„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) határozatával szemben a Magyar Telekom. A vállalat álláspontja szerint az ügyben nem történt jogsértés, sőt akkor lettek volna büntethetők, ha eleget tesznek a nem teljesen egyező adatokkal számhordozást kérő ügyfél kérésének.
Az NMHH szerint kétszer is megalapozatlanul utasította el egy előfizetője számhordozási kérelmét a Magyar Telekom. Mint megírtuk, az igénylő lakcíme nem egészen egyezett a hivatalos nyilvántartással, egyikben Krúdy utcaként, másikban Krúdy Gyula utca néven szerepelt. Emiatt a hatóság a vállalatot tízmilliós, vezető tisztségviselőjét pedig egymillió forintos bírság megfizetésére kötelezte.
A Telekom vállalati kommunikációs igazgatósága által kedd délután kiadott állásfoglalása szerint a számhordozási igény elutasítása jogszerű volt, mindkét elutasításra azért került sor, mert az átvevő szolgáltató, a Vodafone a számhordozási igényt a rendszerében nyilvántartott olyan lakcímadattal küldte át, amely eltért a hivatalostól. A Telekom tájékoztatása szerint a saját adatbázisában és a mobilszolgáltatóknál kötelezően alkalmazandó – hivatalosnak tekinthető – országos személyiadat- és lakcímnyilvántartásban az egyik formula szerepelt, a Vodafone viszont a másik formában adta meg a hozzájuk átmenni kívánó ügyfél adatait.
A sikeres számhordozásnak jogszabályi – a számhordozási rendeletben rögzített – kritériuma az előfizető sikeres azonosítása, és az azonosítás „sikeres” státusza a számhordozási folyamatban csak az ügyféladatok teljes egyezősége esetén lehetséges – közölte a Telekom. A vállalat álláspontja szerint tehát
hiába tűnik ránézésre kb. ugyanolyannak lakcím, ha az nem betűre pontosan egyezik a hivatalossal, úgy semmilyen vonatkozó kérelmet nem tudnak teljesíteni.
A szolgáltató úgy látja, jogkövető módon járt el, miközben az ügyfél panaszaira mindig a törvény által megszabott időn belül reagált. Mivel jogsértés nem történt, írja közleményében a Telekom, ezért nem fizettek kötbért, de az előfizető részére az őt ért kellemetlenségek kompenzálásaként azzal azonos mértékű (10 ezer forintos) jóváírást biztosított.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.