A két világháború között a Pesti Hírlap 90 és 75 évvel ezelőtti kiadásai nem voltak igazán „bolondos” hangulatúak április elsején. A bolondok napján 1921-ben azt a pár nappal korábbi eseményt dolgozták fel a címoldalon, amikor is a volt Habsburg-uralkodó, IV. Károly király megpróbált hazatérni.

Az egyhetes felfordulás után – a politikai válság csak április első napjaiban zárult le – azonban távozni kényszerült az 1918-ban hatalmát elvesztő osztrák császár és magyar király. Az antant hatalmak és a nekik ekkor még engedelmeskedő Horthy Miklós kormányzó ugyanis nem engedhették meg, hogy Közép-Európa bármelyik államában ismét egy Habsburg álljon az ország élén. Ez ugyanis veszélyeztette volna az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után elsősorban francia támogatással létrejött utódállamok legitimitását.

Majdhogynem április tréfa?

Annyi mindenesetre érdekes, hogy a Pesti Hírlap 1921. április elsejei számában így írt a volt uralkodó visszatérési kísérletének első pillanatairól, a Vasvármegye nevű lap beszámolója alapján: „a szombathelyi püspök nagyszombat este kevés számú vendégei társaságában költötte le vacsoráját. Rokonai voltak nála és dr. Vass József kultuszminiszter, aki a nagyhét alatt lelkigyakorlatokat tartott Szombathelyen és a püspöki palotába volt szállva. Vacsora után Vass miniszter fáradtan az egész napi gyóntatástól már tíz óra előtt aludni tért és lefekvése előtt pihenni tért”.

IV. Károly

Wikipedia

Nem sokkal később, a palota előtt egy autó állt meg. Gróf Erdődy Tamás volt az egyik személy, aki kiszállt a kocsiból. „Felküldötte névjegyét és kérte a püspököt, hogy jöjjön ki az előcsarnokba, mert ott szeretne vele beszélni. A püspöknek feltűnt, hogy miért jön Erdődy ilyen későn hozzá és miért nem jön a fogadószobába. Sietett tehát hozzá, és meglepetve látta, hogy ott Erdődy grófon kívül még egy nyúlánk fiatalember áll, akit ő első tekintetre nem ismert meg. Az ismeretlen észrevette a püspök vizsgáló tekintetét és nevetve megszólalt: Nem ismer? A püspök elhűlve ismerte meg a rég nem hallott hangról az idegent. IV. Károly király állott előtte.”

A püspök felment Vass miniszter szobájába és közölte vele, hogy váratlan vendége érkezett: „Itt a király.” Vass József először azt hitte, hogy a püspök tréfál, és nem hitte, hogy a hír igaz. „Bement a püspök dolgozószobájába, ahol gróf Mikes bemutatta őt őfelségének. Vass József már percekig beszélgetett vele, és még mindig suttyomban azt a gyanút táplálta, hogy vajon nem csinált-e tréfát vele a püspök azzal, hogy egy idegen urat szerepeltet előtte IV. Károlyként. A beszélgetés azonban pár perc múlva meggyőzte róla, hogy nem tréfa, hanem valóság, hogy a királlyal áll szemben.”

A királynak azonban hamarosan el kellett hagynia az országot, és ha nem is áprilisi tréfa volt az egész akció, ma már csak múló epizódként tekinthetünk vissza az eseményre. Horthy ugyanis végül visszautasította a király kezdeményezését, és az antant nyomására nem adta át a hatalmat IV. Károlynak. Az uralkodó ebbe látszólag belenyugodott, de még ugyanennek az évnek az októberében újból megpróbált visszatérni. Ekkor még fegyveres összecsapásra is sor került, de Horthy ebből a konfliktusból is megerősödve került ki.

Horthy Miklós

A gazdasági válság után sem vicceltek április elsején

Tizenöt évvel később, a nagy gazdasági világválság után, Hitler és Mussolini korában egészen más problémák nyomasztották a pestieket. A Pesti Hírlap 1936. április elsején az olaszok abesszíniai hadműveleteivel foglalkozott, illetve Trianon megoldatlan problémáival. E cikkek mellett az egyetlen „áprilisi” téma talán a korabeli – lottót helyettesítő – osztálysorsjátékról szóló „Esetek és tanulságok” című cikkben voltak. Hogy igazak-e az alábbi történetek, azt nehéz eldönteni, de a gazdasági válság után aligha csak tréfálkozásból idézte fel ezeket a lap. Inkább mintha okítani próbálta volna a Pesti Hírlap saját olvasóközönségét.

1936. április 1-jén, szerdán tehát ilyen eseteket citált az újság: „Az elmúlt osztálysorsjátékon történt, hogy K. úr kapott ¼ sorsjegyet egy főárusítótól. A húzás előtt átadott a feleségének 6 pengőt a sorsjegy befizetésére, ki azonban ehelyett egy kalapot vásárolt magának. A sorsjegyet kihúzták egy főnyereménnyel… Az esetnek VÁLÁS lett a vége.”

„Egy nyomdász nyert nemrég 60.000 pengőt, de oly könnyelműen élt és gazdálkodott, hogy ma ismét szegény ember.”

„Ezzel szemben egy takarítónő nyert 80.000 pengőt, gazdagsága révén boldoggá tette egész családját, rokonságát, sőt a faluját is.”

„A tisztviselőnő évek hosszú sora óta szerelmes volt, de nem tudott férjhez menni. Olvasta az osztálysorsjáték hirdetéseit, elhatározta, hogy vesz egy sorsjegyet. A szerencseistenasszony meghallgatta imáját és nyert legutóbb 20.000 pengőt. Rövidesen megtörtént az esküvő és ma boldog asszony.”

„EGY KISGAZDA, szegény ember, de jó szónok, egy vasárnap annyit beszélt a falubelieknek az osztálysorsjáték intézményéről, hogy összeadtak 24 pengőt és vettek ez sorsjegyet. Mi a véletlen, a sorsjegyen nyertek 15.000 pengőt. Most az egész környéken alig van ember, kinek ne volna sorsjegye.”

„Egy nyugdíjas nyert 40.000 pengőt, kifizette adósságát, segélyezte összes rokonait, barátait. Pénzét jól kamatoztatja. Okosan, jól, de takarékosan él. Keres most egy vidéki kis birtokot.”

„Egy szegény asszony, kit már gyermekével együtt a lakásából ki akartak tenni, egy nyolcad sorsjeggyel nyert 10.000 pengőt és így egyszerre megszabadult a további nélkülözésektől.”

„Egy fodrász nyert 20.000 pengőt, adósságait kifizette, üzletét megnagyobbította és fényesen berendezte.”

Mi volt az osztálysorsjáték?

Az idézetekből jól látszik, hogy mit képzeltek el a korabeliek a pénzükből: kisebb birtokot kerestek, kibővítették az üzletüket, vagy egyszerűen csak életben maradtak a gazdasági válság okozta nyomor közepette. De mi is volt ez az úgynevezett „osztálysorsjáték”?

A Révai Nagy Lexikona szerint 1897. október 1-től lépett ez a szerencsejáték a korábbi számsorsjáték helyébe. Alapelvei közé tartozott, hogy a kibocsátott sorsjegyek felére nyeremény essen, illetve a legkisebb nyeremény is meghaladja a betét összegét. Végül az is fontos volt, hogy a betétek végleges összege egyenlő a nyeremények végleges összegével. Persze a szerencsejátékot lebonyolító vállalat hasznát a nyereményekből történő 20 százalékos levonások biztosították. A cég 1/8, ¼ , ½ és egész sorsjegyeket bocsátott ki, és minden évben két sorsjátékot rendezett. E játékok mindegyike hat osztályból (húzásból) állt úgy, hogy minden hónapra esett egy húzás. „A sorsjegyek csak az illető osztályra való érvénnyel adatnak ki, s a ki nem húzott sorsjegyek a következő osztályra csak a megújítási összeg lefizetése esetén érvényesek” - írja a lexikon.

A játék lényegét a Magyar Nemzet 2002-ben így foglalta össze: Németalföldön 1726-ban az állam bevezette a sorsjáték-monopóliumot, és megrendezte az első állami osztálysorsjátékot. Eleinte 3, majd 4, végül 5 osztályból (húzásból) állt. A sorsolásokat nem egyszerre, hanem egymás után, bizonyos időközökben tartották meg, és egy-egy következő nyereményhúzásban (osztályban) csak az a sorsjegy vehetett részt, amelyre befizették az újabb osztályra szóló betétet is. Így a játék indulásakor aránylag kis betétre már nagy nyereményeket tudtak ígérni, viszont kimaradt a játékból annak a sorsjegye, aki nem lépett a következő osztályba újabb összeggel.