVG
Segíthet a mentális egészségügyi problémák idejében történő azonosításában az az öt alvási profil, amelyet kanadai kutatók határoztak meg, túllépve az általános rosszul alvás vagy keveset alvás fogalmán. Erről az öt profilról az is kiderült, hogy segítik az ébrenléti és alvási óráink közötti fizikai és mentális kapcsolatok kialakítását.
HVG
Amerikai kutatók 14 éven át tartó vizsgálata derített fényt a testmozgás Alzheimer-kórral kapcsolatos jótékony hatására.
HVG
A közösségi médiaszolgáltatás a hatóságok szerint veszélyeztetheti a gyerekek mentális egészségét.
HVG
Lézerrel, vezeték nélkül működik a Cornell Egyetem kutatói által kifejlesztett agyi implantátum, mely áttörést hozhat az agyunk monitorozása terén.
HVG
Amerikai kutatók vizsgálták meg, milyen folyamatok zajlanak az agyban, ha az ember nem alszik éjszaka.
HVG