Vérvörös áradat hömpölygött egy iráni szigeten – videó
A közösségi médiában bibliai csapást emlegettek, de Hormuz szigetén gyakran vörös az árvíz.
A közösségi médiában bibliai csapást emlegettek, de Hormuz szigetén gyakran vörös az árvíz.
HVG
Méretcsökkenés és védelem a zavaró rádiójelekkel szemben: a Genevation Aircraft Kft. és a Rotors & Cams Zrt. együttműködésének köszönhetően új fejlesztések valósulhatnak meg.
4iG Csoport
A Play Áruházban található bármely alkalmazásból képes veszélyeset faragni egy új kártevő program, amit a hackerek már néhány ezer forintért megvásárolhatnak maguknak.
HVG
Az iPhone 18-szériától kezdődően a kijelző alá költöztetheti a Face ID-t az Apple, így csökkentve a képernyőt kitakaró szenzorsziget méretét.
HVG
Ellentmondásos hírek keringenek arról, hogy az Apple készít-e második generációs iPhone Airt. Most épp arról hallani, hogy igen.
HVG
Január 1-jétől Ukrajna és Moldova is tagja lesz az európai roamingzónának, így ha egy magyar előfizető ezen országokból telefonál haza vagy bármelyik uniós tagállamba, a hazai díjtételekkel számolhat. Mutatjuk a tudnivalókat.
HVG
Idén év elején mutatott be a Samsung egy sokak számára igen hasznos egyenletmegoldó funkciót, azonban ez csak tabletekre és néhány csúcstelefonra volt elérhető. A legújabb híresztelések és a kiszivárgott szoftververzió szerint viszont sokkal több Galaxy mobilra jön az (sok) mindent megoldó funkció.
HVG
IG for TV néven debütál az Instagram tévés változata, ami nem egy az egyben a mobilos változatot fogja utánozni. Mutatjuk, mit tud az újdonság.
HVG
Százharminc éve, 1895. december 17-én halt meg Irinyi János, aki a közhiedelemmel ellentétben nem a gyufa feltalálója, nevéhez a „zajongás nélküli” gyufa, a kisebb-nagyobb robbanás nélkül, veszélytelenül használható biztonsági gyújtó kidolgozása fűződik.
MTI
Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak végre a közelmúltban.
HVG
A mesterséges intelligencia címkét hordozó, kisebb-nagyobb, magunkkal vihető vagy viselhető eszközök olyan problémákra kínálnak megoldást, amelyek valójában nem is léteznek. Mindezt a hardvergyártásban igencsak erős Logitech cég immár két éve regnáló vezére gondolja így.
HVG
Három éve tünetmentes az a brit lány, akinek szervezete korábban semmilyen kezelésre nem reagált az egyik legagresszívebb rák ellen.
HVG
Az Egyesült Királyságban komolyan felmerült, hogy megkérjék a mobil operációs rendszerek fejlesztőit egy meztelenség-szűrő elkészítésére. Később aztán más eszközökön is megjelenhet a funkció.
HVG
Kanadai kutatók 20 ezer kanadai ember egészségügyi adatait vizsgálva arra jutottak, a terhesség alatt nemhogy nem veszélyes felvenni a koronavírus elleni védőoltást, de kifejezetten hasznos lehet.
HVG
Hacue Kadzsijama a hirosimai atombomba robbanásától alig 1 kilométerre tartózkodott, így a detonáció után azonnal életét vesztette.
HVG
Sokan tapasztalnak egy igencsak kellemetlen hibát az iOS 26 alatt: az androidos mobillal készült fotóik vérvörös filtert kapnak. Szerencsére pár mozdulattal megoldható a gond.
HVG
Ingyenes VPN-ként hirdetik, valójában azonban folyamatosan lopja a felhasználók adatait egy Chrome-bővítmény. A tevékenységhez több más kiegészítő is tartozik. Mutatjuk, miket kell mihamarabb törölnie a böngészőjéből.
Ezúttal az Apple első hajlítható kijelzős mobiljáról került fel néhány információ a kínai közösségi oldalra, a Weibóra.
HVG
75 millió dollárt akart keresni az arizonai Richard Blair azzal a domainnel, amiről lényegében mindenki a Lamborghinire asszociál. Végül két bírósági döntés is az autógyártónak adott igazat.
HVG
Több felhasználó érzékeny adatai is kikerültek egy támadás során a PornHubtól. Azt is tudni lehet, mit nézett meg valaki.
HVG