szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A dizájner Ben Geskin mindig elkészíti az ipar következő durranásainak szerinte várható formáját. A februárban érkező Galaxy S10 sem maradhatott ki a sorból.

Egy ideje már hallani arról, hogy a következő Galaxy radikálisan máshogy fog kinézni, mint az eddigiek: előlapját szinte csak kijelző boríthatja, ezzel pedig a Samsung lehet az első, amelyik útjára indítja a notch utáni újabb őrületet.

Az ismert dizájner, Ben Geskin ezt az értesülést felhasználva készítette el koncepcióképeit a várhatóan jövő februárban megjelenő Galaxy S10-ről:

A mobilból a hírek szerint négyféle változat lesz elérhető, a legérdekesebb természetesen a legdrágább: a csúcsváltozat 6,7 colos kijelzővel és hat kamerával érkezik, ezekből kettő az elő-, négy pedig a hátoldalon kap helyet. Geskin nem véletlenül modellezett egy kisebb változatot, az S10-ből ugyanis egy olcsóbb is kapható lesz, az árak pedig úgy tűnik, tényleg nem szállnak el.

A mobilokkal kapcsolatos másik érdekesség az üzemidő növelése: csak nemrég mutatták be az új Exynos lapkákat, amelyek a Samsung szerint úgy hoznak érezhető teljesítménynövekedést a jövő telefonjaiban, hogy közben kevesebbet fogyasztanak. A jelek szerint a Galaxy S10-ben is ilyen chip dolgozik majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Színészek, írók, festők, olimpikonok, zenészek kérik: oltassuk be magunkat

Színészek, írók, festők, olimpikonok, zenészek kérik: oltassuk be magunkat

Negyven felett nem úgy megy az újrakezdés, mint gondolnánk

Negyven felett nem úgy megy az újrakezdés, mint gondolnánk

Akinek bejött a lezárás: szépen nőtt a Magyar Telekom profitja

Akinek bejött a lezárás: szépen nőtt a Magyar Telekom profitja