Különleges projektet vezet Nick Goldman az Európai Bioinformatikai Intézetben (EIB): mesterséges dezoxiribonukleinsavval (ismertebb és rövidebb nevén DNS-sel) kísérleteznek, hogy megtalálják a jövő tárolóeszközét - adta hírül a Nature.

Shakespeare 154 szonettjét, egy 26 másodperces hangfelvételt Martin Luther King híres, „Van egy álmom” beszédéből, James Watson és Francis Crick klasszikus művét a DNS-ről (Kettős spirál), néhány fotót az intézetről, valamint egy fájlt, amely leírja, hogyan is kódolták DNS-be ezeket az állományokat, azaz összességében 2,2 petabájtnyi anyagot tároltak el egyetlen gramm mesterséges DNS-be.

A DNS-csomagok természetesen jóval kisebb helyen képesek tárolni az információt, mint bármilyen létező tárolóeszköz. Az Európai Részecskefizikai Intézet, a CERN például 100 szalagos tárolóegységet használ a mintegy 90 petabájtnyi adatának tárolására, ennyi adat – Goldmanék módszerével – 41 grammnyi DNS-ben férne el.

A kép illusztráció

Az így kódolt információ sötét, száraz, hideg helyen tárolva akár évezredekig megmaradhatna – Goldman a 60 ezer évvel ezelőtt élt mamut még használható állapotban lévő DNS-ét hozza fel példaként, kissé viccesen hozzátéve: azt még csak elő sem készítették a hosszú távú tárolásra.

Természetesen azt is vizsgálták, hogy mennyire megbízható az ilyesfajta tárolás: a Santa Clara-i Agilent Technologies próbálta visszaállítani a DNS-be kódolt adatokat, és ez 100 százalékos pontossággal sikerült nekik.

Mindez szépen hangzik, azonban van egy hátulütő: ez a technika egyelőre igen drága. A kutatócsoport 12 400 dollárra becsüli minden egyes megabájt kódolását, s 220 dollárra a visszaolvasás költségét. Idővel azonban csökkenhet ez az ár, s akkor már szélesebb körben elérhető lesz ez a technika. Elsősorban olyan anyagok archiválására ajánlják, amelyek ugyan fontosak, de csak ritkán van rájuk szükség (pl. a CERN régebbi adatai).